Benjamin Netanjahu Washingtonban igyekezett csillapítani a jeruzsálemi lakásépítkezések miatt gerjesztett feszültséget. A fehér házi látogatás – hasonlóan a tavaly év végi találkozóhoz – a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott. A koreográfia arra utal, hogy az amerikaiak ultimátumot adtak Netanjahunak: látványos gesztusokkal igazolja azt, hogy „elkötelezett a béke ügye mellett”.
A csúcstalálkozók gyakorlatától eltérően még egy kézfogásnyi fotó sem készült Barack Obama és Netanjahu megbeszéléséről, és a tárgyalásokról egy sor közlemény sem jelent meg. Annyit tudni, hogy a kilencven perces megbeszélés után az izraeli kormányfő stábjával ott maradt a Fehér Házban. Egy óra múlva ismét visszatért Obama és további harmincöt percet tárgyalt az izraeliekkel.
Az amerikai követelések ellenére Izrael nem volt hajlandó ígéretet tenni a jeruzsálemi építkezések leállítására. Bár mind az amerikai, mind az izraeli hivatalos nyilatkozatok próbálják fenntartani a látszatot, miszerint a két ország kapcsolata továbbra is erős, és a kialakult feszültség „családon belüli” vitához hasonlítható, a válság kezelésére vonatkozó közös elképzelés nem került nyilvánosságra.
Hillary Clinton is élesen bírálta a Netanjahu-kormányt. A külügyminiszter szerint a zsidó települések további bővítése késlelteti a béketárgyalásokat, és aláássa az Egyesült Államok vezető szerepét a békefolyamatban. Ezért a többi nemzetközi elítélő nyilatkozattal egyetértésben azt szeretné, ha a jeruzsálemi zsidó lakónegyed építési tervét azonnal visszavonnák. Izraelben viszont úgy látják, hogy a problémát nemzetközi szinten szándékosan felfújták, és igazságtalan feltételeket szabnak velük szemben.
Valójában az izraeli–palesztin konfliktus csak kis szelete a térség egyéb problémáinak. Az izraeli külügyminiszter, Avigdor Lieberman szerint azok a nyugati politikusok, akik „Egyiptomba, Szaúd-Arábiába vagy Jordániába tesznek látogatást, azt tapasztalják, hogy arab tárgyalópartnereik is csak röviden térnek ki a palesztinokra, míg a tárgyalások nagy részében az iráni fenyegetésre figyelmeztetnek.”
Képtelen követelések
Közben palesztin részről egyre irreálisabb követelésekkel lépnek fel: Mahmúd Abbász kijelentette, hogy csak akkor tér vissza a tárgyalóasztalhoz, ha előbb Izrael szabadon bocsát kétezer palesztin foglyot. (A követelés annak fényében különösen képtelen, hogy még a Hamasz is megelégedett volna ezer fogoly szabadon bocsátásával, ráadásul az elfogott Gilád Salit tizedesért cserébe.) Továbbá azt is követelik, hogy az izraeliek teljesen fagyasszák be az építkezéseket. Erre Netanjahu állítólag úgy reagált: „nem engedhetjük meg, hogy illogikus és ésszerűtlen követeléseknek csapdájába essünk”. Az izraeli kormányfő amerikai útján pedig kijelentette, hogy a zsidó nép és Jeruzsálem közötti szoros kapcsolatot senki nem tagadhatja, a várost zsidók építették meg háromezer évvel ezelőtt, és zsidók építik ma is. „Jeruzsálem nem település, hanem Izrael fővárosa” – mondta Washingtonban, és még hozzátette, hogy a mai Kelet-Jeruzsálemnek nevezett térségben él a város zsidó lakosságának közel fele.
Az 1967-es hatnapos háborúban szerzett határokon túl fekvő telepek alatt nem kis falvakat kell érteni, hanem egész városrészeket több tízezer lakossal. Jeruzsálem és a telepek kérdésében hasonlóan nyilatkozott Lieberman is, aki azt mondta a Der Spiegel német lapnak, hogy Kelet-Jeruzsálem helyzete nem képezi a béketárgyalások témáját, mivel az a főváros elválaszthatatlan része. Jeruzsálem polgármestere, Nir Barkat pedig azt mondta, hogy a bejelentett városfejlesztések nemcsak folytatódni fognak, de vannak még egyéb Kelet-Jeruzsálemet érintő építkezési tervek is. Biztos ami biztos, Netanjahu is még külföldre indulása előtt leszögezte: „Izrael üzenete a világ felé egyértelmű és világos: nem tárgyalunk a negyvenkettő évvel ezelőtt egyesített főváros sorsáról.”
Csalódott külügyminiszterek
Közben az Európai Unió külügyminiszterei is összeültek Brüsszelben, hogy Izraelt rábírják az engedményekre. Catherine Ashton, az Európai Unió új külügyi főbiztosa első hivatalos közel-keleti útjáról hazatérve lényegre törően kijelentette, hogy a békefolyamat érdekében Izraelnek fel kell számolnia a településeit. A luxemburgi külügyminiszter, Jean Asselborn pedig az egész EU nevében felszólalva közölte, hogy „csalódtunk az izraeli kormányban” majd megerősítette az izraeli fővárosra vonatkozó EU-állásfoglalást, miszerint „Jeruzsálem nem Tel Aviv”. Asselborn ezzel Netanjahunak válaszolt, aki Washingtonban úgy nyilatkozott, hogy „Jeruzsálemben építkezni ugyanolyan, mint Tel Avivban”. Az izraeli miniszterelnök kategorikusan visszautasította a vádat, miszerint Izrael nem elég elkötelezett a békére. „Készek vagyunk kockázatot is vállalni a béke érdekében, de vigyázni fogunk az állampolgáraink életére, és az egyetlen zsidó állam létére” – jelentette ki Netanjahu.
„Jelenleg nem látok megoldást”
Részlet a DER SPIEGEL-interjúból, Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszterrel:
Miért van egyáltalán szükségük a ciszjordániai telepekre?
– Először is, Júdea és Szamaria a Biblia napjai óta nemzetünk szülőhelye. A telepek a békénket is szolgálják.
Nem éppen azok veszélyeztetik a békéjüket?
– A telepek Jeruzsálem körül olyanok, mint egy kerítés, amelyek egy második biztonsági gyűrűt képeznek, ezért van szükségünk rájuk. De hajlandóak vagyunk egy részükről tárgyalni.
Ön is épp egy ilyen helyen lakik: Nokdimban, délkeletre Betlehemtől.
– És én is azt mondtam, hogy kész vagyok feladni. De előtte biztosnak kell lennem abban, hogy a másik oldalon egy partner van, aki a megoldást szolgáltatja. Most azt tapasztaljuk, hogy jelenleg sem partner, sem pedig megoldás nincs.
Talán egyszerűen eddig nem ajánlott eleget fel Izrael…
– Alapvető félreértések vannak a konfliktus természetével kapcsolatban. Két nép nemzeti vitájaként indult egy darab földért, de vallási konfliktussá alakult. Kulturális, vallási harcot folytatunk, amit nem lehet területi engedményekkel elrendezni. Palesztin oldalon pedig semmilyen tolerancia nincsen. Múlt héten a Hamasz a „harag napjára” szólított fel, mert mi Jeruzsálem óvárosának zsidók lakta részében újra megnyitottuk az 1948-ban lerombolt Hurva zsinagógát.
Mi az önök megoldása?
– Jelenleg nem látok megoldást. Arra kell koncentrálnunk, hogy ellenőrzés alatt tartsuk a konfliktust. Lát ön megoldást Afganisztánban? És Irakban? Ha a Nyugat a világ oly sok részén kudarcot vallott, nem várhatják el, hogy a konfliktus éppen a mi vidékünkön legyen ilyen egyszerűen megoldható. A legnagyobb probléma Irán agresszív befolyása és a nemzetközi közösség tétovázása.
Ezért kellett a Moszadnak Dubaiban a Hamasz fegyverkereskedőjét, Mahmud al-Mabhuh-ot megölnie?
– Ön túl sok James Bond-filmet nézett. Láttam a dubai rendőrség videóját a tv-ben, de nincs semmiféle bizonyíték.
Azt mondja, nem a Moszad volt?
– Mi mindennap harcolunk a terror ellen. És mindezek ellenére megpróbálunk megmaradni demokráciának tiszta szabályokkal. (Molnár Bernadett)
Önfelszámolást jelentő pontok
Barack Obama négyrészes ultimátumot küldött Hillary Clinton külügyminiszteren keresztül Benjamin Netanjahunak. Először, Izrael vonja vissza hozzájárulását a lakások felépítéséhez a jeruzsálemi zsidó lakónagyedben, Ramat Slomóban. Másodszor, Izrael tiltson be zsidók számára minden építkezést az 1967 óta épült jeruzsálemi lakónegyedekben. Harmadszor, Izrael tegyen olyan gesztust a palesztinok számára, amellyel kifejezi békeszándékát. Az Egyesült Államok azt javasolja, hogy engedjenek ki izraeli börtönökből több száz palesztin terroristát. Negyedszer, Izrael egyezzen bele, hogy minden lényegi kérdésben tárgyalásokat fog folytatni, Jeruzsálem felosztásáról is (beleértve azokat a zsidó városrészeket, melyek 1967 óta épültek, és jelenleg több mint fél millió izraeli ember lakóhelyei). Valamint egyezzen bele, hogy tárgyalni fog a több millió ellenséges külföldi arab Izraelbe történő bevándorlásáról is, az úgynevezett „visszatérés joga” címszó alatt. A tárgyalások módja közvetett lenne, az Obama-kormány közvetítene a palesztinok és Izrael között. Mostanáig Izrael fenntartotta a jogát ahhoz, hogy a lényegi kérdésekben kizárólag közvetlen módon tárgyaljanak az izraeli és a palesztin tisztségviselők.
