Barack Obama több mint egy éve tartó jó szándékú törekvései az izraeli–palesztin konfliktus megoldására kevés eredményt hoztak. Obama közel-keleti megbízottja, George Mitchell rendkívüli erõfeszítései és Netanjahu egyoldalú gesztusai ellenére Mahmúd Abbász palesztin vezetõ a tárgyalásokat továbbra is elõzetes feltételekhez köti. A kétoldalú viszonyt közben egyre inkább beárnyékolja a héten felgyorsított iráni atomprogram, valamint a Hezbollah, amely Libanon középsõ területeire csoportosította át a rakétáit, hogy ezzel az egész országot bevonja egy Izraellel vívott esetleges újabb háborúba, továbbá a Szíria részérõl érkezõ fenyegetetés.
Egy év telt el Obama hivatalba lépése óta. Az eredménytelenség annyira bántotta az elnököt, hogy éves, az unió állapotáról szóló értékelő beszédében nem szólt az izraeli–palesztin konfliktusról. Ám a Time-nak adott interjúban és a floridai Tampában mondott beszédét követő kérdésekre válaszolva mégis összefoglalta álláspontját. Obama elismerte, hogy „nem sikerült olyan áttörést elérniük, amilyet szerettek volna”. Hogy ez egy „makacs probléma”, még az olyan „kemény fickónak is, mint George Mitchell”. Az elnök elismerte, hogy hibát követtek el, mert „túlbecsülték erőiket” abban, hogy meggyőzzék a konfliktusban szemben álló feleket. Obama szerint „mindkét fél – az izraeliek és a palesztinok – úgy vélik, hogy a politikai környezet, a koalícióik természete vagy a megosztottságok a társadalomban olyanok, hogy nagyon nehéz számukra a lényegi párbeszéd megkezdése”. „Abbász háta mögött ott áll a Hamasz”, és „a tágabb arab világ is türelmetlenül tekint a folyamatokra”. Az izraeliek – véli az amerikai elnök – „hosszú idő után ugyan hajlandóságot mutattak, hogy politikájukon bizonyos változtatásokat hajtsanak végre, ám még mindig nehéznek találják, hogy merész gesztusokat tegyenek”.
Ez a helyzet különösen nehéz az elnök számára, hiszen külpolitikájában az izraeli–palesztin konfliktus rendezése prioritást élvezett. Nem véletlenül, hiszen a Baker–Hamilton jelentés szerint a közel-keleti béke kulcsa, még Afganisztánban és Irakban is, az izraeli–palesztin konfliktus megoldása. Ezt Brüsszelben is így tartották és tartják ma is. Így az amerikai–európai szövetség már az Obama-éra kezdetén az izraeli–palesztin tárgyalási folyamat azonnali újraindítását tűzte ki célul. A sikeres elnökválasztás eufóriájában pedig senki sem figyelt arra, hogy Izrael eddigi legkedvezőbb ajánlatát a palesztin állam megalakítására Abbász miért nem fogadta el.
Erőtlen országgal nem kötnek békét
A zsidó örökség és a cionizmus iránti elkötelezettségrõl beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a herclijai konferencián. A kormányfõ az ország biztonsága mellett a gazdaságot és az oktatást emelte ki, mint olyan területeket, amelyektõl a zsidó állam jövõje leginkább függ. Netanjahu a rendezvényen közel egyórás külön megbeszélésen találkozott Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel, akivel többek között a magyar belpolitikai helyzetet is áttekintették.
Benjamin Netanjahu beszédében elmondta, hogy közös álmuk az, hogy békét kössenek szomszédaikkal. Ugyanakkor úgy véli, hogy a közel-keleten nem csupán két fél szükséges a béke megvalósításához, illetve a folyamatok elindításához, hanem három. Reményét fejezte ki azonban arra vonatkozóan, hogy a palesztinok részérõl is van készség a helyzet rendezésére. A kormányfõ emellett az elkötelezettséget hangsúlyozta: a zsidó örökség, a cionizmus, az atyáik földjének múltja és jövõje melletti elszántságot.
A Likud Párt elnöke három fõ területet emelt ki, amelyeken véleménye szerint a kollektív képességeiket fejleszteni kell: a biztonság, a gazdaság és az oktatás. A biztonsággal kapcsolatban mindössze annyit szögezett le, hogy továbbra is erõsíteni kell az ország katonai erejét, mivel a gyengék nem maradnak meg ilyen nehéz földrajzi körülmények között, és békét sem kötnek erõtlen féllel. Izrael államának ezért erõsnek kell lennie ahhoz, hogy a létezését és a békét biztosítani tudja, és vélhetõen óriási befektetések lesznek szükségesek, mivel a biztonsági igények növekedni fognak az elkövetkezendõ évtizedben.
„A biztonság fejlesztése erõs gazdaságot igényel” – tért át a miniszterelnök a második kiemelt területre. Mint mondta, a biztonsági, oktatási, egészségügyi és egyéb szükségletekhez pénz kell, amit csakis a gazdasági növekedésbõl lehet biztosítani. Netanjahu beszámolt arról, hogy az elkövetkezendõ hetekben több kezdeményezést fognak a kormány elé terjeszteni. Elõször is egy nemzeti közlekedési tervet mutatnak be, amely vasút- és úthálózatokon keresztül az egész országot összeköti, és ezáltal sokkal mobilisabbá válnak az emberek. Ezt követõen a tervezés és építkezés folyamatait kívánják megreformálni, amely lehetõvé tenné a vállalkozók számára, hogy az ország bármely pontján építkezzenek, és nem kell évekig tartó procedúrákon keresztülmenniük, hogy a szükséges engedélyeket beszerezzék.
A kormányfõ ezek mellett az oktatás fontosságát hangsúlyozta, ez az az olvasztótégely, ami a nemzeti erõt kovácsolja. Véleménye szerint az oktatás két részre bontható: azoknak az eszközöknek és tudásnak a megszerzésére, amellyel a gyermekeik képességeit fejleszthetik, valamint a kiválóság elérésére, vagyis, hogy minden gyermekbõl kihozzák a legjobbat. Netanjahu a legalapvetõbb feladatnak azt tartja, hogy megismertessék a jövõ nemzedékével a zsidó identitáshoz és örökséghez kapcsolódó értékeket, valamint hogy a népük történelmére megtanítsák a fiatalokat, hogy ezáltal is mélyüljön az emberek közötti és az országhoz való kötõdés. A zsidó állam létezése ugyanis nemcsak a fegyverektõl vagy a gazdaságtól függ, hanem a nemzeti érzésektõl és tudástól is. A miniszterelnök úgy véli, hogy ez az oktatás legelõször is a Könyvek Könyvénél, a Bibliánál kezdõdik. Azt is megemlítette, hogy nagyon sok tehetséges fiatal van, akik inkább kozmopoliták, éppen ezért szeretnék megtalálni az egyensúlyt abban, hogy a jövõ nemzedéke úgy integrálódjon a világba, hogy közben megõrzik identitásukat és egyediségüket. Véleménye szerint sokkal több olyan fiatalra van szüksége az országnak, akiket érdeklõdést mutatnak a cionista örökség iránt, és folyamatosan bátorítani kell õket, hogy azonosuljanak Izrael népével és államával. Netanjahu a zsidó örökség ápolásaként konkrétan a turisztikai, illetve régészeti helyszínek, a történelmi épületek, a múzeumok, a múlttal kapcsolatos fizikai tárgyak megõrzését és fejlesztését emelte ki, valamint hogy ezek mindenki számára hozzáférhetõek legyenek. Kormányzati alapok segítségével többféle projektet, szervezetet, oktatási és információs rendszereket terveznek létrehozni. Egy tanulmányból ugyanis az derült ki, hogy azok a tizenévesek érezték leginkább motiváltnak magukat a hadseregben való szolgálatra, akik alaposan körbeutazták már a hazájukat. (Németh Csillag)
Obama megválasztása utáni első telefonja Mahmúd Abbász asztalán csengett. Az elnök biztosította a Palesztin Hatóság vezetőjét, hogy számára a palesztin állam megalakítása elsőrendű fontosságú. A kairói beszédben az iszlám világhoz „a megbecsülés és a megértés hangján” szólt. Izrael legitimitásának alapjául a holokausztot jelölte meg, hogy Izrael morális felelősségét hangsúlyozza a palesztin államalapítás ügyében. Egyben felszólította a zsidó államot, hogy fagyassza be a zsidó városok-falvak építését a „megszállt területeken”, hogy elérhető legyen a palesztin „erőszak” (nem terror?!) és az arra való uszítás beszüntetése. A Bush által 2002-ben kinyilvánított feltételes palesztin állam így Obama koncepciójában feltétel nélküli szükségszerűséggé változott. A „két, egymással békében és biztonságban élő állam” koncepciója és a csapat, amely ennek megvalósítását célozza, jó, csak a végrehajtásban a probléma komolyságát „alá-, míg saját meggyőzőképességüket a felekkel szemben fölébecsülték”.
Obama a Mitchell-bizottság jelentése alapján alakította ki álláspontját. Izrael békéjét és biztonságát a palesztin „erőszak” fenyegeti. Ennek viszont a „palesztin földek izraeli megszállása” az oka.
A fokozódó zsidó telepítési tevékenység pedig ellehetetleníti a Nyugati parton és Jeruzsálem keleti felében a palesztin állam megalakulását. A megoldás – Obama számára – kézenfekvő volt. Meg kell alakítani a palesztin államot, mert egyedül ez biztosíthatja Izrael békéjét és biztonságát. Ehhez Izraelnek azonban be kell fagyasztania a zsidó városok-falvak építését, még a „természetes növekedést” is. Az amerikai elnök úgy vélte, hogy az állam megalakításával a palesztinok elérik, amit akartak, a függetlenséget és polgáraik számára a megfelelő „oktatás lehetőségét”, valamint egy „magasabb életszínvonalat gyermekeik és unokáik számára”. Az elnök úgy gondolta, hogy a szuverenitással automatikusan okafogyottá válva megszűnik a „palesztin erőszak”.
Obama és Hillary Clinton koncepciójuk alátámasztására „megfeledkeztek” Bush elnök 2005-ben Ariel Saronnak írt garancialeveléről, amely a gázai kivonulásért cserébe „valószínűtlennek” nevezte az 1967-es fegyverszüneti vonalakhoz határként való visszatérést. Obama akciója azonban a várttal ellenkező hatással járt. 1993 óta a palesztinok előzetes feltétel nélkül és közvetlenül tárgyaltak Izraellel. Ez a helyzet Obama telefonja és a kairói beszéd után alapvetően megváltozott. Az izraeli egyoldalú engedmények, az építkezések részleges és ideiglenes befagyasztása, az úttorlaszok kétharmadának és az engedély nélkül létesített településkezdeményeknek a felszámolása ellenére Abbász egyelőre nem tárgyal. Ma nemcsak a telepítési tevékenység teljes és végleges befagyasztását követeli, de – az unió külügyminisztereinek december 8-i nyilatkozata alapján – az 1967 előtti fegyverszüneti vonalaknak a palesztin állam határaként való előzetes elismertetését követeli.
Mitchell most újabb gesztusokat kér Netanjahutól. Így többek között, hogy Izrael újabb területeket adjon át a Palesztin Hatóság teljes felügyelete alá, ahol az teljes biztonsági és polgári hatáskört gyakorol; szüntesse meg teljes egészében az úttorlaszokat; engedje szabadon a palesztin foglyokat; feltételek nélkül nyissa meg a határátkelőhelyeket Gázánál és az Orient Házat Jeruzsálemben; illetve jelentse be a települések totális befagyasztását, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is, háromtól hat hónapra terjedő időre. Visszalépés az annapolisi folyamathoz képest, hogy Mitchell újabban közvetítő útján történő tárgyalásokat javasol.
Obama és csapata még ma sem vallja be, hogy mi történik. Feltételezik, hogy a palesztinok számára az önálló állam a cél. Pedig számukra az csak Izrael felszámolásának eszköze. Ez a cél, amelyet az iszlám diktál számukra. Ez fontosabb annál, mint hogy fiaikat oktathassák, vagy munkájuk legyen, és fejlődhessen a gazdaság. Mitchell minél több gesztust kér Izraeltől, és minél több valósul meg ebből, annál kevésbé gondolja úgy Abbász, hogy le kellene ülnie tárgyalni Netanjahuval. Az idő végül is – gondolja jogosan a palesztin vezető – az izraeliek számára sürgető. Abbász lelki szemei előtt Koszovó lebeg: a PFSZ már 1988-ban kikiáltotta a palesztin államot, és nem az 1967-es, hanem a számukra jelentősen kedvezőbb, 1947-es vonalak mentén. Vagyis nem a tárgyalásokat, hanem kizárólag az egyoldalú függetlenség megerősítését várja Obamától – hogy folytathassa Izrael felszámolásáért vívott háborúját.
