Méregpoharat Irán kezébe

A nemzetközi hírű Irán-szakértő néhány hónapja A gombafelhő árnyékában címmel írt könyvet a perzsa állam atomprogramjának Európát érintő veszélyeiről. A Heteknek adott interjúban a professzor azt állította, hogy ha Irán megszerzi a bombát, nemcsak a Közel-Keleten rendeződnek át az erőviszonyok, hanem Teherán ellenőrzést szerez az európai ener­giaellátás forrásai felett is. Emanuele Ottolenghi szerint csak radikális külső nyomással lehet elérni azt, hogy a teheráni vezetők „kiigyák a méregpoharat”, és fel­ad­ják az évtizedes atomtörekvéseiket.

Fordulatot jelent a titkos iráni atomlétesítményekről szóló bejelentés az évek óta húzódó konfliktusban?

- Szerintem a nyugati titkosszolgáltatok már több éve tudtak erről a létesítményről. Nem hiszem, hogy a bejelentés alapvetően módosítaná az ismereteinket Irán nukleáris képes­ségeiről. Ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi, hogy Irán hazudott, amikor azt állította az ENSZ-nek, hogy atomprogramja átlátható, megfelel az atom­sorompó-egyezményben foglalt szabályozásnak, és békés célokat szolgál. A Qum melletti bázist titokban építették, és azóta is elrejtetve tartották. Az iráni forradalmi gárda egyik bázisának tábora alatt épült a hegyekben, ráadásul a létesítmény túl kicsi ahhoz, hogy az ott végzett urániumdúsítás békés célokat szolgálhasson.

Ha Nyugaton tudtak erről, miért nem szóltak?

- Csak találgatni tudunk. Talán a titkosszolgálatoknak védeniük kellett az információforrásaikat, és emiatt csak most hozhatták nyilvánosságra a létesítmény helyét, és hogy milyen célokat szolgál. Lehet, hogy nem volt ele­gendő információjuk ahhoz, hogy véglegesen megállapítsák, milyen léte­sítményről is van szó. Emellett politikai számítás is meghúzódhat a bejelentés mögött. Az amerikai vezetésnek jól jött, hogy megszorongathatta az iráni rezsimet. Természetesen Irán figyelmét nem kerülte el, hogy a bejelentésnél Obama, Sarkozy és Brown mellett nem voltak ott az orosz és a kínai vezetők. Pedig ők is Pittsburgben voltak akkor, mégsem mentek el. Az időzítés mégis fontos volt, hiszen a Biztonsági Tanács öt állandó tagja valamint Németország illetve Irán közötti megbeszélések újraindítása előtt néhány nappal került rá sor. Ez a bejelentés a közvéleménynek is szólt, és előkészítette azokat a politikai döntéseket, amiket a nyugati vezetőknek meg kell majd hozniuk a következő hónapok során.

Mit akar Irán, és miért lenne veszélyes, ha atomfegyverhez jutna?

- Irán stratégiája régóta az, hogy időt nyerjen. Az atomfegyverrel rendelkező Irán veszélyt jelent a térség stabilitására, és ezen keresztül a fennálló világrendre. Nem hiszem, hogy a nemzetközi közösség hagyni fogja, hogy Irán vég nélkül tovább folytassa ezt a játékot, csak azért, hogy még több időt nyerjen. A kérdés ezért végül egyetlen témára korlátozódik: készen áll-e a nemzetközi közösség arra, hogy ha a diplomáciai erőfeszítések nem vezetnek eredményre a közeljövőben, akkor sokkal erőteljesebb lépéseket tegyen Irán ellen. Ezek célja, hogy meg­győzzék a teheráni rezsimet, miszerint nem érdemes további erő­fe­szí­té­seket tenni az atomfegyver meg-­ ­­­szerzésére, illetve hogy biztosítsák Irán számára azokat a feltételeket, hogy a jelenleginél egy ésszerűbb politikai rendszert alakítson ki.

Eddig sem az ígéretek, sem a szankciók nem nagyon hatottak Iránra. Mivel lehetne meggyőzni a teheráni vezetőket?

- Irán az elmúlt időben bebizonyította, hogy nagyon is kiszolgáltatott a kívülről jövő nyomással szemben. Egyes kérdésekben megváltoztatta a hozzáállását, pontosan a külső kényszer miatt. A rezsimre gyakorolt nyomásnak azonban nagyon erőteljesnek és fájdalmasnak kell lennie ahhoz, hogy valóban változást eredményezzen. 1988-ban Irán feladta az Irak ellen folytatott nyolcéves háborúját, és elfogadta a tűzszünet feltételeit. Abban az időben Irán akkori legfelsőbb vezetője, Khomeini ajatollah ezt úgy értékelte, hogy ki kellett innia a méregpoharat. De ez a döntés is csak az után született meg, miután az ország több százezer katona halálával fizetett a háborúért, amit csak tovább súlyosbított a nemzetközi elszigeteltség és az amerikai hadsereggel szembeni konfrontáció az Öböl-térségben. A teheráni rezsim végül megértette, hogy a világgal való szembenállás veszélybe sodorhatja a saját fennmaradását is. Nem hiszem, hogy Irán ma így látná a saját helyzetét, de az elképzelhető, hogy néhány kisebb engedményt tegyen. Ilyen már előfordult a múltban is. 2003-ban Irán ideiglenesen felfüggesztette az urándúsítást, de aztán 2006 elején ugyanott folytatta. Csak azért egyezett ebbe bele, hogy további időt nyerjen, és közben megossza a nemzetközi közösség egységét, hogy mi legyen a következő lépés Irán ellen. Ezért a párbeszédet és az Iránnak tett ígéreteket hatékony és erőteljes intézkedéseknek kell kísérniük, amelyeknek célja, hogy rákényszerítsék az iráni rendszert a megfelelő döntésre. Ha a létezésüket érintő veszéllyel szembesülnek, a teheráni veze­tők remélhetőleg az együtt­mű­ködést választják majd, csak hogy elkerüljék a rendszerük bukását.

Mit kezdene Irán, ha lenne egy-két atombombája?

- Irán nukleáris programjának a célja legalább annyira az, hogy képessé váljon atomfegyver előállítására, mint az, hogy ténylegesen atomfegyverrel rendelkezzen. Érdekes kérdés az, hogy vajon használná-e is az atomfegyvert. A Szovjetuniónak is volt atomfegyvere, mégse vetette be sohasem. Azonban a bomba lehetővé tette, hogy a szovjetek befolyási övezetet alakítsanak ki, és 45 éven keresztül ellenőrzésük alatt tartsák azt. Ha a Szovjetuniónak nem lett volna atomfegyvere 1949-ben, talán a hidegháború is hamarabb véget ért volna, és talán Kelet-Európa sem lett volna kommunista elnyomás alatt olyan hosszú ideig. Önmagában az a tény, hogy nukleáris fegyverzettel rendelkezik, széles körű büntethetetlenséget biztosít Irán számára, hogy tovább folytassa terjeszkedő külpolitikáját a térségben. Nem hiszem, hogy bevetnék fizikai értemben is az atomfegyvert, viszont használni fogják mint olyan eszközt, ami alkalmas arra, hogy kiterjesszék befolyásukat és megbontsák a régió stabilitását. Ez pedig nagyon is szemben áll a nyugati érdekekkel.

Mi a kisebb rossz: megpróbálni katonai eszközökkel felszámolni az iráni atomprogramot, vagy hagyni, hogy megépítsék a bombát, mondván úgysem mernék bevetni azt?

- Mindkét forgatókönyv nagyon bizonytalan következményekkel járna. A katonai csapás könnyen kudarcba fulladhat. De ha sikeres is lenne, Irán részéről nagyon komoly válaszcsapásra lehet számítani. Ugyanakkor ez a konfliktus időben valószínűleg nem lenne hosszú, egy-két hét vagy hónap alatt lezajlana. Az atomfegyverrel ren­delkező Irán azonban a jövőben erőteljesen védené az érdekeit, ahogy az atomfegyverrel rendelkező Szovjetunió is bebetonozta Európában a befolyási övezetét, és 45 éven át fennmaradt a vasfüggöny.

Van azonban választási lehetőség a háború és a nukleáris Irán elfogadása között. Nem szabad elfelejteni, hogy az iráni fenyegetés nem az országtól vagy annak népétől, hanem az iráni rezsimtől jön. Ha Irán szabad ország lenne, ahol a demokratikus úton választott vezetők tiszteletben tartják az állampolgárok szabadságjogait, akkor sokkal nagyobb felelősséggel viseltetne a nemzetközi közösség iránt még akkor is, ha nukleáris kapacitással rendelkezik. Ezt láthatjuk például Japán esetében. A nyugati politikusok célja egyrészt nyilvánvalóan az, hogy amennyire tudják, kitolják annak időpontját, amikorra Irán atomfegyvert tud szerezni. Ugyanakkor azt is át kell gondolni, miként lehet támogatni Iránon belül azokat, akik változásokat akarnak. Mert ha Irán atomfegyvert szerez, akkor mindenki számára kedvezőbb lenne, ha egy olyan nukleáris Iránnal állnának szemben, amelyet békés és felelős­ség­teljes emberek vezetnek, akik hisznek a nemzetközi közösség működését irányító játékszabályokban.

Ez szépen hangzik, de most mégis úgy tűnik, hogy az ajatollahok kezébe kerülne a bomba. Mivel járna ez a Közel-Keleten?

- A következmény az lenne, hogy az egész régió megbukna az iráni befolyás következtében. Az öbölmenti arab országoknak valószínűleg meg kellene hajolniuk az iráni rezsim politikája, ambíciói és célkitűzései előtt. Azt jelentené, hogy a nyugati országok még nagyon hosszú ideig képtelenek lennének megoldani az arab-izraeli konfliktust. Ez valószínűleg azt is jelentené, hogy az iráni rezsim kiterjesztené a befolyását a Kaszpi-medencére is. Ennek következtében Irán súlyos feltételeket szabhatna Európa számára, hogy hozzájuthasson a tér­ségből származó gazdaságos energiahordozókhoz. Nagyon sok mindent jelentene tehát a Nyugat számára. Talán katonai konfliktust jelente Izrael számára vagy egy új háború kirobbanását a térségben. A legkevesebb azonban az lenne, hogy a nyugati érdekek számára alapvető fontosságú Közel-Kelet a jövőben a jelenleginél is ingatagabb, kritikus térséggé válhat.

A konfliktusok és feszültségek valószí­nűsége tovább növekszik a világnak ebben a részében. Emellett úgy vélem, már most világosan látható, hogy az atomfegyverrel rendelkező Irán atomfegyverkezési versenyt idézhetne elő a Közel-Keleten, ami az atomsorompó-egyezmény összeomlásához vezetne. Hiszen ebbe a versenybe már beszállhatnának olyan országok, mint Venezuela, Bolívia, amelyek ideológiai rendszere ma nagyon közel áll az iráni ideológiához. Ezek az országok felkérhetik Iránt, adja át nekik a szükséges technológiát, hogy ők is megvalósíthassák saját ambícióikat. Egy nukleáris Irán következményei messze túlnyúlnának a Közel-Kelet határain. A világ egy sokkal veszélyesebb hellyé válna. Úgy gondolom, mindezt figyelembe kell venni az Iránnal való tárgyalások megkezdésekor. A nyugati országoknak sokkal kreatívabb politikát kellene folytatniuk, hogy megakadályozzák Iránt céljai elérésében.

Megoldást jelentene egy atomfegyvermentes Közel-Kelet, a­mint azt legutóbb az egyiptomi külügyminiszter is javasolta?

- Az elképzelés, hogy a Közel-Keleten minden nukleáris tevékenységet be kell fagyasztani, a következő hónapokban több oldalról is előkerülhet. Azonban ma több tucat olyan ország van a Közel-Keleten, amelyek atomfegyver megszerzésén gondolkodnak. Ennek semmi köze Izrael nukleáris erejéhez. Izrael nukleáris ereje még egyetlen arab rendszer számára sem jelentett soha fenyegetést a térségben, bár lehet, hogy nem tetszik nekik. Az izraeli atomfegyver kizárólag védelmi célokat szolgál. Az arab országokra sokkal inkább az atomfegyverrel rendelkező Irán jelent fenyegetést. Azt kellene inkább megakadályozni, hogy további országok is atomfegyverhez jussanak a térségben. Irán már ennek a küszöbén áll, és ennek további fegyverkezési hullám lesz a következménye. Izrael atomfegyvere még soha nem váltott ki ilyen hatást.

Milyen szerepet játszik a síita apokaliptikus teológia az iráni fegyverkezésben?

- Biztos, hogy része van a konfliktusban. Az iszlám köztársaság ideológiája a síita ébredési mozgalom és a marxista-leninista forradalmi eszmék keveréke. Ez a felforgató propaganda és az isteni kinyilatkoztatás robbanékony elegye. Nem szabad lebecsülni azt, hogy milyen erőt meríthet ez az ideológia a vallási elemekből. Nem vagyok ugyanakkor biztos abban, hogy az iráni rezsim legapokaliptikusabb elemei jelentős szerepet játszanának a külpolitika vagy az atomprogram meghatározásában. De azt sem hiszem, hogy bárki a régióban jól tud aludni éjszaka, ha tudja, hogy egy ilyen elképzelésekre és világnézetre épülő rendszer a közeljövőben atomfegyverrel rendelkezhet. Ezért a meg­előzés az egyetlen megoldás arra, hogy megakadályozzuk egy ilyen forgatókönyv megvalósulását.

Amerika ugyanakkor fokozatosan kivonul a világ konfliktusaiból és Obama elnök bejelentette, hogy a demokráciát egyet­len országba sem lehet exportálni. Ki fogja akkor rávenni Iránt, hogy ne járjon tovább a megkezdett úton?

- Ezt még korai így kijelenteni. A jelenlegi amerikai kormány nagyon óvatos volt abban, hogy ne azonosuljon az előző kormányzat politikájával, amely a rezsimváltoztatást hirdette. Ugyanakkor nagyon nehéz elképzelni, hogy az amerikai külpolitika teljesen közömbössé váljon az emberi jogok és a demokratikus változások elősegítése terén. Ma a legnagyobb feladat az irániak szempontjából az, hogy ezt az elnyomó rendszert olyan rendszerrel váltsák fel, amelyik választ tud adni az emberek szükségeire. Irán dollármilliárdokat költött az elmúlt huszonvalahány évben az atomprogram megvalósítására. Azt mondja, ez békés célokat szolgál, ugyanakkor mindeddig egyetlen watt villamosenergiát sem termelt. Ez nem a legjobb módja annak, hogy az ország népét szolgálja. Úgy vélem, hogy egy demokratikus Iránnak esetleg lehet atomprogramja, de kizárólag békés cé­­­lok­ra, felelősségteljes módon és katonai célok nélkül. Hosszú távon az Egyesült Államok és Európa érdekét a térségben az szolgálja a leginkább, ha segítséget nyújtanak, nem pedig megnehezítik a belső változást.