hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elűzték a romániai romákat

2009. 06. 26.
Mintegy száz romániai állampolgár elhagyni készül Észak-Írországot, miután az elmúlt héten rasszista támadás miatt menekülni kényszerültek belfasti otthonaikból.

Fiatalok egy csoportja a múlt hét közepén üvegekkel és kövekkel dobálta és megfenyegette a Belfast déli részén élő roma bevándorlókat. A zaklatás néhány nappal korábban gúnyos megjegyzésekkel és fenyegetésekkel kezdődött, majd erőszakba torkollott. A menekülő romák és a betört ablakok látványa annyira felháborította a helyi lakosságot, hogy ellendemonstráción adtak hangot rasszizmusellenességüknek.
A megtámadott romáknak a belfasti City Church adott menedéket. Miután az éjszakát a templom előterében töltötték, a város vezetése igyekezett gondoskodni számukra ideiglenes szállásról, mivel újabb támadásoktól tartva a legtöbben nem mertek visszatérni otthonukba. Százan úgy döntöttek, visszatérnek Romániába, egy részük már el is hagyta Észak-Írországot. Tizennégy roma döntött úgy, hogy a történtek ellenére is marad. A menekülők között számos gyermek is volt, a legfiatalabb egy mindössze ötnapos újszülött.
„Megrázó a látvány, és annak gondolata, hogy a társadalmunkban vannak olyan emberek, akik képesek mindezt megtenni védtelen gyermekekkel és a szüleikkel” – jelentette ki Martin McGuinness, Észak-Írország miniszterelnök-helyettese. Gordon Brown, Nagy-Britannia miniszterelnöke szintén elítélte a történteket. Az Európai Unió bővítésével Észak-Írországban is jelentősen megnőtt az új tagországokból érkező munkavállalók száma, akik a jobb élet reményében indultak útnak. Az elmúlt években a vallási megosztottság okozta erőszak mellett itt is megnőtt a rasszista és nacionalista indíttatású bűnesetek száma.
Hétfőn éjszaka támadás érte a romáknak korábban menedéket nyújtó belfasti City Church épületét. A támadók köveket dobálva betörték az ablakokat és az üvegajtókat. A rendőség három fiatalt letartóztatott az üggyel kapcsolatban, de hamarosan szabadon is engedték őket. A nyomozás egyelőre a múlt heti eseményektől független vandalizmusként kezeli az ügyet. Időközben több személyt is letartóztattak, akiknek köze lehetett a romák ellen elkövetett támadásokhoz, illetve akik egy múlt heti rasszizmusellenes demonstráción fajgyűlölő kijelentéseket kiabáltak. A letartóztatottak mindannyian fiatalok, tizenöt és huszonegy év közöttiek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!