hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hűségeskü az araboktól?

2009. 05. 29.
Két új törvényjavaslat szította fel a kedélyeket Izraelben. Az egyiket Alex Miller, az Israel Beiteinu parlamenti képviselője nyújtotta be: minősítsék törvényellenesnek, hogy Izrael függetlenségének kikiáltására Izrael arab polgárai gyásznapként emlékezzenek. A hűség­esküről szóló törvénytervezet pedig a jövő hét elején kerül az illetékes miniszteri bizottság elé. Ez utóbbi azt is lehetővé tenné, hogy a belügyminiszter az állampolgári kötelezettségek megszegése esetén visszavonja a törvényt sértők állampolgári státuszát.

A javaslat megtiltaná minden olyan esemény szervezését és tevékenység végrehajtását, amelynek célja, hogy Izrael arab polgárai a függetlenségi napot a gyász és a fájdalom napjaként üljék meg. Egy másik, ugyancsak az Israel Beitenu párt által előterjesztett törvénytervezet az izraeli állampolgárok számára hűségesküt ír elő. Eszerint 16 éves korban az állam nemzeti azonosító kártyát bocsátana ki minden Izraelben született személy számára azzal a feltétellel, hogy az aláír egy nyilatkozatot, és hűségesküt tesz. Állampolgársághoz a tervezet szerint kizárólagosan hűségesküvel lehet majd jutni. Az eskü szövege: „Elkötelezem magam, hogy hű leszek Izrael Államához mint zsidó, demokratikus és cionista államhoz, annak jelképeihez és értékeihez. Szolgálom az országot, ahogyan az szükséges, fegyveresen vagy a törvény szerint alternatív szolgálattal."A javaslat egyben felruházza a belügyminisztert, hogy visszavonhassa állampolgárságát azoknak, akik nem teljesítik honvédelmi kötelezettségüket vagy pedig, amennyiben az lelkiismeretükkel ellentétes, az alternatív polgári szolgálatot. Ez azt jelentené, hogy nem gyakorolhatnák politikai jogaikat, és nem részesülhetnének a csak állampolgároknak járó szociális vívmányokban sem.

Izraelnek ma több mint 1,4 millió arab lakosa van. 1947 óta ez a szám megtízszereződött. Az arab kisebbség teljes polgári jogegyenlőségben él, olyan széleskörű szociális és egészségügyi biztosítással rendelkezik, amely példátlan az arab világban. Az arab a héber mellett hivatalos nyelv Izraelben. A kisebbség saját maguk által készített arab nyelvű tankönyvekkel és teljes arab nyelvű oktatási hálózattal rendelkezik, amelyben állami támogatással teljes szabadságban, saját tanmenete szerint oktatja a tanulókat. Ráadásul miközben a zsidó, drúz és cserkesz lakosság kiveszi részét a honvédelemből, az arab lakosságnak a katonai vagy a polgári szolgálat csak lehetőség, de nem kötelezettség. Ennek ellenére az arab lakosság a függetlenség napját a katasztrófa napjaként, gyászként éli meg. Teszi ezt azért, mivel Izrael megalakulása számára tragédia és katasztrófa, mert muzulmán vallású arabként a zsidó állam szuverenitása alatt kell élnie. Hiába élnek demokráciában, mégis sokan inkább egy iszlám állam keretei között élnének.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!