Kereső toggle

Obama Európában

Fellendülés és leszerelés, csókok és bakik

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nyolc napot töltött a tengerentúlon Barack Obama. Az amerikai elnök reményt üzent a nemzeteknek a válságból való kilábalásra (Londonban), figyelmeztette a veszélyekre az európaiakat (Strasbourgban), meghirdette az atomfegyvermentes világot (Prágában), és újra méltatta a muzulmán értékeket (Isztambulban), lelkesítette az amerikai katonákat (Bagdadban). Ám miközben az elnöki párt a tenyerén hordozta a világ elitje és a média, számos aggasztó esemény történt a világban.

Obama tengerentúli útjának elsődleges célja volt, hogy bemutassa „az új Amerikát" és az „új partnerséget", amit választási kampányában megígért. Az Egyesült Államok segítségét és szövetségét ajánlotta a világ legfenyegetőbb válságainak a megoldására, többek között a globális gazdaság, a klímaváltozás és az atomfegyverkezés terén. Beszélt az amerikai nemzet „sötét korszakairól", a rabszolgaság koráról és az indiánok elnyomásáról, elismerte, hogy elődje alatt történtek kínzások és atrocitások, amelyeknek véget vetett. Ugyanakkor emlékeztette az európaiakat arra, milyen fontos szerepet játszott Amerika az újjáépítésben a második világháború után. Elítélte az „anti-amerikanizmust", amelyről azt mondta: bár vannak konkrét okai is, sokszor csak „alattomos előítéleten" alapszik.

Az elnök stábja elégedetten nyugtázta a hízelgő pohárköszöntőket és szalagcímeket. „Olyan érzés volt, mintha Amerika visszatért volna. Nagyon sok vezető alapvetően azt mondta: »jó látni, hogy az Egyesült Államok újra köztünk van a helyén«" - mondta Rahm Emanuel fehér házi kabinetfőnök.

„Miért nem váltak ketté a vizek, ragyogott fel a nap, és tűnt el minden rossz a föld színéről, mikor Obama elnök Európába érkezett? Mert nem ez volt a célunk..." - igyekezett tréfával elütni a felfokozott várakozásokat David Axelrod, Obama egyik főtanácsadója. Az elnök az egyes helyszíneken tudatosan törekedett arra, hogy ne csak a hivatalos vendéglátóihoz, hanem a szélesebb közönséghez is szóljon. Londonban a G20-csúcstalálkozó fő témája a „második világháború óta a legsúlyosabb helyzet", a gazdasági világválság volt. Miközben az utcán a tüntetők „Szabad Palesztinát" és a bankárok bebörtönzését követelték, a világ legfejlettebb és feltörekvő országainak a vezetői megegyeztek: több mint ezermilliárd dollárt adnak a Nemzetközi Valutaalapnak és más globális szervezeteknek a világgazdaság felélénkítésére és az államcsőd szélén álló szegény országok megmentésére. A gigantikus állami beavatkozás bejelentése reményt keltett arra, hogy a globális pénzszűke enyhülhet, és ezzel megnyílik az út a válságból való kilábalásra.

Obama a nagyhatalmak vezetőivel igyekezett megtalálni a közös hangot. Így aztán Dmitrij Medvegyev elnökkel nem került szóba Grúzia kérdése, a kínai Hu elnökkel pedig Tajvan függetlensége. Volt, hogy túlzásba is esett Obama: szemére hányták például, hogy a szaúd-arábiai koronaherceget mélyen meghajolva üdvözölte Londonban.

A világvezetők is igyekeztek persze megragadni az alkalmat, hogy magukra vonják az amerikai vendég figyelmét. Az újságírók szerint életében összesen nem látták annyit mosolyogni Gordon Brown brit miniszterelnököt, mint Obamával közösen tartott sajtótájékoztatóján. Egy bulvárlap szerint Brown 23 másodpercen keresztül hahotázott Obama egyik - erősen közepes - viccén. Még törekvőbbek voltak egyes európai vezetők, akik talán a termetükből adódó különbséget is igyekeztek kompenzálni a találkozás alkalmával. Silvio Berlusconit meg is rótta nyilvánosan Erzsébet királynő, amikor a G20 csoportfotózás során harsány „Mr. Obama, Mr. Obama" kiáltásokkal fordult a tőle néhány lépésre álló elnök felé. „Ki az, aki itt kiabál?" - nézett körbe teátrálisan a brit uralkodó. (Erzsébet egyébként sokkal méltányosabb volt Michelle Obamával. Az amerikai elnök felesége ugyanis, minden protokollszabályt felrúgva, az udvari fogadás alkalmával egyszerűen átkarolta a brit királynőt. A szinte felségsértéssel felérő bizalmaskodást - szigorúan tilos ugyanis engedély nélkül hozzáérni az uralkodóhoz - II. Erzsébet szó nélkül hagyta, sőt válaszul ő is barátságosan hátba veregette a nála majd két fejjel magasabb First Ladyt.)

A kizárólag franciául beszélő Nicolas Sarkozy jelentőségteljes „okay, okay" közbeszólásokkal igyekezett kifejezni egyetértését Obama beszéde alatt. Nem hiába: az amerikai vendég - igaz, nem Londonban, hanem már a franciaországi Strasbourgban - „kiemelkedő vezetőnek" és „nagy barátnak" nevezte Sarkozyt. Igaz, amikor Sarkozy felesége, Clara Bruni csókkal akarta üdvözölni az elnököt, Obama hűvösen elhárította, és csupán kezet nyújtott az énekes-modellből elnökfeleséggé előlépett Clarának.

Még Londonban volt Obama, amikor az utóbbi évek legsúlyosabb mészárlása történt Amerikában. A New York állambeli Binghamton városban egy golyóálló mellényt viselő férfi rontott be a bevándorlók részére nyelvtanfolyamokat biztosító iskolába. Lelőtte a recepciósokat, majd némán, válogatás nélkül tüzet nyitott az ott lévő tanulókra. Az amerikai televíziós csatornák és nemzetközi média a nonstop csúcstalálkozós tudósítások közben igyekeztek a lehető legkisebb felületet biztosítani a tragédiának. Különösen az után, hogy a pakisztáni tálibok vezetője bejelentette: „emberei" hajtották végre a 13 halálos áldozatot követelő túszejtő akciót. „Felelősséget vállalok érte. Az embereim voltak azok. Én adtam utasítást nekik bosszúból az amerikai rakétatámadásokért"- mondta Beitullah Meszud. Az FBI azonnal cáfolta azt, hogy terrortámadás történt volna. A hivatalos verzió szerint egy vietnámi származású frusztrált bevándorló hajtotta végre egyedül a mészárlást, mivel korábban kigúnyolták az iskolában a gyenge angoltudása miatt. Obama egyébként egy nappal korábban figyelmeztette az európaiakat arra, hogy nagyobb veszélynek vannak kitéve az al-Kaida és ehhez hasonló terrorszervezetek részéről, mint az Egyesült Államok.

Az út következő állomása a strasbourgi NATO-központ volt, ahol a szervezet fennállásának a 60. évfordulóját ünnepelték. Obama itt is kulcsszerepet játszott, miután sikerült elhárítania az új főtitkárjelölttel, Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnökkel szembeni török vétót. Törökország azért tiltakozott Rasmussen ellen, mert Ankara a mai napig megbocsáthatatlan bűnnek tartja a néhány éve egy dán lapban megjelent Mohamed-karikatúrákat. Abdullah Gül török elnök végül engedett. Lapjelentések szerint a meghátrálásukért cserébe a török katonatisztek magas vezető pozíciókat kaptak a NATO szervezetében. (Rasmussen mégsem úszta meg „büntetés" nélkül: amikor három nappal később Obamával együtt Ankarába utazott, baleset érte a szállodai szobájában. Állítólag elesett a fürdőszobájában, és kificamította a karját.)

Kevésbé volt eredményes Obama abban, hogy nagyobb szerepvállalásra ösztönözze az európai partnereket az általa a világ legfontosabb hadszínterének tartott afganisztáni misszióban. Németország például csupán annyit vállalt, hogy katonái segítenek majd az afganisztáni választások ellenőrzésében. Ennek ellenére rendkívül jó viszony alakult ki a csúcson Angela Merkel német kancellár és Barack Obama között. A Welt am Sonntag című német lap szerint politikai téren egyenesen „transzatlanti flört" alakult ki a két vezető között.

Az „év európai beszédének" konferálta fel Prágában Mirek Topolánek cseh kormányfő Obama beszédét. (Topoláneknek is volt mit kompenzálnia az amerikai vendég felé. Az időközben egy bizalmi szavazáson megbukott cseh miniszterelnök „a pokolba vezető útnak" nevezte Obama gazdaságélénkítő tervét.) A húszezres tömeg előtt elmondott üzenetben az amerikai elnök fő témája az általános atomfegyvermentes világ volt. Bejelentette: egy éven belül nemzetközi csúcstalálkozót tervez a nukleáris leszerelésről. „Kezdeményezni fogjuk, hogy négy éven belül vonják ellenőrzés alá a világban található nukleáris anyagokat, mert az atomháború veszélye ugyan csökkent, de a feketepiac miatt nőtt egy atomtámadás veszélye" - figyelmeztetett Barack Obama, aki elismerte: nem biztos benne, hogy az életében megvalósul az atomfegyver-mentes világ. De kampányjelszavára utalva azt mondta, „igen, ez is lehetséges".

Az atomleszerelés még távol van, amint arról a beszéd napjára időzített észak-koreai rakétakísérlet ékes bizonyíték volt. Obamát kabinetfőnöke reggel fél 5-kor ébresztette a kilövés hírével. A koreaiak egy 4000 kilométer hatótávolságú rakétát bocsátottak fel, amelyen állítólag egy műholdat juttattak a világűrbe. Ellentmondásos hírek érkeztek a kísérlet sikeréről, ám Phenjannak sikerült bebizonyítania, hogy atomtölteteit akár az Egyesült Államok területére (Alaszkába vagy Hawaii-szigetére) is képes eljuttatni.

Szintén válasznak szánta Irán is a bejelenetését, miszerint elegendő nukleáris fűtőanyaggal rendelkezik a busheri atomerőmű beindításához. Obama Prágában azt ajánlotta: ha Irán lemond az atomfegyverek megszerzésére irányuló kísérletéről, Washington lemond a közép-európai rakétapajzs létrehozásáról.

Az út utolsó hivatalos állomásán, Törökországban az amerikai elnök - hivatali ideje alatt már nem először - a muzulmán világnak üzent, hangsúlyozva, hogy személyesen is érintett a kérdésben. „Az Egyesült Államok nincs és soha nem is lesz háborúban az iszlámmal" - mondta Obama az ankarai parlament előtt. Hozzátette, hogy Amerika rengeteget köszönhet muszlim állampolgárainak, akik tovább gazdagították kultúráját és gazdaságát. „Sok más amerikainak élnek muszlimok a családjában, vagy ők maguk is éltek muszlim többségű országban. Tudom, mert egy vagyok közülük" - mondta Obama.

Isztambulban egyébként letartóztattak egy szír származású férfit, aki az al-Dzsazíra tévésének akarta kiadni magát, hogy az elnök közelébe férkőzzön, és késsel leszúrja Obamát. A merénylet tervét még azelőtt leleplezték, hogy az elnök megérkezett volna Törökországba.

Obama hangsúlyozta a muszlim világ irányába tett gesztusait: a nyitást Irán felé, az erőteljes fellépést a palesztin állam létrehozása mellett és az iraki kivonulást. Ezek mindegyikében jelentős szerepe van Törökországnak, hiszen határos Iránnal, Irakkal és Afganisztánnal is. Jó kapcsolatot ápol Szíriával, Iránnal, a Hamasszal, ugyanakkor Izraellel is, így az amerikaiak aktív közvetítőként számítanak rájuk a közel-keleti rendezésben. A közvetett szír-izraeli tárgyalásokat is Törökországban folytatták. Bár ezek a gázai háború után abbamaradtak, hamarosan újraindulhatnak. Obama olyannyira számít a törökök közreműködésére, hogy még Törökország EU-tagságát is támogatta, kockáztatva ezzel a vitát Németországgal és Franciaországgal, akik ellenzik az ország tagfelvételét.

Olvasson tovább: