hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Darfur: a század botránya
Karadzsics mellé kerül a véreskezű szudáni elnök?

2009. 03. 15.
Hiába rendelte el a hágai Nemzetközi Bíróság a szudáni elnök letartóztatását, sokan, akik a térségből menekültek el, úgy vélik, az öldöklés Darfurban tovább fog folytatódni. A független bíróság a darfuri konfliktus során háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetése miatt akarja felelősségre vonni Omar al-Basirt (képünkön), aki az első hivatalban lévő államfő, akit perbe fognának Hágában.

Al-Basirt azonban az elfogató parancs csöppet sem ijesztette meg, sőt válaszul az országában tevékenykedő nemzetközi segélyszervezetek egy részét kiutasította. Azt üzente: „A hágai bíróság megeheti a saját határozatát", a parlament alelnöke pedig közölte: hadat üzennek minden országnak, amely megkísérli letartóztatni az elnököt. A 2003 óta tartó darfuri konfliktusban az ENSZ felmérése szerint eddig 300 ezren vesztették életüket, a segélyszervezetek nélkül azonban további százezrek életben maradása válik kétségessé.

Londonban a darfuri menekültek természetesen szívesen látnák, hogy a szudáni elnök az igazságszolgáltatás elé kerül, ugyanakkor nem sok esélyt látnak arra, hogy a bíróságnak ezt sikerül véghez vinnie. Adam egy nyugat-darfuri faluból menekült el, miután édesapját és testvérét a kormány által támogatott dzsandzsavid milícia meggyilkolta. A huszonhárom éves férfi beszámolt arról, hogy a fegyveresek helikopterrel támadtak a térségre, ezután pedig lovon érkeztek, felgyújtották a falut, és lemészárolták a nőket, gyerekeket és férfiakat. Adam úgy véli, hogy a nemzetközi szervezetek nélkül semmi segítségük nem marad az ott élőknek, hiszen a legtöbben csak ezeken keresztül jutnak élelemhez, orvossághoz és ruházathoz. Egy harminckét éves emberi jogi ügyvéd is az ország elhagyására kényszerült; a kormány nemzetbiztonsági illetékesei azt követően „szálltak rá", hogy részt vett egy emberi jogi konferencián Londonban. Az ügyvédet négy alkalommal tartóztatták le Kartúmban és Darfurban, mely során fizikai erőszakot is alkalmaztak vele szemben. Matar biztos benne, hogy a Nemzetközi Bíróság megfelelő bizonyítékkal rendelkezik al-Basir ellen, de ennek ellenére nem gondolja, hogy valaha vissza tud majd térni otthonába és hátrahagyott feleségéhez.

A hágai székhelyű független bíróság a múlt héten rendelte el a szudáni elnök, Omar al-Ba-sir letartóztatását, akit háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolnak. Al-Basirt akár életfogytiglani büntetésre is ítélhetik, erre azonban kevés az esély, mivel a per lefolytatásához Hollandiába kellene rendelni, ez viszont nem igazán kivitelezhető.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!