Ehud Barak védelmi miniszter közölte, hogy a támadás addig folytatódik és olyan mértékben, ameddig az szükséges, ha a Hamasz rakétatámadásait be nem szünteti. Iszmail Hanije, a Hamasz-adminisztráció gázai vezetője pedig azt nyilatkozta, hogy a Hamasz az utolsó szál emberig kitart, és sosem adja meg magát.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangú nyilatkozatban szólította fel a harcban álló feleket, hogy szüntessék be az erőszakos cselekményeket. Izrael nyissa meg a határt, hogy a segélyszállítmányok eljussanak az övezet szükséget szenvedő lakosságához. A nyilatkozat új tűzszünetre hívta fel a feleket. Ezzel a legfontosabb ENSZ-testület egy kalap alá vette a támadót és áldozatát. Pedig nem minden erőszak jogszerűtlen.
A nyáron kötött hallgatólagos megállapodást a Hamasz nemcsak, hogy nem kívánta meghosszabbítani, de ágyú- és rakétatűzzel árasztotta el a dél-izraeli településeket. Ez sem tartotta vissza az arab államokat, Amr Muszát, az Arab Liga főtitkárát és a Hamaszt, hogy a zsidó államot agresszióval és tömegmészárlással vádolják meg. Pedig a jogellenes agressziót nem Izrael, hanem a Hamasz követte el, amikor a nemzetközi közösség által érvényesnek tekintett határvonalon át békés izraeli településeket lőtt, és ezzel súlyosan megsértette a nemzetközi jogot. Tekintettel arra, hogy az iszlám dzsihádista szervezet szándékosan polgári célpontokat bombázott, ezzel háborús bűncselekményt is elkövetett. Ez a folytatólagosan elkövetett orvtámadás jogosította fel Izraelt, hogy jogszerűen erőszakot alkalmazzon, nemcsak a nemzetközi szokásjog alapján, de az ENSZ Alapokmány 51. paragrafusa szerint is. A zsidó állam joga nemcsak addig terjed ki, hogy elérje: a Hamasz szüntesse be a polgári létesítmények ágyúzását és rakétázását. Arra is, hogy lehetetlenné tegye, hogy a Hamasz a jövőben hasonló jogsértést és háborús bűncselekményt követhessen el. A jogos önvédelem így nem merül ki abban, hogy Izrael a Hamasz katonai létesítményeit bombázza és megsemmisíti, de – amennyiben a cél eléréséhez szükséges – Izrael szárazföldi egységeket is bevethet. A nemzetközi jog ugyanis a védekező oldalán áll.
Mivel a Hamasz élő pajzsként használja a civil lakosságot, ezért elkerülhetetlen volt, hogy az izraeli támadásban polgári lakosok is áldozatul essenek. Ennek ellenére a mészárlás vádja teljességgel megalapozatlan. Hiszen Izrael – szemben a Hamasszal – legitim katonai célpontokat támadott. Arról már nem tehet, hogy a Hamasz katonai létesítményeit, kilövőállásokat, lőszerraktárakat, földalatti rakétatározókat szándékosan polgári intézményeiben helyezte el. (Annak ellenére, hogy a nemzetközi hadijog határozottan már ezt is háborús bűncselekményként tiltja.) Így kikerülhetetlenné vált, hogy a légicsapásoknak polgári áldozatai is legyenek. (Összesen – lapzártánkig – a támadásoknak több mint 320 halottja volt, ám ebből mintegy 50 volt a polgári lakosok száma.) A média ártatlan palesztin áldozatokról beszél, az izraeli vezetés is hangoztatja, hogy nem az övezet lakosságával, hanem a Hamasszal háborúzik. Mindemellett ne felejtsük el: a Hamasz a választásokon került hatalomra, demokratikus népi megbízatással. A Hamasz elsősorban az Izraellel szembeni kérlelhetetlenül ellenséges álláspontja miatt juthatott hatalomra.
2008. 12. 31. (XIII/1)
