A döntés napja

November 4-én választ Amerika

Végéhez érkezett az Egyesült Államok elnöki posztjáért közel két éve tartó heves küzdelem. Kevesebb, mint egy héttel a választások előtt valamennyi közvélemény-kutatás Barack Obama demokrata elnökjelöltet hozza ki végső befutónak, a legfrissebb eredmények szerint azonban szoros küzdelem várható.

usa_valasztas_grafika
A szamár és az elefánt szimbóluma az 1870-es években ragadt a demokrata, illetve a republikánus pártra. Az állatfigurák első ilyetén használata Thomas Nast politikai karikaturista nevéhez kötődik.

Az illinois-i szenátor előnye ugyanis nem behozhatatlan, republikánus ellenfele akár győzelmet is arathat, ha visszaszerzi azokat az államokat, amelyekben négy évvel ezelőtt George Bush diadalmaskodott, viszont az utóbbi hetekben Obama oldalára billent át a mérleg.
Hamarosan eldől, hogy a következő négy évre ki költözik be a Fehér Házba. Szeptember vége óta a legtöbb közvélemény-kutatásban Obama vezetett ellenfelével szemben, a két jelölt között azonban eltérő különbségeket mértek, így a verseny továbbra sem lefutott McCain számára.
A legfrissebb Gallup-kutatás szerint a demokrata jelölt mindössze két ponttal vezet ellenfelével szemben, de más felmérésekből is az derült ki, hogy szoros eredmény várható a finisben.
Sok szakértő ennek ellenére reménytelen küzdelemnek tartja a republikánus jelölt számára a győzelmet. Véleményük szerint a vietnami veteránt hátrányosan érintette a pénzügyi válság és az elnökjelöltek televíziós vitái. McCain szep­tember közepén még vezetett a közvélemény-kutatásokban, amikor az Egyesült Államok egyik legrégibb bankja, a Lehman Brohters összeomlott. Ezt követően azonban Obamának sikerült visszaszerezni vezető helyét, amelyet egészen idáig meg tudott tartani.
Az arizonai szenátornak ugyanis nem segített, hogy a válság a kormányzati szabályozás előnyére, valamint a jelenlegi fehér házi vezetés hiányosságaira emlékeztette a szavazókat, melyből azt a következtetést vonták le, hogy a nemzet valószínűleg rossz irányba halad.
Sokan hibaként könyvelik el a vietnami veterán azon lépését is, hogy a nehézségek kellős közepén bejelentette, felfüggeszti kampányát, és visszatér Washingtonba, hogy a pénzügyi megmentő csomag kidolgozásában vegyen részt. A republikánus politikus még az első vita lemondásán is gondolkozott. Ekkor úgy tűnt, lépésével bizonyíthatja, hogy olyan államférfi, aki számára az ország sorsa a legfontosabb. A kidolgozott csomag azonban megbukott, ami példátlan módon rázta meg a tőzsdét, a későbbi javaslat pedig olyan megoldásokat tartalmazott, amely intézkedéseket McCain korábban ellenzett.
A televíziós viták során McCain teljesítményét különbözően értékelték, annyi azonban bizonyos, hogy egyik alkalommal sem sikerült ellenfele fölé kerekednie. A rendezvények után készült felmérések is azt támasztották alá, hogy a független szavazók egyáltalán nem látták, hogy Obama megingott vagy megijedt volna, a legtöbben úgy vélekedtek, hogy mind a három vitából a demokrata jelölt került ki győztesen.

cnn_felmeres
A CNN országos felmérése (október 21–26.)

Sarah Palin személye sem tudott teljes mértékben fordítani a republikánus jelölt helyzetén. Az alaszkai kormányzó alelnökségi jelölése kezdetben kitűnő fogásnak tűnt: az egész nemzetet meglepte, aminek következtében megugrott a republikánus páros népszerűsége. McCain gyűléseit a kampány során először ugyanolyan tömeg és lelkesedés kísérte, mint amilyen a demokrata ellenfele rendezvényein volt tapasztalható. Az ismeretlennek számító Palinnak azonban nem sikerült meggyőznie a lakosság többségét alkalmasságáról, szerepléseiből és a vele készült interjúkból sokan úgy vélték, hogy számos kulcsfontosságú kérdésben felkészületlen a 44 éves kormányzó.
Nem bizonyultak sikeresnek McCain azon támadásai sem, amelyek például az egykori belföldi terroristával, William Ayers-szel hozták összefüggésbe ellenfelét, ezek a vádak ugyanis eltörpültek a gazdasági kérdések mellett, melyekben az előzetes előrejelzések szerint a választók többsége Obamát tartja hitelesnek.
A demokraták előnyét szolgálta, hogy mikor nyilvánvalóvá vált az elnökjelölt személye, háttérbe kerültek az Obama és Hillary Clinton közötti összecsapások, és hogy úgy tűnik, Obama képes volt tanulni hibáiból. A sikeres közel-keleti útja után hatásvadász retorikával teletűzdelt berlini beszéde nem aratott sikert hazájában, mivel ilyen fellépést az amerikai közvélemény csakis egy elnöktől fogad el. Ezt követően az illinois-i szenátor váltott: beszédeire egyszerűség, egyenesség és pragmatikusság lett jellemző. Az előválasztási időszakban nem igazán tudta úgy megszólítani a szavazókat, hogy azok előtt nyilvánvalóak legyenek konkrét tervei. A célegyenesben azonban egyre többet beszélt arról, hogy elnökként hogyan oldaná meg az amerikaiakat érintő legégetőbb kérdéseket.
Az elemzések ellenére McCain helyzete nem kilátástalan. Ahogy eddig tette, továbbra is kitartóan küzd, hogy megcáfolja azokat a szak­értőket, akik már leírták. A végső győzelemhez olyan államokban kellene fordítani helyzetén, mint például Florida, Virginia és Ohio, ahol négy évvel ezelőtt Bush elnök győzött, most azonban a demokrata páros áll jobban. Az utolsó héten éppen ezekért az államokért küzdenek.
És azt se feledjük, hogy az elnöki székért folytatott harc eddig is számos meglepetéssel szolgált, és nem egy alkalommal cáfolta meg az előrejelzéseket. Ezzel Obama is tisztában van, éppen ezért semmit sem bíz a véletlenre, hanem azt hangsúlyozza, hogy az utolsó héten is úgy kell kampányolniuk, mintha minden ezen múlna. Annyi azonban biztos, az Egyesült Államok következő elnökének nem lesz könnyű feladata, ugyanis teljesen új gazdasági kihívásokkal fogja magát szembe találni.

PARTNEREINK: