A botlás városa

A Jeruzsálem-kérdés miatt nem sikerült a Livni-koalíció alakítása

Nem ad más képviselőnek kor­mányalakítási megbízatást és az általános választások előrehozatala mellett foglal állást – jelentette be Simon Peresz köztársasági elnök, miután Cipi Livni miniszterelnök-jelölt közölte, hogy kormányalakítási tárgyalásai kudarcot vallottak. Az előrehozott választásokra 2010 helyett már jövő februárban sor kerül.

Peresz nyilatkozata alapján a Kadima visszavonta a knesszetben a parlament feloszlatásáról szóló törvényjavaslatot, majd a nagyobb pártok közös megegyezéssel 2009. február 10-ére tűzték ki az ország­gyűlési választásokat. (Ha a knesszet önmagát oszlatta volna fel, akkor a választásra a fenti időpontnál még később került volna sor. Egyes kisebb pártok ugyanis elhúzhatták volna a folyamatot, ami a jelenlegi helyzetben az ország érdekei ellen hatott volna.) Így Peresz hétfői nyilatkozatát követő 111. napon a választásokra valóban sor is kerül.
Cipi Livni miniszterelnök-jelölt közölte: „ragaszkodik elveihez, és nem enged a Sasz zsarolásának”. Nyilatkozata szerint hajlandó lett volna áldozatot hozni egy, a választások elkerülésével kiépítendő koalíciós kormány létrehozása érdekében, de nem akarta kockáztatni Izrael pénzügyi és politikai jövőjét, sem egy jobb jövő és egy különböző politika reményét. „Vannak árak, amelyek megfizethetők, árak, amelyet mások hajlandóak megfizetni – de én nem akarok az állam és az izraeli polgárok kárára lenni azzal, hogy egy bénaságra ítélt kormány miniszterelnöke vagyok” – közölte Livni.
Livni az Ehud Barakkal kötött koalíciós egyezményben szemrebbenés nélkül kielégítette a Munkapárt pénzügyi követeléseit. Izrael hatvanéves története során még egyszer sem fordult elő, hogy a költségvetés elutasítása miatt bukott volna meg egy kormány vagy kormányalakítás. Ebből a szempontból egyik izraeli párt sem különbözik a másiktól, a pártok vezetőiről nem is beszélve. A mostani kormányalakítás sem a pénzen, hanem Jeruzsálem egysége megőrzésében vallott kudarcot.
Éli Jisaj ipari és kereskedelmi miniszter, a Sasz párt elnöke, már előre közölte, hogy a pártot irányító Tóra Bölcseinek Tanácsa élén Ovádjá Joszéf rabbival közösen elutasította a koalícióhoz való csatlakozást, és ez a döntés végleges. A párt feltétele volt, hogy emeljék a sokgyermekes és szegény izraeli családoknak járó családi pótlék összegét, valamint Livni adjon biztosítékot arra, hogy Jeruzsálem Izrael egységes és oszthatatlan fővárosa marad. E két követelés nem a párt, de az egész ország javát szolgálta volna.
„Jeruzsálem nem eladó, és a Sasz ragaszkodik elveihez” – közölte a Sasz elnöke, aki már egy évvel ezelőtt jelezte, hogy amennyiben Olmert kormánya Jeruzsálem és benne a Templom-hegy feladásáról tárgyal, akkor kilép a kormányból. Ebből is világos, hogy Livni kísérlete – állításával ellentétben – nem a jóléti kiadások növelésén, hanem Jeruzsálem ügyében futott zátonyra. Livni a pénzügyi követelést még teljesítette volna, ha a Sasz lemond Jeruzsálem oszthatatlanságáról. Livni arra azonban már semmilyen körülmények között nem volt hajlandó arra, hogy Jeruzsálem egységének fenntartására előzetes biztosítékot nyújtson.
A Sasz követelésének visszautasításával Livni világossá tette, hogy a város megosztása, azaz a Templom-hegynek és a város arabok lakta negyedeinek az átadása olyan központi tétele külpolitikájának, amiről nem tud lemondani. Ez azt is jelenti, hogy Livni elsősorban a posztcionista baloldalról várja a szavazatokat a választásokon. A Sasz viszont ezzel a döntésével jelezte, hogy a teljes izraeli szuverenitás megőrzése Jeruzsálemben fontosabb, mint a családi pótlék emelése. Emellett az, hogy Jeruzsálem szerepe miatt vallottak kudarcot Livni tárgyalásai, azt is jelzi, hogy az elkövetkezendő választási kampányban Jeruzsálem és benne a Templom-hegy szuverenitásának megőrzése vagy felszámolása központi jelentőségű kérdés lesz.
A Sasz elutasítását követően még felvetődött, hogy a Kadima alakíthatna egy 66 képviselőből álló baloldali koalíciót a Munkapárt, a szélsőbaloldali-liberális Merec, a nyugdíjas párt (GIL) és az Egyesült Tóra Judaizmus egyik pártjának támogatásával. (Dája Itzik ekkor kérte a Peresszel való találkozó elhalasztását.) Ám ez a opció a közlekedési miniszter, Saul Mofáz ellenállásán bukott meg, miután a párt belső választásán néhány száz szavazattal alulmaradt egykori vezérkari főnök és a mögé felsorakozott, a Kadimának a Likudhoz közelebb álló képviselői bejelentették: ezt a kormányt nem szavaznák meg a knesszetben. Ez a lehetőség így lekerült a napirendről, pedig Ehud Barak – akinek a pártja meglehetősen gyengén szerepel a közvélemény-kutatásokban – erőteljesen támogatta volna. Livni tanácsadói sem támogatták, mert arra gondoltak, hogy amennyiben Livni mégis a választások mellett dönt: a tisztakezű izraeli vezető benyomását keltheti, aki nem enged a jobboldali Sasz párt zsarolásának. Mindenestre Mofáz és csoportja különállása intő jel lehet Livninek, hogy nem veheti biztosnak, hogy az elkövetkezendő időkben a Kadima egysége érintetlen marad.
Egy nappal azután, hogy Livni visszaadta megbízatását Simon Peresz köztársasági elnöknek, a közvélemény-kutatások némi Kadima-előnyt mutattak ki. Livni imázsa, hogy „nem enged a zsarolásnak”, valóban emelte a párt támogatottságát. A Dahaf kutatóintézet felmérése szerint, amennyiben a választások most lennének, a Kadima a knesszet 120 helyéből 29 mandátumot szerezne meg, míg a Likud csak 26-ot. A Munkapárt azonban mindössze 11 képviselői helyet szerezne, szemben a jelenlegi 19 mandátummal. A TNS telefonos közvélemény-kutató felmérése szerint a Kadima 31 helyével szemben a Likud 29-et szerezne.
Ami a palesztinokkal folytatott tárgyalásokat illeti, megbízatás híján most le kell hogy álljanak. Olmertnek ügyvezető miniszterelnökként erre nincs mandátuma, Abbaszé pedig rövidesen lejár. Az iráni „időzített bomba” azonban tovább ketyeg. A jeruzsálemi polgármesteri választásokig még két hét van hátra, amelynek nagy esélyese a Kadimából éppen a Jeruzsálemről folytatott tárgyalások miatt kilépett Nír Barkat lehet. Az amerikai elnökválasztásig is már csak napok vannak hátra. Az izraeli politikában még egy nap is nagy idő, nemhogy három hónap, így februárig izgalmas időszak várható a Közel-Keleten is.

PARTNEREINK: