Fotó: MTI
1995-ben megölték Rabin miniszterelnököt, majd 2000-ben jött a második
intifáda, ami azután kezdődött, hogy Ehud Barak nagy – igazán nagy –
engedményeket tett Arafatnak Camp Davidben. Nem vagyok benne biztos, hogy ma
ugyanolyan ajánlatot tudnánk tenni, mint Barak annak idején. Izrael két
mérfölddel előrement, de Arafat ennek ellenére meggondolta magát, és ellenünk
fordult. Elkezdődött az évekig tartó vérontás, buszok robbantak fel, Izrael
szinte minden városát valamilyen terrortámadás érte ebben az időben. Hadd
mondjam el erről a személyes tapasztalatomat. Jeruzsálemben élünk.
Reggelente én vittem el a lányomat az iskolába, de délután egyedül kellett
busszal hazamennie. Több busz is felrobbant már a lakásunk közelében, így egész
nap ideges voltam, amíg nem hallottam, hogy rendben megérkezett. Nagyon nehéz
időszak volt. Nagyon reméltünk valamit, de ezt kaptuk cserébe. Nem csoda, ha az
eufória és az optimizmus eltűnt. Ennek ellenére az emberek szeretnének békében
élni, nyugodtan munkába járni, szabadságra menni, szépen élni. Nemcsak
Izraelben, hanem a palesztin területeken is. Ehhez pedig béke kell. Ezért adunk
újra és újra esélyt a megállapodásra. Persze óvatosabban, kevesebb eufóriával,
realistábban, több gyanakvással. Sokkal nehezebb most a békét keresni, mint
korábban, főleg mióta a Hamasz hatalomra került. A Gázai övezetből néhány hónap
alatt több mint háromszázötven Kasszám-rakétát lőttek ki a déli városokra. Nem
hiszem, hogy van még egy ország a világon, amely eltűrné ezt, miközben több
ezer, Gázából kitelepített embernek még mindig nincs állandó lakhelye.
Hogyan lehet ilyen körülmények között a békéről tárgyalni?
– A Közel-Keleten mindenütt megerősödött a fundamentalizmus. A szélsőségesek
Irántól a Hezbollahon át a Palesztin Hatóság területén működő Iszlám Dzsihádig
jelen vannak. Ez a sötét felhő az egész térséget be akarja borítani. Tehát az
egyik oldalon ott vannak az elveszített illúziók, a másik oldalon azonban egy
minden eddiginél nagyobb fenyegetés áll. Irán a maga szélsőséges ideológiájával
és az atomprogramjával olyan veszély, amellyel szemben senki nem maradhat
közömbös. A csalódások és gyanakvások ellenére nemcsak Izrael, hanem a mérsékelt
arab országok is felismerték azt, hogy az iráni fenyegetéssel szemben nincs más
megoldás, mint az, ha mindenki összefog. A háttérben az Iránnal való
szembenállás volt a közös nevező, és emiatt jött el annyi ország Annapolisba.
Ezért változtatott Bush elnök is a hozzáállásán? Eddig ugyanis nem vállalt
személyes közvetítést az izraeliek és a palesztinok között.
– Kétségtelenül. Az iráni nukleáris fenyegetés nem vicc: Teherán az utóbbi
években egyre gyorsabban igyekszik atombombára szert tenni. Minden korábban
vállalt kötelezettségüket megszegték.
Amerika másik szempontja az iraki helyzet. Nem látjuk a megígért békét és
biztonságot, ehelyett háború van és öldöklés. Közben tovább fenyeget az
al-Kaida, Gázában pedig a Hamasz átvette a hatalmat. Demokratikus választás
útján egy szélsőséges erő szerzett irányítást a szomszédunkban. A mérsékelt
Egyiptomot és Jordániát is egy rendkívül szélsőséges csoport, a Muzulmán
Testvériség fenyegeti. A dolgok változóban vannak a Közel-Keleten. Ez
befolyásolja Amerikát, de Európát is. Össze sem lehet hasonlítani a nemzetközi
terrorizmussal és a Közel-Kelettel kapcsolatos három évvel ezelőtti európai
hozzáállást a mai álláspontokkal. A madridi, a londoni robbantások, a
németországi és a dániai terroristahálózatok leleplezése megváltoztatta a
kormányok hozzáállását. A szálak minden esetben a Közel-Keletre vezettek, így a
nyugati országok felismerték, hogy tenniük kell valamit. Nem gondolhatják azt,
hogy elrejtőzködhetnek a terrorizmus elől a magas hegyeik mögé.
Ha létrejön egy palesztin állam, hogyan fogja Izrael megvédeni magát?
– Nagy kockázatot vállalunk, hiszen nyilvánvalóan könnyebb ellenőrizni egy
területet, ha ott vannak a katonáink. Látjuk, hogy a gázai kivonulásnak is
lettek biztonsági konzekvenciái. Ez a kockázatvállalás is hozzá tartozik a
fájdalmas engedményekhez, amelyekről Olmert miniszterelnök beszélt.
Természetesen az új helyzetben is biztosítani kell az állampolgáraink védelmét.
Sok módja van ennek, de erről nem mondhatok részleteket. A helyzet azonban
nagyon törékeny, hiszen amenynyiben a közeljövőben a Hamasz egy súlyos
terrortámadást hajtana végre, nagyon nehéz lenne tovább folytatni a békekötést.
Jichák Rabin mottója az oslói megállapodás idején az volt, hogy úgy kell békét
csinálni, mintha nem lenne terror, és úgy kell harcolni a terrorizmus ellen,
mintha nem lenne béke. Ma már nem hallani ilyen szlogeneket, mert az emberek
szkeptikusabbak lettek. Békét azonban nem lehet kockázatok nélkül teremteni.
Sokan jelentős diplomáciai sikerként értékelték azt, hogy számos arab ország
képviseltette magát Annapolisban. A tárgyalóasztal körül forgolódó sok bába
könnyítette vagy nehezítette Izrael pozícióját a konferencián?
– Ez nagyon pozitív fejlemény volt. Egy-két éve elképzelhetetlen lett volna,
hogy a szaúdi külügyminiszter részt vesz egy ilyen konferencián.
Most sem fogott kezet az izraeliekkel
– Ez igaz, Olmert beszédét viszont megtapsolta. Ez némi nyomást helyez a
fundamentalistákra. Szíria például az irániak figyelmeztetése ellenére az utolsó
pillanatban úgy döntött, hogy eljön Annapolisba. Ez nagy dolog, hiszen az elmúlt
egy évben Damaszkusz inkább Iránra hallgatott. A libanoni Hezbollah szíriai
közvetítéssel kapott iráni fegyvereket, és ők segítették a palesztin Iszlám
Dzsihád felfegyverzését is. Ráadásul az izraeli–szíriai viszony is nagyon
feszült volt az utóbbi hónapokban. Mégis, az Arab Liga huszonkét tagországa
közül Irán kivételével a többség jelen volt Annapolisban. Ezeknek az országoknak
a részvétele nagy nyomást jelent Teheránra. Nem örülnek annak, hogy
elszigetelődnek, hiszen így nem állíthatják azt, hogy ők képviselik az iszlám
világot. A 2002-es szaúdi béketerv lényege az, hogy Izrael – ugyan engedmények
árán – normalizálhatja a kapcsolatait az arab államokkal. Tehát az arab államok
részvétele erősíti a békemegállapodás esélyeit.
A következő tárgyalási forduló decemberben Moszkvában lesz. Az oroszok is
segítenek?
– Oroszország nagyon fontos szereplő ebben a játszmában. Az ENSZ Biztonsági
Tanácsában elsősorban ők akadályozzák az Irán elleni szankciókat. Ha
megváltoztatják a magatartásukat, az nagy előrelépést jelentene. Izraelnek
különböző okok miatt fontosak a jó kapcsolatok Oroszországgal. Moszkva a korábbi
háborúkban mindig az arabokat támogatta, most azonban rendszeresek a magas
szintű találkozók az orosz vezetőkkel.
A nemzetközi bojkott ellenére Putyin tavaly meghívta a Hamasz vezetőit
Moszkvába. Most is előfordulhat ez?
– Nem hiszem. Továbbra is érvényben vannak a nemzetközi kvartettnek a
Hamasszal szembeni elítélő határozatai. A Hamasznak három feltételt kellene
teljesíteni: elismerni Izraelt, elítélni a terrorizmust és elfogadni a
békemegállapodást. Enélkül nincs esélye, hogy komoly partnernek tekintsék. Ezt
Oroszország is tudja, ezért ha a Hamaszt be akarják vonni a tárgyalásokba,
engedményeket kell tőlük kérniük. Eddig a Hamasz semmi jelét nem adta, hogy
hajlandó lenne erre.
Izrael néhány hónap múlva a hatvanadik évfordulóját ünnepli. Mi a titka
annak, hogy a túlélés mellett az építésre is maradt erejük?
– A palesztinokkal való konfliktus ellenére az izraeli gazdaság nagyon
gyorsan fejlődik. Éppen a napokban javítottak a nagy nemzetközi pénzintézetek az
ország hitelbesorolásán, ami a befektetői bizalmat jelzi.
Tudományos-technológiai szempontból is nagyon fejlett ország vagyunk. Az európai
zsidóság tragédiája után világossá vált előttünk: a saját földünkön kell élnünk,
és saját magunkra kell támaszkodnunk.
2007. 12. 07. (XI/49)
