hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Véres hazatérés
Kinek áll útjában Benazir Bhutto?

2007. 10. 30.
Több száz ezres tömeg fogadta múlt csütörtökön a nyolcéves önkéntes száműzetéséből hazatérő ellenzéki vezető, Benazir Bhutto asszony (képünkön) a pakisztáni Karacsi utcáin. A CNN élőben közvetítette az ünnepet, amely hirtelen tragédiába fordult, miután éjféltájt a tömegben két nagy erejű bomba robbant. A merénylet célpontja egyértelműen Bhutto volt, ám ő sértetlenül került ki az őt szállító páncélozott buszból. Kinek állt érdekében a merénylet abban az országban, ahol Oszama bin Laden népszerűbb, mint a miniszterelnök?

Alig pár másodperces eltéréssel két bomba robbant pár méterre attól a
páncélozott busztól, amely a többéves száműzetéséből hazatérő Benazir Bhutto
pakisztáni politikus asszonyt szállította a repülőtérről a városba. Bhutto
csodával határos módon megúszta a merényletet, – a nyolcórás felvonuláson végig
a busz tetején tartózkodott, ám a robbanás előtt pár perccel a busz belsejébe
ment pihenni – amely hivatalos adatok szerint 134 halálos áldozatot és mintegy
négyszáz sebesültet követelt.

A pakisztáni hatóságok szerint az al-Kaidához kötődő iszlámisták állhatnak a
robbantások mögött, mivel rendelkeztek a készülődő merényletről szóló
információkkal. Bhutto maga is kapott a terroristáktól fenyegetéseket, miután
ígéretet tett arra, hogy a januárban esedékes parlamenti választások megnyerése
esetén határozottan fel fog lépni az al-Kaidához kötődő, az utóbbi években újra
megerősödött csoportosulásokkal szemben. „A terroristák megpróbálják túszul
ejteni ezt az országot, nekünk pedig meg kell akadályoznunk az ország »tálibosodását«”
– nyilatkozta egy alkalommal.

Bhutto szerint viszont komoly felelősség terheli a kormányt is. Bár – egyezségük
miatt – nem személy szerint Musarrafot vádolja, de úgy véli, számos kormányzati
személy nem nézi jó szemmel hazatérését. Ezért Bhutto szerint vagy maga a
kormányzat áll – az iszlámistákat támogató titkosszolgálat segítségével – a
robbantás mögött, vagy tudatos hanyagságukkal segítették a terroristákat. A
mintegy 15 kilométeres felvonulás biztosításával ugyanis nem a központi, hanem a
vidéki egységeket bízták meg, amelynek a vezetője köztudottan ellenséges
Bhuttóval szemben. Emiatt a Bhutto pártja, a Pakisztáni Néppárt (PPP) saját
aktivistáiból állíttatott fel szó szerint élőpajzsot a politikusaszszonyt
szállító busz köré.

A merénylet azonban veszélybe sodorhatja a januári parlamenti választásokat,
mivel az emberek rettegnek, és ezért nem akarnak részt venni a nagy politikai
rendezvényeken, pártgyűléseken, ahol a fontos kérdéseket meg lehetne vitatni. Az
is kérdéses, hogy a Musarraf tábornok vezette katonai rezsim vajon átengedi-e a
hatalmat egy esetleges vereség esetén. (Pakisztáni körképünk a hit és értékek
rovatban
)

Pervez Musarraf

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!