Jogosan vetődik fel ugyanis, hogy az erkölcsi megfontolásoktól függetlenül is
a miniszterelnököt a három bűnügyi vizsgálatban való részvétel annyira
lefoglalhatja, hogy nem marad elegendő ideje és figyelme az államügyek vitelére
(egy hét alatt három alkalommal, összesen nyolc-tíz órát töltött a
kihallgatásokon). Különösen, hogy vészesen közeledik a közel-keleti csúcsot
előkészítő annapoliszi konferencia időpontja, és egyelőre még nem készült el a
várt közös izraeli–palesztin nyilatkozat.
Olmertet korábban két különböző ügyben is korrupcióval, megvesztegetés
elfogadásával és hivatali visszaéléssel gyanúsították. A vádak szerint még Ariel
Saron pénzügyminisztereként beavatkozott a Leumi Bank privatizációjába annak
érdekében, hogy egy hozzá közel álló üzletember meghatározó befolyást
szerezhessen a legnagyobb izraeli bankban. Egy másik esetben a vád az, hogy
jeruzsálemi polgármestersége idején tetemes árengedményt kapott egy építési
vállalkozótól az egyik jeruzsálemi elit negyedben vásárolt lakása megvételekor.
Ennek fejében állítólag elintézte volna, hogy a vállalkozó építési engedélyeket
kapjon a jeruzsálemi városházán. A harmadik ügyben a főügyész azzal gyanúsítja
Olmertet, hogy ipari és kereskedelmi miniszterként állami kinevezéseket és
kedvezményeket juttatott olyan lehetséges befektetőknek, akiket közeli barátja
és volt ügyvédtársa, Uri Messzer képviselt.
Olmert azonban kemény politikus, aki nem arról híres, hogy morális megfontolások
vagy a közvélemény erkölcsi ereje miatt visszavonul. Annál is inkább, hiszen
ameddig nem emelnek vádat ellene, őt is megilleti az ártatlanság vélelme.
Ráadásul nem ő az első izraeli kormányfő, aki ellen a legfőbb ügyész eljárást
indított, és eddig egyetlen eljárás sem jutott el a vádemelésig. Kérdés, hogy
amennyiben a libanoni háborút vizsgáló Vinograd-bizottság is megállapítja a
felelősségét, képes lesz-e ellenállni a közvélemény erkölcsi és
a pártok politikai nyomásának.
Ha a kormányfő nem távozik önszántából, a knesszet bizalmatlansági indítvánnyal
is eltávolíttathatná őt. Bár papíron a kormányzó koalíció erősnek tűnik, két
jobboldali párt, a Sasz, a szefárdi zsidóság vallásos pártja és
a jobboldali, telepesbarát Izrael Beitenú érthető nyugtalansággal nézi a Kadima
és a Palesztin Hatóság mostani „béketárgyalásait”. Sőt még saját pártján belül
is kifogásolják Olmert súlyos, Mahmúd Abbasznak, a Palesztin Hatóság elnökének
tett egyoldalú engedményeit. Ez arra ösztönözheti a két koalíciós pártot, hogy
megvonja támogatását a kormánytól. Jobban is nézne ki, ha a kormányzás
tisztaságának biztosítása érdekében tennék ezt, mint a „békefolyamat”
ellenzékeként. Ez az opció azonban egyelőre nem valószínű. Több összezördülés is
volt már koalíciós ügyekben, Olmert két korábban elindított vizsgálatával
kapcsolatban is. Eddig csak egy munkapárti képviselő szólította fel távozásra a
miniszterelnököt. Sokan úgy vélik, hogy mivel a képviselők mindig félnek, hogy
egy előrehozott választáson kimaradhatnak a knesszetből, ezért érdekükben áll
Olmert megmentése.
A Vinograd-jelentés közzététele és a Mahmúd Abbasszal való engedékeny
megállapodása azonban felboríthatja ezt a kényes egyensúlyt.
A harmadik lehetőség a legfelsőbb bíróság fellépése. Csaknem bizonyos, hogy
jogvédő és a kormányzás tisztaságát védő társadalmi szervezetek petícióval
fordulnak e legfelsőbb bírói testülethez, hogy rendelje el a kormányfő távozását
pozíciójából, vagy ha nem is véglegesen, de legalább ideiglenesen függesszék fel
feladatának ellátását. Ennek ellene szól, hogy nincsen olyan törvény, amely
előírná: miniszterelnök vagy bármilyen miniszter, aki ellen a rendőrség
nyomozást indít, távozzon a hivatalából. Ráadásul van a kormányban egy másik
miniszter is, Avigdor Lieberman, aki ellen a rendőrség szintén eljárást
indított, ám az ő távozását mégse követeli senki. Igaz, őt csak egyetlen ügy
miatt kerülgeti a rendőrség. Elképzelhető, hogy a bíróság, tekintettel a
rendőrségi vizsgálatok nagy számára, fokozottabb figyelmet fordít Olmert ügyére.
Mégis aligha elképzelhető, hogy a bíróság olyan messzire menne, hogy
beavatkozzon és vállalja a felelősséget a kormányfő, a többségi párt vezetője
eltávolításáért, amikor még egyetlen hatóság sem vádolta azzal, hogy megszegte a
törvényt.
Ebben a patthelyzetben az egyre növekvő iráni veszély és a palesztinok túlzott
követelései akár Olmert kezére is játszhatnak.
2007. 10. 18. (XI/42)
