Kereső toggle

Frontvonal a Balkánon

Fényes mecsetek, omladozó templomok Koszovóban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Egyesült Államok, az EU és Oroszország képviselői nem jártak sikerrel Bécsben, hogy megegyezésre bírják az albán és a szerb küldöttséget Koszovó ügyében. A két küldöttség személyesen nem is találkozott egymással, csupán egy ígéret született, hogy egyik fél sem tesz olyan lépést, amivel a jelenlegi tárgyalásokat meghiúsítaná. Folytatás feltehetően New Yorkban lesz szeptember végén, ahol a felek már szemtől szembe ülnek tárgyalóasztalhoz. Koszovóban közben fogy a türelem, karácsonyra már a függetlenséget kívánják az albánok, ha kell, egyoldalúan. A szerb külügyminiszter erre az esetre megtorlást ígért, ami egy újabb balkáni háború rémét vetíti előre.

Az összekötő csoport alapelve, hogy kizárja Koszovó feldarabolását, amelynek eredményeképpen a tartomány az etnikai határok mentén hasadna ketté. A két tárgyaló fél homlokegyenest mást akar: a szerbek a szerb országhatáron belül autonómiával oldanák meg a kérdést, ami lényegében megegyezik a mostani állapottal, míg az albánok független államot szeretnének. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár december 10-ig adott határidőt a megoldásra.
A bécsi szerb küldöttség megértőbbnek találta a mostani „tárgyaló trojkát” mint a korábbi finn közvetítőket, Vuk Jeremic szerb külügyminiszter mindazáltal egyértelművé tette: országa komoly megtorlást helyez kilátásba, ha december 10-én Koszovó egyoldalúan kikiáltaná a függetlenségét, és a külföldi országok mint különálló államot elismernék. A koszovói tartomány fővárosában, Pristinában az albán politikusok már tényként emlegetik a függetlenség kikiáltását.
A helyzettel kapcsolatban megkerestük Nedad Stoica újvidéki politikai elemzőt, aki rendszeresen látogatja a koszovói tartományt. A szociológus szerint az etnikai feszültségen túl egy sajátos vallási konfliktus is jellemzi Koszovó mindennapjait. A szerb ortodox templomok romokban állnak, míg Pristina környékén egyre több fényes mecset emelkedik szaúd-arábiai pénzből, így egyre több albán talál rá az „igaz hit” ösvényeire – mondta némi iróniával Nedad lapunknak. Az üres szerb portákon szinte alapokig lebontják a házakat, és elhordják, hogy még véletlenül se lehessen viszszaköltözni azokba. A pristinai szerbek nagy része északra húzódott, mivel Mitrovica térségében a szerbek vannak többségben. Magában a városban a kettéosztottság a jellemző, mivel külön élnek a szerbek és elkülönülve az albánok.
Koszovóban jelenleg a legkomolyabb kihívást a függetlenség egyoldalú kikiáltása jelenti, egyre több híve van ugyanis a radikális lépésnek – mondja Nedad. A koszovóiak az amerikaiakban bíznak, ugyanis Bill Clintont tartják az egyik legfontosabb támogatójuknak, mert nemcsak a szerbeket bombázta, hanem Koszovó jelenlegi státuszát is az ő támogatásával nyerte el a tartomány. Ugyanakkor az albán szeparatisták úgy vélik, hogy a jelenlegi patthelyzet kialakulásában az orosz–amerikai hatalmi párharc játszik szerepet, amelyben az oroszok a szerbeket pártfogolják – elemzi a helyzetet Nedad.
A szerb álláspont nagyon merev Koszovó tekintetében – mondja a szociológus. Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő második kormányának századik napján nyilvánosan értékelte a Koszovóval kapcsolatos eredményeket. Szerinte tartósan sikerült elhárítani annak a veszélyét, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa bármikor olyan határozatot fogadjon el, ami Koszovó „elrablásához” vezetne. Erre a garancia Szerbia és az Orosz Föderáció közös politikája. „Ilyen módon sikerült megakadályoznunk, hogy a Biztonsági Tanács a finn terv alapján új határozatot fogadjon el, amely által lehetővé válna függetlenségének legális kikiáltása” – mondta Kostunica. Az elnök jelezte: Szerbia az új tárgyalási folyamat során ismét felsorolja érveit a kompromisszumos megoldás érdekében, ennek ellenére még nem hárult el az a veszély, hogy az albán szeparatisták az év végéig egyoldalúan kikiáltsák a tartomány függetlenségét. Kostunica egyértelműen az Egyesült Államokat jelölte meg mint az albán szeparatisták támogatóját, és hangsúlyozta: „ha nekünk valaki kárt okoz, akkor természetes, hogy kárt okozunk neki, így védjük integritásunkat”.
A nyilatkozatokból látható, hogy a szerb fél korántsem biztos a dolgában, és az óvatos optimizmus mögött a legrosszabb lehetőséggel is számolnak, ami még a megtorlást is kilátásba helyezi. A szerb kormány egységes a Koszovóval kapcsolatos álláspontot illetően, de ugyanakkor nem szeretnék az ország újbóli izolációját, mint az történt Milosevic idejében.
Jonuz Salihaj koszovói igazságügy-miniszter az albán végletet szólaltatta meg:„Számunkra nincs más megoldás, mint a függetlenség, és erről nem is akarunk a továbbiakban tárgyalni.” Szerinte az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy a pristinai parlament december 10-e után – akár a Biztonsági Tanács döntése nélkül is – kinyilvánítja a dél-szerbiai tartomány önállóvá válását.

A forrongó tartomány

Amióta Szerbia 1912-ben elfoglalta Törökországtól Koszovót, szinte egy pillanatig sem volt felhőtlen a szerbek és az albánok viszonya. Az ENSZ rendezési tervében felvázolt stabil, soknemzetiségű és demokratikus Koszovó egyelőre csak álom. A koszovói rendezés azért is fontos, mert Szerbia szomszédjában, Macedóniában is több alkalommal feszült helyzetet teremtett a népesség 23 százalékát kitevő albánok és a többségi macedónok ellentéte.
A Koszovóból mára csaknem teljesen elűzött szerbek ragaszkodása földjükhöz érzelmi: a tartomány számukra jelkép, vallásuk és kultúrájuk bölcsője. A szerbek szerint a második világháború végén többezer szerbet kény-szerítettek az albán többségű települések elhagyására. A titói Jugoszláviában időlegesen sikerült a szőnyeg alá söpörni a szerb–albán ellentéteket, s az 1974-es
alkotmány széles körű autonómiát adott a tartománynak. Tito halála után Jugoszlávia-szerte feltámadt a nacionalizmus, aminek az egyik első jele éppen a háborgó Koszovóban 1989-ben bevezetett szükségállapot, majd 1990 elején a hadsereg rendfenntartóinak a megjelenése volt.

Olvasson tovább: