Kereső toggle

Forró nyárelő

Izraeli pillanatkép: tüntetések, átkok és a szürke vezetők

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az egész jelentés fölösleges. Amit hallottunk, azt előtte is tudtuk. Egy
kormány által kinevezett vizsgálóbizottság bizonyára nem fogja lemondásra
késztetni azokat, akik kinevezték. Ezt a munkát független állami bizottságnak
kellett volna elvégeznie!” – mondta a napokban egy középkorú férfi az egyik
izraeli televízió kamerája előtt. Kevesen bírálhattak nálánál jogosabban: a
megszólaló polgár katonafiát vesztette el a tavaly nyáron lefolyt, azóta
„második libanoni háborúnak” nevezett összecsapásban.



Fotók: AP

A Winograd-bizottság (képünkön fent) előzetes jelentésének április végi
közzététele óta nem jelenik meg Izraelben újság, nem hangzik el tévéhíradó,
amely valamilyen formában ne foglalkozna a jelentéssel vagy annak
következményeivel. A gyászoló apa keserűségét mindenki megérti Izraelben, ám
sommás számvetését annál kevesebben fogadják el.

Ehud Olmert miniszterelnök és Amír Perec honvédelmi miniszter népszerűsége
fagypont alatt van, ám – mint arról a Hetek is beszámolt – egyikük sem hajlandó
követni a jelentés által harmadik felelősként elmarasztalt személyt, Dan Haluc
volt vezérkari főnököt, aki még a jelentés napvilágra kerülése előtt lemondott
posztjáról. Haluc, az izraeli légierő egykori parancsnoka a Harvard Egyetemre
távozott, tanulmányai folytatására. A kényelmetlen kérdéseket tartogató izraeli
újságírókat rendőrökkel dobatta ki. Ám a kényelmetlen kérdések ettől nem tűntek
el. Közel tíz hónapja már, hogy a Hezbollah öthetes háborút kényszerített
Izraelre, amely mind a hadsereget, mind a hátországot készületlenül találta.

A nyár a Közel-Keleten nemcsak vakítóan kék, felhőtlen eget jelent, hanem
ideális harctéri körülményeket is. Arra a kérdésre, hogy egy közeljövőben
megismétlődő támadásra hogyan válaszolna Izrael, és hogy lakosait mennyire
hatékonyan lenne képes megvédeni a tavalyinál is nagyobb hatótávolságú és
azoknál pontosabb rakéták ellen, sem a polgári, sem a katonai vezetők nem tudnak
meggyőző válasszal szolgálni. A jelentés lényege a mindenki által ismert és
elismert mulasztások felrovása, főként a politikai vezetők számlájára. Az
átlagpolgárt azonban a hadsereg elrettentő erejének megcsappanása és a zsidó
állam sorskérdései aggasztják. Ezekre pedig nem talál választ: egy kormányválság
következtében előrehozott választások valószínűleg csekély érdeklődés mellett
folynának le.

Múlt csütörtök este a korábban Izrael királyairól elnevezett Tel Aviv-i
Rabin-téren (a névadó egykori miniszterelnök meggyilkolásának színhelyén)
tartott százezres tömegtüntetésen a baloldal egyik ismert szereplője hiányzott.
Távolmaradását így indokolta: mi értelme volna részvételének, ha azzal csak
Netanjahu visszatérését segítené elő. Azét a Netanjahuét, akinek a nevéhez
pénzügyminiszterként – imponáló sikerek mellett – a legsúlyosabb szociális
megszorítások fűződnek.

Sokan ok-okozati összefüggést vélnek felfedezni Izrael hónapok óta tartó
patthelyzete és két korábbi, tábornokból lett miniszterelnökének tettei között.
Ehud Barak miniszterelnök, az izraeli hadsereg korábbi vezérkari főnöke 2000
májusában egyoldalúan, békekötés és nemzetközi garanciák nélkül kivonta az
izraeli hadsereget Dél-Libanonból. A Hezbollah a kivonulást – talán nem is alap
nélkül – Izrael megfutamodásaként értékelte, tavaly nyáron pedig az is
bebizonyosodott, hogy mennyire ütőképes hadsereget tudott kialakítani Izrael
északi határán.

Ariel Saron korábbi katonai bravúrjai ellenére soha sem lett vezérkari főnök,
miniszterelnök azonban igen. Határozata – amellyel szembefordult teljes korábbi,
telepítő-országnagyobbító életművével, és 2005 augusztusában véghezvitte a Gázai
övezet és Észak-Szamária nyolcezer zsidó lakosának a kényszer-kitelepítését –
kontraproduktívnak bizonyult, akárcsak Ehud Barak öt évvel korábbi, egyoldalú
libanoni sakkhúzása. A Gázai övezet nem nyugodott meg, a palesztin fegyveres
szervezetek minden eddiginél jobban megerősödtek. Az övezettel szomszédos
izraeli települések, így a húszezer lakosú Szderot és a környező kibucok és
falvak, de az utóbbi hónapokban már a százezres tengerparti város, Askelon
lakosai is naponta szenvednek az egyre pontosabb és egyre messzebbre hordó,
helyi gyártmányú rakéták találataitól.



Fotók: AP

Ariel Saron több mint egy és negyed éve fekszik eszméletlenül a kórházban.
Állapotát egyesek égi büntetésnek vélik, amiért Izrael földjéből ellenségeinek
juttatott. Tavaly Pat Robertson amerikai televíziós prédikátor is így
vélekedett, amivel kisebbfajta diplomáciai vihart is kavart, és végül vissza
kellett vonnia nyilatkozatát. Ugyanakkor Izraelben is számos rabbi lát
kapcsolatot az ország helyzete és a területi kompromisszumok között.

Egy „Világvezérkar a nép és az ország megmentésére” nevű ortodox zsidó szervezet
könyvek és rövidfilmek terjesztésével igyekszik bizonyítani, hogy mindazok, akik
kárt okoztak Izrael területe vagy népe épségének, ilyen vagy olyan módon
meglakoltak. A kómában fekvő Ariel Saron volt miniszterelnök, a szexuális vádak
körüli jogi vegzatúrában elmerülő, hivatásának gyakorlását felfüggesztő Móse
Kacav államelnök, a telepkiürítést levezénylő, posztjáról távozott Dan Haluc
volt vezérkari főnök, a hivatali rendellenességek miatt lemondani kényszerült
Móse Karadi országos rendőrfőkapitány: valamennyien hivatalban voltak, és aktív
szerepet vállaltak a területátadásban, családok ezrei otthonának, nemzedéknyi
munkájának lerombolásában.

A „Világvezérkar” által az interneten is terjesztett Van törvény és van bíró
című filmmontázs hátborzongató eszközökkel igyekszik igazolni a sorsbéli
összefüggést. Az egyik percben Ariel Saront látjuk 2005 nyarán tett
nyilatkozatakor: „A [kiürítési] programot én kezdeményeztem, és én vállalom érte
a felelősséget!”, a következőben pedig Ovadja Joszef rabbi, a keleti szefárd
zsidóság mindmáig legnagyobb élő vallási tekintélye a rendőri erőszak, a síró
gyerekek láttán kimondja elhíresült átkát Saronra: „Milyen kegyetlen, mennyire
gonosz ez az ember, aki ilyet tesz… küldjön rá csapást az Örökkévaló, álmából ne
keljen fel többé, aki így kegyetlenkedik Izrael népével!” A rövidfilm ezután egy
izraeli tévéhíradó beszámolójából villant fel részleteket Saron miniszterelnök
második szélütéséről, mintegy bizonyítva, hogy az átok „megfogant”.

Ehhez hasonló az újabban ingyen terjesztett Fekete könyv üzenete is.

A könyv eredeti fényképek közlésével igyekszik kinyomozni a kitelepítési
akcióban részt vevő rendőrök és katonák azonosságát – korántsem egy jövőbeni
felelősségre vonás, hanem lelkiismeret-ébresztés célzatával. A könyv minden
oldalát egy-egy kitelepített családnak szentelik, bemutatva házaikat, virágzó
gazdaságaikat épségben, majd a lerombolás után.

A könyv és a rövidfilm üzenete kettős. Egyrészt a jövőbeni területfeladások
ellen igyekszik hatni. Másrészt – és ez sokakat ijeszt és visszataszít –
érvelésébe az értelmünk fölött elhelyezkedő dimenziót is bevonja, amikor isteni
csapásokra céloz. Más, a postaládákba dobott, a „napok végével” foglalkozó
füzetkék Izrael prófétáira hivatkozó baljóslatokkal: háborúkkal,
földrengésekkel, pusztulással rémisztgetik az olvasót.

Izrael hatvanadik nyara forró nyárnak ígérkezik.

Olvasson tovább: