Kereső toggle

A hét eseményei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Phenjan feltételeket szab

Észak-Korea továbbra is elkötelezett a februárban elfogadott atomleszerelési
egyezmény végrehajtására, azonban kéri, hogy még ennek végrehajtása előtt oldják
fel az ellene korábban életbe léptetett embargót – nyilatkozta Mohamed
El-Baradei, az ENSZ atomenergia-ügyekért felelős intézetének vezetője, akinek
pekingi látogatása – négy év óta az első – új kapukat nyitott a korábban
teljesen elszigetelt országgal való kapcsolatokban.

Le Pen indulhat

Jean-Marie Le Pen francia szélsőjobboldali politikus nehezen, de megszerezte
azt az ötszáz támogató nyilatkozatot, amely szükséges ahhoz, hogy az áprilisi
elnökválasztásokon elnökjelöltként részt vehessen.

Tarol az AIDS

Dél-Afrika új AIDS-ellenes programot indított, mivel a korábbi
kormányprogramok hatástalannak és túl drágának bizonyultak. Az afrikai országban
naponta 1400 új HIV-fertőzött van, ezren pedig meg is halnak AIDS-ben. Az új
program célja a megbetegedések számának 50 százalékos csökkentése.

Kevesebb merénylet

Bagdadban ötödére csökkent az öngyilkos merényletek áldozatainak száma,
miután az iraki rendőrség az amerikai hadsereg támogatásával komoly megtorlási
akciót indított a múlt hónapban. A városon kívül azonban megnövekedett a
támadások száma, mivel a gerillák taktikát változtattak, kihasználva, hogy az
iraki és az amerikai erők a fővárosra koncentráltak.

Sikeres kényszerleszállás

Hatvan utassal a fedélzetén az orrán landolt az a Bombardier DHC–8
utasszállító, mely a japán Kochi reptéren hajtott végre kényszerleszállást,
miután első futóműve nem nyílt ki. A pilóta a gépet a hátsó kerekekre tette le,
majd miután a jármű kellőképpen lelassult, lerakta annak orrát is anélkül, hogy
– kisebb szikrázásoktól eltekintve – súlyosabb kár keletkezett volna.

Brit atomfegyverkezés

Tony Blair brit miniszterelnök még távozását megelőzően meg akarja
szavaztatni a brit parlamenttel az ország nukleáris fegyverarzenáljának
felújítását, mivel úgy véli, az országot valós veszély fenyegeti Irán,
Észak-Korea és egyéb „nukleáris terroristák” részéről. Ehhez várhatóan ellenzéki
szavazatokra is szüksége lesz, mivel saját pártján belül erős az ellenállás az
elképzeléssel szemben.

Olvasson tovább: