hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Médiaszentelő
Közszolgálati igazságtalanságok

2007. 01. 17.
Az adófizetők pénzéből eltartott Duna Televízió hagyományaihoz híven, idén is felszenteltette épületét, stúdióit és munkatársait a katolikus egyházzal. Az állami csatorna gyakorlata nemcsak a külsőségek tekintetében, hanem az egyházak számára szétosztott műsoridő vonatkozásában is sérti a felekezeti esélyegyenlőség elvét. És nincs ez másképp az MTV és a Magyar Rádió esetében sem.



Fotók: Somorjai László

A Duna Televízió felszentelésére érkezett hétfőn Kiss-Rigó László szeged–csanádi
püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) médiafelelőse, valamint
Tempfli József nagyváradi megyéspüspök. Mint kiderült, a katolikus rítusra 14
éve minden év elején sort kerítenek. „Én itt szentelek, te ott szentelsz” –
egyeztek meg a püspök urak. Az „itt” a vallási műsorok szerkesztőségét, az „ott”
a Duna TV főépületét, a stúdiók bejáratát jelentette. Kiss-Rigó László az
íróasztalon felsorakoztatott pogácsák és üdítők társaságában hintette meg
szentelt vízzel a szerkesztőséget, a stúdiókat és dolgozóit, előtte azonban a
„három királyok” bibliai történetét aktualizálta a média jelen lévő munkásai
számára. Tempfli püspök úr öntapadós szentképet adott át, melyet aztán az
intézmény, illetve az egyik stúdió ajtófélfájára ragasztottak. „Csodálkozom,
hogy a mai Magyarországon meg lehet csinálni, hogy a Duna Televíziónál házat
szentelünk” – mondta beszédében Tempfli püspök úr meghatódottságtól el-elcsukló
hangon, majd Remenyik Sándor egyik költeményéből idézett. „Nem templomban
vagyunk, tapsoljunk” – kiáltott fel az esemény végén Cselényi László, a Duna
Televízió elnöke, aki szerint csupán egy kis „házi eseményre” került sor.
Kérdés, hogy ez esetben miért küldtek meghívót a teljes hazai sajtónak. Az elnök
elmondta lapunknak: nem akarták megsérteni a katolikus egyházat azzal, hogy idén
visszautasítják ezt a „kedves jószolgálatot”, ami egyébiránt a katolikus
kollégák „jó érzéséért” is történt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!