hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az elnök, akit soha nem választottak meg
Ford visszarúgott a sírból

2007. 01. 10.
Kilencvenhárom éves korában elhunyt Gerald Ford, a leghosszabb életű és egyben az egyetlen olyan amerikai elnök, akit soha nem választottak meg sem az elnöki, sem az alelnöki posztra. Ford nyolc évig volt a republikánus képviselőcsoport vezetője, így 1974-ben az alkotmány alapján neki kellett betöltenie az Agnew Spiro lemondása után megürült alelnöki posztot. Alig egy évvel később már ő lett az Egyesült Államok 38. elnöke, azt követően, hogy a Watergate-botrányba bonyolódott Richard Nixon is lemondott az elnökségről. Ford temetése előtt a Washington Post nyilvánosságra hozott egy interjút, amelyben a volt elnök élesen kritizálta az iraki háborút.



George W. Bush és Gerald Ford 2006 áprilisában Fotó: AP

A 895 napig tartó elnöki periódus rövidsége ellenére mozgalmas és az ország
szempontjából meghatározó időszak volt, bár legtöbben arra emlékeznek, hogy Ford
kegyelmet adott Richard Nixonnak. Pedig Ford elnöksége alatt vesztette el
végérvényesen az Egyesült Államok a vietnami háborút, kötötték meg az
Atomsorompó Egyezményt, illetve az emberi jogokat védelmező Helsinki Egyezményt.
Mindeközben Ford megúszott két gyilkossági kísérletet. A Nixonnak adott elnöki
kegyelem azonban minden bizonnyal a legfontosabb oka annak, hogy elvesztette az
1976-os elnökválasztást.

Gerald Ford még 2004-ben interjút adott Bob Woodwardnak, a többek között a
Watergate-ügyet kirobbantó veterán újságírónak azzal a feltétellel, hogy azt
csak halála után tehetik közzé. A Washington Post által most lehozott anyagot a
nemzetközi sajtó „posztumusz fenékberúgásnak” nevezte el. Ford elmondta, hogy a
kormánytagok közül a Nixontól megörökölt Kissinger okozta számára a legtöbb
fejtörést, aki folyamatosan azzal fenyegette, hogy lemond. Gerald Ford bírálta
egykori beosztottjait, Cheney-t és Rumsfeldet, valamint Bush elnököt is az iraki
háború miatt. A volt elnök szerint tévedés Bush elnök politikája, amely a
demokrácia terjesztését és az emberek szabadságának védelmét tűzte ki célul
világszerte: „Nem gondolom, hogy körbe kell járnunk a bolygót, hogy
felszabadítsuk az embereket, hacsak az nincs közvetlen kapcsolatban saját
biztonságunkkal.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!