hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Leszerepeltek a keményvonalasok

2006. 12. 26.
Golám-Hoszein Elham, az iráni kormány szóvivője szerint Irán már 2007 februárjában, az Iszlám Forradalom győzelmének ünnepén bejelentheti: megnyerte a nukleáris versenyfutást. Eközben Ahmadinezsád elnök kijelentette, hogy Irán a szomszédaival is megosztaná nukleáris technológiáját. A héten lezajlottak az iráni önkormányzati választások, és a nagy hatalmú Szakértők Tanácsának tagjait is újraválasztották.

A múlt heti választások eredményei alapján első ránézésre úgy tűnik,
Ahmadinezsád egy fronton vereséget szenvedett: a keményvonalas elnök egyik
ellenfelét, Hasemi Rafszandzsáni korábbi államfőt fogják beválasztani az iráni
állam legfőbb testületébe, a Szakértők Tanácsába. A pozícióért Rafszandzsáni fő
ellenfele az Ahmadinezsád iráni elnök szellemi mentorának tartott Mesbah Jazdi
ajatollah volt. A Szakértők Tanácsának 86 magas rangú vallási méltóság a tagja –
ők szabják meg az ország politikai irányvonalát, ellenőrzik az iszlám
köztársaság legfőbb vallási vezetőjét, továbbá megválasztják annak utódját,
illetve ahhoz is joguk van, hogy leváltsák őt.

Ahmadinezsád ellenfelei a helyi önkormányzatokról szóló szavazáson is sokkal
jobban szerepeltek, mint az elnök támogatói. Ahmadinezsád kritikusai szerint az
elnök azért vesztett némileg népszerűségéből, mert az elmúlt időben túl sokat
foglalkozott a Nyugattal, ahelyett hogy az iráni gazdaság fellendítésén
munkálkodott volna.

Bár világszerte sokan úgy értékelték a választási eredményeket, mint az iráni
ellenzék sikerét, a látszat könnyen csalóka lehet. Iránban a jelölteknek a
választásokat megelőzően egy szigorú vizsgán kell átmenniük. A mérsékeltnek
gondolt Rafszandzsánit Argentínában bűnösnek mondták ki az elnöksége alatt a
Buenos Aires-i zsidó segélyszervezet székháza ellen elkövetett merénylet
kapcsán, amelyben 85 ember halt meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!