hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Demokrácia thai módra
Újraválasztották, majd megpuccsolták

2006. 10. 04.
A volt miniszterelnök ellenlábasai szerint Thaksin nem tűrte a kritikát, és a Thaiföld déli részén tomboló erőszakhullámot sem volt képes megfékezni. Azonban nem ezek voltak a fő okok, melyek miatt az „ország népe” (legalábbis közülük azok, akik tábornoki egyenruhát viselnek) úgy érezte: Thaksinnak mennie kell. Egy családi döntés eredményeként ugyanis a miniszterelnök az idei évben eladta részvényeit az ország legnagyobb telekommunikációs cégéből, a Shin Corporationből – méghozzá anélkül, hogy a közel 2 milliárd dolláros (430 milliárd forintos) üzlet után akár egy cent adót is fizetett volna. Úgy tűnik, hogy ez már – az amúgy békeszerető – thai polgároknak is sok volt, a miniszterelnöknek a 2004-es cunami idején tanúsított helytállása és a kábítószer-kereskedelem elleni agresszív fellépése ellenére.



Thaksin Shinawatra és Sonthi Boonyaratglin

A szingapúri befektetőkkel megkötött üzleten a thai közvélemény amiatt is
felháborodott, hogy az ország legjövedelmezőbb cége szingapúri kezekbe került,
miközben az ország semmit nem nyert az üzleten. Idén áprilisban már népes
tömegek vonultak Bangkok utcáira a miniszterelnök lemondását követelve. Thaksin
Shinawatra le is mondott, igaz, csak néhány napra, majd májusban visszatért
kormányfői posztjára. A következő hónapok politikai bizonytalanságai, a
kiszivárgott korrupciós ügyek és adócsalások eredményeként végül a múlt héten a
thai hadsereg parancsnoka, Sonthi Boonyaratglin tábornok – kihasználva a
miniszterelnök New York-i útját – egy vér nélküli puccs során átvette a
délkelet-ázsiai ország irányítását. Az utcákra özönlő fegyveres katonákról és
tankokról készült felvételek bejárták az egész világot, leszorítva az első
helyről a budapesti zavargások híreit. A rendkívüli készültség ellenére a puccs
meglehetősen békésre sikeredett: gyorsan és zűrzavar nélkül történt a
hatalomátvétel. Sonthi tábornok közölte, hogy egy éven belül szeretnék
helyreállítani a demokráciát Thaiföldön, ehhez azonban feltétlenül szükség van
egy új alkotmányra.

Az erőszakmentes hatalomátvételt követően azonnal fölállítottak három
bizottságot is, melyek feladata az előző rezsim korrupciós ügyeinek kinyomozása
és nyilvánosságra hozatala.

A puccs vezetői már tárgyalnak egy új, megbízott miniszterelnök személyéről,
azonban jelöltjüket Bhumibol Adulyadej királynak is jóvá kell hagynia, lévén
Thaiföld államformája alkotmányos monarchia. Előreláthatólag jövő októberre
írják majd ki az új, demokratikus választásokat.

Az eseményeket követően szárnyra kaptak olyan híresztelések, melyek szerint
Thaksin Shinawatra még a közeljövőben meg fog próbálni visszatérni a hatalomba.
A miniszterelnök hivatala azonban ezt nem erősítette meg. Hivatalos közleményük
szerint Thaksin végre „jól megérdemelt pihenését tölti majd”.



Fotó: AP

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!