Kereső toggle

Szorul a hurok

Vallott a francia informátor

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Megeredt a nyelve a francia Watergate-ügy főszereplőjének, Jean-Louis
Gergorinnek (képünkön), aki gyakorlatilag bevallotta: ő írta azokat a névtelen
leveleket, amelynek alapján a francia politikai élet számos képviselője, többek
között Nicolas Sarkozy után nyomoztak a titkosszolgálatok. Gergorin vallomása,
ha lehet, tovább súlyosbította Dominique de Villepin miniszterelnök helyzetét,
aki úgy tesz, mintha már pont került volna az ügy végére.

Pedig az ügy egyáltalán nem került nyugvópontra, az elmúlt hét végén a
Liberation és a Le Figaro hozták az újabb folytatást. A Liberation pénteki
számában közölte a Jean-Louis Gergorinnel készített interjút, amelyben az EADS
(Európai Légvédelmi és Űrtechnikai Társaság) korábbi elnökhelyettese elismerte:
ő az elhíresült Clearstream-ügy titokzatos informátora. Gergorin saját verziója
szerint még 2002-ben jutott olyan információkhoz, amelyek szerint orosz
oligarchák részesedést szerettek volna szerezni az EADS néhány
leányvállalatában. Ezt követően saját nyomozásba kezdett, amelynek során
behatoltak a Clearstream nevű klíringház számítógépes rendszerébe, ahonnan olyan
listákat töltöttek le, amelyeken Gergorin szerint francia politikusok nevei
szerepeltek, többek között Nicolas Sarkozyé.

Jean-Louis Gergorin ekkor fordult segítségért Philip Rondot titkosszolgálati
tiszthez (Folytatódik
a francia politikai szappanopera
. Hetek, 2006. május 19.), akivel korábban
együtt dolgoztak a külügyminisztériumban. Az interjúban Gergorin tragikus
lépésnek minősítette Rondot bevonását az ügybe, a tábornok ugyanis nem a
Clearstream további hackelésével kívánta felgöngyölíteni az ügyet. Gergorin –
saját állítása szerint – amikor látta, hogy a nyomozás továbbra sem halad,
Dominique de Villepinhez fordult, akivel korábban szintén együtt dolgoztak, és
aki akkoriban éppen külügyminiszter volt. Az egyik megbeszélés során Gergorin a
belföldi kémelhárító titkosszolgálat, a DST bevonását javasolta Villepinnek, aki
ezt azzal utasította el, hogy „nem, mert Sarkozy rögtön értesülne róla”. (Mint
múlt heti számunkban beszámoltunk róla, Villepin már belügyminiszterként igénybe
vette a DST szolgáltatásait, ráadásul úgy, hogy már kezében volt Rondot
nyomozati jelentése, mely szerint Sarkozy tiszta, a listák hamisak).



Philip Rondot

Gergorin később még tovább ment: felvette a kapcsolatot Renaud Van Ruymbeke
bíróval, akinek szintén elmondta sejtéseit a feltételezett maffiahálózatról.
Tőle kerültek tehát Ruymbeke bíróhoz a névtelen levelek, amelyeknek alapján
megindították a nemzetközi nyomozást. Ennek során ugyanarra a konklúzióra
jutottak, mint Rondot: a listák hamisak.

A Liberation-interjúban Gergorin bevallotta, hogy egy illegális hacker-akcióval
sikerült bejutniuk a Clearstream adatbázisaiba, de nem volt hajlandó elárulni,
hogy ki volt ebben segítségére. Mint arról korábbi számunkban beszámoltunk, a
hacker-akció legfőbb gyanúsítottja Imad Lahoud, aki Rondot tábornok elhíresült
feljegyzései szerint a titkosszolgálati tiszt jelenlétében is behatolt a
Clearstream számítógépes rendszerébe. Lahoud a Le Figarónak adott interjújában
tagadta, hogy bármilyen rendszerbe behatolt volna. Bevallása szerint iszlamisták
pénzügyi manővereit követte nyomon Rondot tábornok megbízásából.

Hogy valóban így volt-e, egyelőre nem tudhatjuk meg, mert Rondot időközben
taktikát váltott, és nem nyilatkozik az ügyben. Hétfőn rendőri erővel kellett a
bíróságra vinni, ahol azonban nem volt hajlandó együttműködni. A Le Monde
azonban újabb feljegyzéseit tette közzé. Ezekben többször is szerepel a „meg
kell védeni D de V-t” fordulat, egy tavalyi feljegyzés szerint pedig „Damoklész
kardja D de V felett”. Az események tükrében úgy tűnik, Villepint leginkább
saját megától és Chirac elnöktől kellett volna megvédeni. A Clearstream-ügy
valószínűleg nem kavart volna ekkora hullámokat, ha a miniszterelnök és az elnök
Gergorin összeesküvés-elméletét nem akarták volna arra felhasználni, hogy a
kialakult botránnyal megakadályozzák Nicolas Sarkozy megválasztását a kormányzó
UMP élére 2004 őszén. Ez nem sikerült, és Sarkozy – tekintve, hogy az egész
bírósági folyamatot az őáltala kezdeményezett polgári per indította el – megadta
az utolsó politikai döfést riválisainak.

Olvasson tovább: