hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A beszláni Raszputyin
A parlamentbe készült az orosz álmessiás

2006. 04. 25.
Már vagy tíz éve mágusnak, gyógyítónak, parafenoménnek nevezte magát – ezek azonban még csak a legszerényebb jelzők, amelyeket Gregorij Grabovoj (képünkön) felhasznált annak érdekében, hogy bajba jutott emberek hiszékenységéből busás hasznot húzzon. Miután belejött a könnyű pénzszerzés mesterségébe, már maga is elhitte, hogy felette áll a törvényeknek: kijelentette magáról, hogy ő a Messiás, Krisztus második eljövetele. Most azonban letartóztatták.

A vád: szélhámosság – Grabovoj ugyanis pénzt vett el azoktól a szülőktől,
akiknek gyermekei 2004 szeptemberében haltak meg, amikor terroristák elfoglaltak
egy beszláni iskolát. A pénzért cserébe szeretteik feltámasztását ígérte. A Grabovoj-botrány
első hullámai már 2004 novemberében észlelhetők voltak, amikor a beszláni
tragédia ügyében vizsgálódó újságírók tudomást szereztek tevékenységéről.
A terroristák után gyakorlatilag az álmessiás követői foglalták el a várost:
felkeresték a tragédia áldozatául esett gyermekek és felnőttek hozzátartozóit,
és felajánlották, hogy feltámasztják az elhunytakat. A „szolgáltatás”
ellenértékét 39 ezer rubelben (közel 1400 dollárban) állapították meg.

Azok, akik befizették az összeget, videokazettákat, brosúrákat és Grabovoj
„szemináriumainak” látogatására szóló meghívókat kaptak. Ez utóbbi elvégzése
után, úgymond, már maguk is képessé válhattak arra, hogy feltámasszák kedves
halottjukat, mégpedig egy a „Messiástól” – értsd Grabovojtól – kapott számkód
segítségével. Amikor azonban az emberek az iránt kezdtek érdeklődni, hogy mégis
hol van a feltámadt rokonuk, az a válasz következett, hogy egy másik városban
vagy országban támadt fel az illető. Ha felnőtt, akkor épp egy titkos missziót
teljesít valamely külföldi, az UNESCO vagy a Kreml által szervezett projektben.
A rokonok elhitték.

Grabovoj ezt a fajta tevékenységét a kilencvenes évek közepén kezdte, egy időben
a különféle pénzügyi piramisrendszerek, csodadoktorok, parafenomének tömeges
megjelenésével. Nem aprózta el: mindjárt feltámasztással kezdte, és
gyakorlatilag istenként mutatkozott be. A fájdalomtól porig sújtott emberek
imádattal fordultak a beszláni szélhámos felé. Még a „Beszláni Anyák” nevet
viselő, a tragédia körülményeit vizsgáló civil szervezet néhány tagja is
csatlakozott az álmessiáshoz és köreihez.

Grabovoj mindeközben egyre több hívet szerzett magának különféle városokban –
köztük Moszkvában is –, annak ellenére, hogy a sajtó már nemegyszer nevezte őt
szélhámosnak és sarlatánnak. Azonban hiába a leleplező cikkek és a károsultak
panaszai: az oroszok többségének egészen a múlt hét végéig úgy tűnt, Grabovoj
ügyesen körülbástyázta magát, és az államnak, amelynek éppen a társadalom
érdekeit kellene hathatósan védelmezni, ezúttal sem sikerül őt felelősségre
vonni. Az elmúlt tizenöt évben bőven volt sajnos ilyesmire példa, amikor
különféle szélhámosok áldozatai hiába vártak az államtól segítséget.

Most azonban végül reagáltak „felülről”: Grabovojt egy moszkvai szállodában
tartóztatták le, ahol a soron következő „halott-feltámasztó” szemináriumát
készült megtartani. Hamarosan bíróság elé áll, és két év szabadságvesztést is
kiszabhatnak rá.

Az akció éppen jókor jött: Grabovoj ugyanis már azt tervezte, hogy politikai
pályára lép. Pártot alakított, és képviselőként indult a hatalmas krasznojarszki
régióban. Amennyiben sikerült volna a terve, az így nyert mentelmi jog végképp
megnehezítette volna az igazságszolgáltatás dolgát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!