Kereső toggle

Kész a Pentagon támadási terve

Húsz atom-célpont

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy brit lap szerint a Pentagon elkészítette az Irán nukleáris létesítményei elleni átfogó katonai támadás terveit. A Sunday Telegraph beszámolt arról, hogy katonai vezetők már a célpontokat is kijelölték. Egy oxfordi kutatócsoport ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a légicsapásoknak sok ezer áldozata lenne, és egy évekig tartó háború bontakozhat ki a nyomában.



Fotó: Reuters

A Pentagon tervei azután kerültek nyilvánosságra, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kijelentette, országa korlátozás nélkül folytatni kívánja az urándúsítást. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megfigyelői korábban Teherán kérésére eltávolították a legtöbb megfigyelő kamerát és ügynökségi pecsétet az iráni nukleáris létesítményekről és berendezésekről. A diplomaták szerint ezzel az ENSZ-ellenőrök most már csak a legalapvetőbb eszközökkel rendelkeznek az iráni atomtevékenység nyomon követéséhez.

Irán továbbra is azt állítja, hogy kutatásai villamos energia előállítására irányulnak, az Egyesült Államok szerint azonban az iszlám köztársaság valódi célja atomfegyverek előállítása. George W. Bush amerikai elnök a múlt héten kijelentette: nem engedik meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson. 



Forrás: index

A Telegraph értesülése szerint a Pentagonban arra készülnek, hogy egyszerre intéznek megsemmisítő bombatámadást Irán húsz kulcsfontosságú nukleáris és katonai létesítménye ellen, ezt tengeralattjárókról kilőtt ballisztikusrakéta-támadásokkal egészítenének ki. 

A légitámadásokat precíziós fegyverekkel felszerelt hosszú hatótávolságú B2-es bombázókkal hajtanák végre. A lap úgy véli, hogy Bush elnöknek két éven belül döntenie kell az atomválság ügyében.

Biztonságpolitikusok ugyanakkor attól tartanak, hogy a katonai támadás csak az erőszak kiterjedését eredményezné a Közel-Keleten. A stratégiai elemzésekkel foglalkozó Oxford Kutatócsoport szerint egy Irán ellen intézett támadás több ezer ember halálával járna, és egy hosszúra nyúló háborút indítana meg. Az elemzés azzal számol, hogy a támadás hatására Irán kilépne az Atomsorompó Egyezményből, felgyorsítaná atomprogramját, és még inkább támogatná a fegyveres ellenállást Irakban, illetve a Hezbollahot Libanonban, valamint az Amerika-ellenesség is világszerte tovább erősödne.

Olvasson tovább: