Kereső toggle

Az első öngyilkos merénylő Európából

Élt-halt vallásáért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

November 9-én egy fiatal nő robbantotta fel magát Bagdadtól északra, hogy a testére erősített bombával minél több amerikai katonát vigyen magával a halálba az arra haladó konvojból. A merénylet nem sikerült, a tettesnek önmagán kívül csak egy embert sikerült – könnyebben – megsebesítenie. A hír azonban mégis a címlapokra került, mivel hátrahagyott útlevele azt bizonyította, hogy a merénylő európai volt: a harmincnyolc éves belga Muriel Degauque. A rendőrség úgy véli, ez volt az első eset, amikor egy iszlám hitre tért európai nő követett el öngyilkos merényletet. Szakértők attól tartanak, hogy Degauque esete például szolgálhat további fanatikus tettek elkövetésére. Az elmúlt egy hónapban számos kísérlet történt annak megértésére, mi vihetett rá egy fiatal európai nőt, hogy
a radikális iszlám nevében a halált válassza. Muriel története sajnos nem annyira különleges, mint azt első pillantásra gondolnánk. 



Muriel Degauque. A belga kamikáze 

Muriel Degauque 1967-ben született egy darukezelő és egy egészségügyi adminisztrátor gyermekeként, akik aggodalommal, de tehetetlenül nézték végig, hogy gyermekük, aki eleinte semmiben sem különbözött az átlagtól, kamaszkorában a lázadás útjára lépett, majd felnőttként az iszlám vallásra áttérve fokozatosan fanatizálódott – olyannyira, hogy végül, amikor édesanyja a hírekből arról értesült, hogy egy belga nemzetiség? nő öngyilkos merényletet követett el Irakban, szinte biztos volt benne, hogy a lányáról van szó. 

"Már közel egy hónapja nem tudtam utolérni" – mesélte Liliane Degauque az újságírók kérdésére. A telefonon minduntalan Muriel üzenetrögzítője jelentkezett, lányával nem tudott beszélni azóta, hogy halála előtt majdnem egy hónappal Szíriában elérte. A merénylet utáni napon szinte nem is csodálkozott, amikor kora reggel megjelentek a rendőrök otthonukban. 

Charleroiban, a rue de l\'Europe 33 alatt élt a Degauque család. Itt született két gyermekük, Jean-Paul és Muriel. A szomszédok és osztálytársak szerint a lány gyermekkorában teljesen normális volt, kamaszkorára azonban megváltozott. Drogozott, cigarettázott, és többször is elszökött otthonról. Egy alkalommal 170 kilométert kellett utazniuk a szülőknek, hogy hazahozzák őt az Ardennekből. Egyik barátja, Andrea, aki ötéves kora óta ismerte, így nyilatkozott Murielről: "Nagyon édes kislány volt, mindig mosolygott, de a kamaszkora körül minden megváltozott… nagyon gyenge volt, és könnyen befolyásolható." Édesanyja szerint szép lány volt, és olyannyira népszerű a fiúk körében, hogy nem is bírta számon tartani, hogy hány fiúja volt a lányának. A barátai mindig jobban érdekelték, mint a tanulás. A középiskola után egy pékségben kezdett dolgozni, de lopás gyanújába keveredett. Később egy kávéházban szolgált fel, de ez sem tartott sokáig. A szomszédok nem is emlékeznek, hogy volt-e egyáltalán ennél több munkája Murielnek. 

A családot sújtó első tragédia akkor történt, amikor nagyobbik gyermekük, Jean-Paul 1989-ben közlekedési balesetben meghalt. Többek szerint Muriel élete is itt vett egyértelműen negatív fordulatot: nem tudta feldolgozni, hogy bátyja meghalt, ő pedig tovább él. 

Nem sokkal később Charleroiból Brüsszelbe költözött, ahol nagy létszámú iszlám közösség él. Hozzáment egy török férfihoz, akinek a szülei a hatvanas évek nagy vendégmunkás-áramlatával érkeztek az országba, majd nem sokkal később el is vált tőle. A válás után hosszabb kapcsolata volt egy algériai férfival, akinek a hatására 2001-ben áttért az iszlám hitre. Három évvel ezelőtt újra férjhez ment, egy Issam Goris nev? férfihoz, aki marokkói szülőktől Belgiumban született, és követte őt Marokkóba. Muriel szüleinek azt mesélték, hogy Marokkóban házuk van, lovaik, Mercedesük és három motorjuk. Soha nem derült ki, hogy mindez igaz-e – jegyzi meg Muriel anyja, aki egyértelműen Gorist vádolja azzal, hogy agymosásban részesítette a lányát. A házaspár nem akarta elveszíteni a belga munkanélküli-segélyt, így végül Belgiumban telepedtek le. Amikor Muriel visszatért Belgiumba, családja meg sem ismerte: öltözete csak a szemét engedte láttatni. "Muzulmánabb lett az igazi muzulmánoknál – jegyzi meg Liliane Degauque. – A vallás teljesen beszippantotta, csak ezért élt már." Muriel – aki ekkor már Myriamnak hívta magát – korábban csak egy fátylat viselt vallása jeleként, később csadort, ami az arcát még szabadon hagyta. Goris mellett azonban már az arcát is teljesen eltakaró öltözetet hordott. Szüleitől teljesen elidegenedett. "Amikor együtt voltunk, mindig ránk akarták kényszeríteni a vallási szabályaikat – magyarázza Liliane. – A férjemnek a vejünkkel együtt a konyhában kellett étkeznie, miközben mi ketten a lányommal a nappaliban ettünk. Arról, hogy a tévét bekapcsoljuk, vagy felbontsunk egy sört, szó sem lehetett, a saját otthonunkban." Férjének végül annyira elege lett a szabályokból, hogy azt mondták: ha legközelebb jönnek, magukra hagyják őket a házban. Látogatásaik némelyikén egyébként Issam és Muriel egy fehér luxus Mercedesszel érkeztek. Az asszony szülei nem győztek csodálkozni, honnan volt rá pénzük, amikor egyébként Belgiumban munkanélküli-segélyt kaptak. 

Muriel és férje egy kicsi, kétszobás lakásban laktak, Brüsszel egyik legszegényebb, etnikailag legszínesebb negyedében. Szomszédaik megdöbbentek, amikor kiderült, hogy kivel laktak egy házban: sokuk számára még az sem volt világos, hogy a fiatalasszonyt tetőtől talpig beborító burka egy fehér bőr? belga nőt takar. Egyikük, egy Sierra Leone-i elmondta: nem nagyon ismerte őket, de felfigyelt rá, hogy hetente egyszer egy rakás cipő sorakozott az ajtajuk előtt, annyian jöttek hozzájuk imádkozni. 

Szeptember közepén hagyták el Belgiumot, a háztulajdonosnak azt mondták, Kenyába mennek, hogy megtalálják Goris apját. Nem hagytak maguk után semmiféle postacímet, ahová küldeményeiket továbbítani lehetett volna. Azt mondták, fél év vagy egy év múlva visszajönnek. "Az asszony mindig burkát viselt, az arcát nem is láttam soha" – mondta a tulajdonos a The Times riporterének. 

A házaspárnak azonban nem Kenya volt az úti célja: Törökországon és Szírián keresztül Irakba autóztak, azzal az elhatározással, hogy magukkal együtt a halálba visznek annyi amerikait,
amennyit csak tudnak. A bomba aktiválása után Muriel nem halt meg azonnal; férje gyorsabb és kevésbé fájdalmas véget ért: ugyanazon a napon egy másik merénylet során egy amerikai katona fejbe lőtte. 

Claude Moniquet, a brüsszeli Európai Stratégiai Hírszerző és Biztonsági Központ képviselője szerint Muriel Degauque modellé válhat a fanatikus fiatal nők számára. "Sorsa klasszikus példája a radikális iszlámra áttérőkének – mondja Moniquet. – Fiatalon drogproblémákkal küzdött, nem volt rendes állása, és nem állt nagyon közel a családjához sem. Talán úgy érezte, hogy nincs jövője, és egyértelműen a férje befolyása alatt állt, aki radikális volt. Meglepő, hogy mindez egy fiatal európai nővel történt meg, de nem lehetetlen, hogy további esetekre is sor kerül majd."

Olvasson tovább: