hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ahmadinezsád Amerikába készül

2005. 09. 06.
Az ENSZ szeptemberi közgyűlésére New Yorkba készül a terrorizmussal vádolt új iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád, de előtte még találkozik tengerentúli szimpatizánsaival, Fidel Castróval és Hugo Chavez venezuelai elnökkel. Az iráni államfőt többek között azzal gyanúsítják, hogy az 1979-es iráni túszdráma során ő maga is részt vett az amerikai követség elfoglalásában és a foglyok kínzásában.

Az egykori túszok közül többen is felismerték benne akkori fogvatartójukat. Mások azt is állítják, hogy Ahmadinezsádnak szerepe volt egy Bécsben tartózkodó kurd vezető meggyilkolásában is, és ezért letartóztatási parancsot szeretnének kiadatni ellene. Teheráni polgármesterként aktívan részt vett öngyilkos terroristák toborzásában és képzésében. Úgy tűnik, a Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium inkább szeretne szemet hunyni a vádak felett, különben Washington arra kényszerülne, hogy megtagadja az államfőtől az országba való belépést. Ahmadinezsád egyébként tagadja a vádakat, de elismerte, hogy tagja volt annak a radikális diákszervezetnek, amely részt vett a követség megrohamozásában, és nem rejti véka alá a mártírsággal kapcsolatos nézeteit sem. Július 25-én tartott televíziós beszédében azt állította: a mártírság a legszebb, legfennköltebb és a leginkább örökkévaló művészet, hozzátéve: "Az iszlám forradalom üzenete globális és nem kötődik csupán egyetlen helyhez vagy időponthoz. (…) Ha Allah is úgy akarja, az iszlám meghódítja… hogy mit? A világ összes hegycsúcsát." (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!