hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lövések és könnyek
Megkezdődött a kitelepítés Gázából

2005. 08. 23.
Lövöldöző izraeli telepes, önmagát felgyújtó asszony, tehetetlen kétségbeesésében házát betontörő kalapáccsal szétverő családapa. Zokogó kitelepülők és szemüket törölgető kilakoltatók. A tragédiák és megrázó jelenetek ellenére lapzártánkkor, a kitelepítési hadművelet harmadik napján az izraeli hadsereg vezetői optimisták: a tervezettnél jóval gyorsabban, akár már a jövő hétre befejeződhet a Gázai övezetből a civil lakosság kiköltöztetése.

Szerda hajnalra, mikor életbe lépett a kényszerítő eszközök bevetését is engedélyező kilakoltatási parancs, a hadsereg hatszoros gyűrűt vont a Gázai övezet köré. A katonák előbb az övezet külső határait fogták körül, majd egyre beljebb haladva körülfogták a zsidó településeket, egészen addig, hogy minden kilakoltatásra váró ház köré egy 17 főből álló egység jutott.

Másfél évvel azután, hogy Ariel Saron bejelentette az egyoldalú kivonulást, úgy tűnik, megvalósul a telepesmozgalom legrosszabb álma: a hónapok óta tartó tömegtiltakozások ellenére az evakuáció jelentős akadály nélkül megtörténik. Saron azt kérte az ellenzőktől, hogy ha akarják, "szidjanak, átkozzanak, csak a katonákat ne bántsák. Én hoztam a döntést, én vagyok a felelős". Bár a tiltakozók többsége a passzív ellenállást választotta, a Jerusalem Post által "modern kori zelótáknak" nevezett, erőszakos telepesek egyike szerdán négy palesztint megölt, többet pedig megsebesített, abban bízva, hogy a terrorcselekmény megakadályozza a gázai kiürítést. Mahmúd Abbász azt kérte a palesztinoktól, hogy ne torolják meg a támadást. 

(interjúk és háttér)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!