Ennek a megfigyelőrendszernek köszönhetően sikerült beazonosítani a tetteseket, akik a felvételek szerint nem sokkal a robbantások előtt együtt nevetgéltek a King\'s Cross metróállomáson. A londoni metróhálózatot körülbelül mintegy hatezer kamera figyeli éjjel-nappal, és ez a szám elenyésző a városban található összes videokamerához képest. A londoni lakosok utazását, vásárlását, sorban állását, egyáltalán mindennapjait több mint négymillió kamera veszi, így egy átlagos londoni lakosról napi több száz felvétel készül.
A kameraerdő feladata a bűnmegelőzés, illetve a nyomozás elősegítése, bár egyes vélemények szerint a bűnözés mértéke egy idő múlva nem fog csökkenni, mivel a bűnözők előbb-utóbb rájönnek, hogy nem minden kamera mögött van valaki. Eddig mindenesetre jó eredményekkel büszkélkedhet a londoni monitorrendszer: tavaly például sikerült azonosítani egy tizenkét éves fiút, aki fegyveres rablást követett el, megtalálni egy eltűnt orvost, elfogni egy sorozatban nemi erőszakot elkövető férfit. A rendszer tehát nagyon hatékony, csak éppen sokban emlékeztet az Orwell által vázolt totális megfigyeléshez. A kontroll azonban mindenképpen csak nőni fog az elkövetkező időben. A robbantásokat követően Charles Clark belügyminiszter az Európai Unió belügyminisztereinek találkozóján olyan jogszabályok megalkotását javasolta, amelyek kötelezik a szolgáltatókat a telefonhívások, sms-ek, e-mailek adatainak (nem a tartalmuknak) meghatározott idej? tárolására. Ezt a javaslatot természetesen sokan nem fogadták kitörő örömmel: "amikor ellenőrzik a magánbeszélgetéseinket, üzeneteinket, e-mailjeinket, akkor rendőrállamról kell beszélnünk", jelentette ki Lilli Gruber olasz EP-képviselő. Charles Clarke azonban úgy véli, hogy "alapvető emberi jog az európaiak számára, hogy ne úgy menjenek dolgozni reggelente, hogy terroristaakció áldozataivá válnak."
Túlélők mesélték
Egy hatalmas robbanást követően a szerelvény hirtelen megállt, majd minden elsötétült. Ahogy a döbbent csöndben a füst fokozatosan betöltötte a metrókocsit, a harminchat éves David csak egy dologra tudott gondolni: "Héthetes a lányom, nem halhatok meg!" Megpróbálta magát átverekedni a zsúfolásig telt kocsiban, miközben hallotta, ahogy egyesek imádkozni kezdenek. Egy esernyővel kifeszítette a szerelvény ajtaját, és elkezdett rohanni a sötét alagútban, vissza a King\'s Cross megálló felé. "Nem tudtam, hogy a vezetékek feszültség alatt vannak-e még, vagy hogy nem jön-e szembe egy újabb szerelvény, de azt tudtam, hogy ha ott maradok, semmi esélyem sincs." Aztán az alagút végén felderengett előtte a megálló fénye, majd másodpercekkel később az addigra kihalt mozgólépcsőn rohant felfelé. Az ott álló rendőr mintha csak azt kérdezte volna: "Maga meg honnan a pokolból jön?"
Angela már nem tudott bejutni a robbantás miatt lezárt Edgware Road-i metrómegállóba, ezért buszra szállt, hogy a munkahelyére jusson. Ekkor azt érezte, hogy imádkoznia kell, mert valami nincs rendben. A következő pillanatban egy hatalmas robbanás rázott meg körülötte mindent. Aztán látta, hogy mindent ellepnek földre hulló roncsdarabok, majd érezte, ahogy a fájdalom elkezdi átjárni a hátát és a lábát. Csak lassan fogta fel, hogy az a busz robbant fel, amin ült. Ő túlélte, de egy másik utas, a huszonnyolc éves Philip, aki szintén erre a buszra szállt, miután evakuálták a metróból, soha többé nem tér haza családjához.
2005. 07. 15. (IX/28)
