hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hágai ultimátum
A horvát kormányfő a Vatikántól kért segítséget

2005. 03. 15.
Csupán néhány napja maradt Horvátországnak, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszéknek átadja Ante Gotovina tábornokot. A tábornok nemzeti hősnek számít a horvátok körében, így a zágrábi kormány valamilyen kompromisszumos megoldást kénytelen keresni a helyzet megoldására. Amennyiben viszont nem adják át az egykor idegenlégiót is megjárt főtisztet, a reményük is szertefoszolhat arra, hogy Horvátország valaha is az európai közösség tagjává váljon. 



Ante Gotovina Fotó: Reuters

A horvát hatóságok több ízben tettek kísérletet a tábornok letartóztatására, de sohasem jártak sikerrel. Ezek a kísérletek csupán színjátékok voltak, amivel csak eltussolni próbálják az ügyet – állítják a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészei. Carla Del Ponte, a Törvényszék főügyésze ezért kérte az Európai Unió külügyminisztereinek segítségét. Ennek nyomán viszont igen szigorú döntés született: Horvátország március 17-én kezdődő uniós csatlakozási tárgyalásainak feltételéül szabják a feltételezett háborús bűnös, Gotovina tábornok letartóztatását és kiadását.

"Az EU meg akar zsarolni minket, hogy eláruljuk hőseinket – mondta az egyik horvát politikus az unió által szabott ultimátumra. Ha a csatlakozásnak ez az ára, akkor nem kérünk belőle" – hallani egyre sűr?bben a horvát közéletben ezt az indulatos mondatot. 

A délszláv háborúk kirobbanásának idején a szerb hadsereg már a festői szépség? tengerparti kisvárost, Zadart ostromolta, amikor 1992 decemberében Ante Gotovinát a frontra vezényelték, aki mint tiszthelyettes a francia idegenlégióban és Paraguayban szerzett harci tapasztalatokat. 

Zadar sikeres felszabadítása után a főtiszt karrierje egyre feljebb ívelt. Az újonnan megalakult Horvátország háborús erőfeszítéseinek köszönhetően a horvát hadseregnek sikerült védekezésből támadásba lendülnie, így a szerbek elleni, a krajnai régióban induló ellentámadást 1995-ben már Gotovina tábornok vezette. A vádak szerint az itt lakó szerbeket módszeresen elüldözte, és falvaikat lerombolta – hogy soha ne térhessenek vissza otthonaikba. Az ügy pikantériája, hogy mára már eltűnt az állami levéltárból az az eredeti feljegyzés, amelynek másolata a hágai vád fő bizonyítéka lenne. Ez a dokumentum őrzi Tudjman elnök 1995-ös utasítását a krajnai, etnikai alapú tisztogatásokra vonatkozóan, melyet a tábornoknak kellett végrehajtania. 

A délszláv háborús bűnösöket felsoroló hágai listán a horvát főtiszt az előkelő harmadik helyen szerepel Radovan Karadzsics és Ratko Mladics mögött. A nyomozóhatóságok információi szerint mindhárman Bosznia-Hercegovinában bujkálnak jelenleg is. A két szerb a szerbek lakta részen, míg a horvát valószínűleg a honfitársai lakta Hercegovina területén talált menedéket. Újságírói vélemények szerint gazdag pártfogói vannak mindhármuknak. Gotovina tábornok gyakran látogatja meg hazája adriai tengerpartját, ugyanis ma is óriási a népszerűsége szerte Horvátországban.

Az Európai Unió határozott fellépése komoly pánikot váltott ki Zágrábban. Ivo Sanader kormányfő rögtön Rómába utazott, hogy pápai áldást nyerjen a horvát EU-csatlakozásra, amit a katolikus egyházfő meg is adott a horvátoknak. Levelet küldtek az unió vezető politikusainak is, amelynek következtében francia és német részről megelégednének azzal is, ha a horvát hatóságok hitelt érdemlően bizonyítani tudnák, hogy Gotovina tábornokot nem támogatja a zágrábi kormány. Stipe Mesic köztársasági elnök az elvárásoknak megfelelően a múlt héten már azt hangsúlyozta Brüsszelben, hogy a tábornokot nem találják Horvátországban. 

Több újságíró is magánnyomozásba kezdett a tábornok és a kormány kapcsolatának felfedésére. Nyomozásuk során bebizonyosodott, hogy Zágráb több ízben segítette Gotovinát a szökésben. Szerte az országban azonban még mindig – többek között kocsmák és vendéglők falain – plakátokon dicsőítik a szökésben lévő főtisztet. A frissen bevonulók között is rendkívüli a tábornok népszerűsége, egy költő verset írt "Óda a tábornokhoz" címmel, amit mára már megzenésítettek és gyakran kérik a rádiók kívánságműsoraiban.

Az utóbbi hónapokban már olyan emléktárgyak is piacra kerültek, melyeken Ante Pavelics, Adolf Hitler egykori hűséges szövetségese díszeleg. Mindez a szakértők szerint az ország radikális irányba tolódását jelzi, a horvát kormányzat pedig nehezen tud megküzdeni a Franjo Tudjman néhai elnök által megalkotott, nacionalista beállítottságú államapparátussal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!