hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kairói nyilatkozat
Fegyverszüneti ajánlat a Hamasztól

2005. 03. 29.
Tizenhárom palesztin terrorszervezet az év végéig meghosszabbította a fegyverszünetet Kairóban. A kairói nyilatkozat messze nem teljesíti az "útitervnek" a terror infrastruktúrája felszámolását előíró követelését. A palesztinok ráadásul a terrorcselekmények beszüntetését teljesíthetetlen feltételekhez kötötték, így a terror "Damoklész kardja" továbbra is Izrael feje felett lebeg. Saron kormányfő a Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében a határozatot mégis "pozitív lépésnek" nevezte. Izrael közben Jerikót és Tulkáremet is a Palesztin Hatóság biztonsági felügyeletébe adta át. 

A szervezetek amerikai, európai és izraeli körözőlistákon is szereplő képviselői hatpontos közleményben állapodtak meg. A találkozón Mahmúd Abbász képviselte a Palesztin Hatóságot. Jelen volt Kaled Masa\'al, a Hamasz Damaszkuszban élő vezetője, és képviseltették magukat az Iszlám Dzsihád, a Palesztina Felszabadításának Népi Frontja és más terrorszervezetek is. A közleményben a feltételekhez kötött fegyvernyugvást az év végéig meghosszabbították. Izrael és az "útiterv" Mahmúd Abbásztól a terror infrastruktúrájának felszámolását követeli. A kairói nyilatkozat érintetlenül hagyja a terrorszervezeteket, miközben a terror puszta felfüggesztéséért cserébe nyolcezer terrorista szabadon bocsátását követelik. Ha ez az év végéig nem következik be, felújítják terrortámadásaikat. Izrael Sarm es-Sejkben bizalomerősítő lépésként kilencszáz fogva tartott személy elengedését ígérte meg. Ötszázat már korábban elengedtek, ám öngyilkos lépés lenne, ha Izrael elbocsátaná a terroristákat. 

Ráadásul a 3. cikkely arra is figyelmeztet, hogy "a településpolitika és a (biztonsági) kerítés építése, valamint Kelet-Jeruzsálem judaizálása is véget vethet a fegyverszünetnek". A nyilatkozat fenntartja a "megszállás elleni harchoz" (értsd: a terrorizmus folytatásához) való jogukat, és célul a "szuverén palesztin állam megteremtését tűzi ki, Jeruzsálem fővárossal", amellett, hogy "a palesztinok visszatérnek otthonaikba és visszaveszik tulajdonaikat". Nincs tehát változás e szervezetek céljaiban. Izrael államot továbbra sem ismerik el, és nem mondanak le a többmilliós menekülttömeg Izraelben való letelepítéséről sem. Izrael ennek ellenére, további bizalomerősítő lépésként kivonult Jerikóból és Tulkáremből is. Sarm es-Sejkben Saron öt palesztin város kiürítését vállalta. A maradék három várost – ha a fegyverszünet zavartalan – a közeljövőben adják át a Palesztin Hatóságnak.

Abbász ismételten megerősítette: nem hajlandó a terrorszervezetek infrastruktúrájának felszámolására. A nyilatkozat egyértelműen megtiltja ugyanis a palesztin szervezetek között a fegyveres erő használatát. Éppen ellenkezőleg: Abbász megkísérli az iszlám szervezetek bevonását a PFSZ munkájába. Átalakítják a szervezetet, hogy az kielégítse a Hamasz és az Iszlám Dzsihád igényeit is. Az új testület feladata lesz az új nemzeti célok megfogalmazása is. Az önkormányzati választásokon sikeresen szereplő Hamasz részt vesz a júliusi törvényhozási voksoláson – jelentette be Mahmúd Zahar, a terrorcsoport gázai vezetője. Az Iszlám Dzsihád is hasonló lépésre készül.

Az EU új közel-keleti megbízottja hangsúlyozta: a terrornak el kell tűnnie a Közel-Kelet szótárából. A diplomata a kairói nyilatkozatot a fegyverszünet ideiglenes mivolta miatt bírálta. Brüsszel szerette volna, ha a terrorszervezetek végleg lemondanak a terrorról, és politikai párttá alakulnak. Legalábbis erről próbálta meggyőzni néhány hónappal ezelőtt Javier Solana az EU által is betiltott terrorszervezet vezetőit. Bush amerikai elnök és Rice külügyminiszter is megelégedne, ha a Hamasz leadná a fegyvereit, és részt venne a demokratikus választásokon. Ebből úgy tűnhet számunkra, mintha e szervezetek egyetlen baja a terror mint eszköz használata lenne. Holott itt nemcsak e szervezetek eszközeivel, hanem azok céljaival is probléma van. (Ne felejtsük el, hogy Hitler is demokratikus választásokon került 1933-ban hatalomra.)

Nos, a Hamasz úgy tűnik, eleget tesz a Nyugat "demokratikus elvárásainak". Ám a terrort csak ideiglenesen szünetelteti, a fegyvereit nem adja le, Abbász pedig nem veszi el tőlük. (Naszr Juszef, az új belügyminiszter "drákói" rendelete csak a fegyver nyilvános viselését tiltja meg.) Céljaik továbbra is változatlanok. A nyilatkozat szerint palesztin államot kell létrehozni Jeruzsálem fővárossal (és persze határok nélkül), és a menekültek hazatérési jogát is biztosítani kell. Zahar ki is mondta: a Hamasz a történelmi Palesztinát teljes egészében a muszlimok megszüntethetetlen tulajdonának tekinti. Azonos húrokat penget a PFSZ Alapokmánya is: "Palesztina a brit mandátum alatti határaival egységes arab ország. A célok maradtak, a hozzá vezető út talán különbözik."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!