hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Válságba sodort Ukrajna
Három elnök Kijevben

2004. 11. 29.
Az ukrán választási bizottság hivatalosan is bejelentette, hogy Viktor Janukovics nyerte meg az elnökválasztást. Ezzel azonban lényegileg elvágta a kompromisszumos megoldás útját, míg az utcán polgárháború felé sodródnak az események.



Rohamrendőrök és ellenzéki tüntetők Kijevben az elnöki palota előtt. Melyik oldal enged? Fotó: Reuters

Ahogy előre is lehetett sejteni, november 21-én sem ért véget az ukrajnai elnökválasztás. Sőt, jelen pillanatban úgy fest a dolog, hogy az országnak három elnöke is van: az egyik még hivatalban, a másik kettőt pedig híveik tartják annak. 

Ami a hivatalos választási eredményt illeti, a november 24-i adatok értelmében Viktor Janukovics, jelenlegi miniszterelnök a szavazatok 49,5 százalékát kapta, majdnem 3 százalékkal megelőzve ezzel vetélytársát, Viktor Juscsenkót, akire a választók 46,7 százaléka adta le a voksát. Janukovics győzelmét a stábja még aznap bejelentette; este pedig Vlagyimir Putyin gratulált neki. Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy "kiélezett küzdelem volt, de nyílt és becsületes, a győzelem pedig hiteles”. Putyin véleményét Belorusszia elnöke, az immár örökös államfői címre esélyes Alekszandr Lukasenko is osztotta; a többi tagállam azonban egyelőre nem ismerte el Janukovicsot, mint Ukrajna új elnökét. 

Azonban Viktor Juscsenkó is elnöknek kiáltotta ki magát, függetlenül attól, hogy a hivatalos adatok szerint alulmaradt a választáson. Ezen a véleményen van Ukrajna lakosságának gyakorlatilag a fele, amely ebbéli véleményét konkrét tettekkel is alátámasztja. Már a választások másnapján Janukovics győzelmének kihirdetését követően Nyugat-Ukrajna kijelentette, hogy az ő elnöke Viktor Juscsenko. Lvov városa – mely gyakorlatilag (és nem hivatalosan) Nyugat-Ukrajna központja – a városi tanács soron következő ülésszakán lépett fel a Kijev által képviselt központi hatalom ellen. Ezzel elindult a láncreakció.



Viktor Juscsenkó, akit a tüntetők elnökként ünnepeltek. Támogatás Nyugatról Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!