hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lovas nem nyert
Hollandiában sem szalonképes az uszítás

2004. 06. 28.
A Holland Újságírók Tanácsa elutasította Lovas István beadványát. Lovas az év elején kezdeményezett eljárást Stefan J. Bos Budapesten dolgozó holland újságíró ellen, aki a Magyar Nemzet kommentátorát "szélsőjobboldaliként" jellemezte a holland ANP hírügynökségnek leadott anyagában, Lovasnak a Tilos Rádió elleni tüntetésen elmondott beszédéről pedig megállapította: "antiszemita megnyilvánulásként értelmezhető". A Hetek kérdésére Stefan J. Bos elmondta: nem érte váratlanul a szituáció elmérgesedése, azon viszont már némileg meglepődött, hogy Lovas az ügyet az országhatárokon túlra is kiterjesztette.



Stefan J. Bos 

Az ügy még ez év január elején kezdődött, amikor is a Magyar Nemzet valóságos lejárató kampányt indított Bos ellen. A napilap számos olyan írást jelentetett meg, amelyek kezdtek egyre személyesebb hangvételűvé válni. Többek között azzal vádolták a holland származású tudósítót, hogy egy Magyarország-ellenes zsidó összeesküvésben vesz részt, és jelentéseivel félretájékoztatja a külföldi hírügynökségeket a magyarországi helyzetről. Bos ugyanis arról is tudósította a külföldi sajtóorgánumokat, hogy a Tilos Rádió elleni emlékezetes tüntetésen sor került az izraeli zászló elégetésére, és hogy a tüntetők olyan zászlókat lengettek, amilyeneket a nyilasok használtak a második világháború során. 

Lovas nemcsak Bost, hanem annak szintén közép-európai tudósítóként tevékenykedő feleségét is igyekezett lejáratni és hiteltelenné tenni mind Magyarországon, mind azon külföldi csoportok előtt, akikkel a házaspár együtt dolgozik. A Hetek megkeresésére Stefan J. Bos elmondta: nem érte váratlanul a szituáció elmérgesedése, azon viszont már némileg meglepődött, hogy Lovas az ügyet az országhatárokon túlra is kiterjesztette. A több hónapig tartó tortúra Bos elmondása szerint mind jómaga, mind felesége számára nagyon nehéz időszakot jelentett. Míg a Magyar Nemzet sorra jelentette meg a lejárató cikkeket, a lap egyszer sem kereste meg a tudósítót azért, hogy ő is kifejthesse álláspontját az ügy kapcsán. 

Miután Lovas a hollandiai szervezethez fordult, Bos saját álláspontjának védelmezéséhez számtalan dokumentumot és forrást felhasznált. Míg Lovas sokszor szövegkörnyezetből kiragadott állításokat hozott fel ellene, Bosnak sikerült tényekkel alátámasztania véleményét, hiszen számos más orgánum meg tudta erősíteni a megállapításait. A Nederlands Dagblad cím? hollandiai keresztény napilap főszerkesztője például azzal indokolta a sztori leközlését, hogy számos külföldi szervezet – mint például a Tel-Aviv-i egyetem Stephen Roth Intézete vagy a BBC Monitoring Service –, illetve több dokumentum, mint például a Central Europe Review által a magyarországi zsidók életéről leközölt írás is megerősítette Bos állításait. 

A tanács végül elvetette az ügyet, arra hivatkozva, hogy nem ismeri a magyarországi politikai helyzetet, továbbá azért is, mert Lovas nem tette számukra elérhetővé a beszédét egy általuk is ismert nyelven. Bos az átélt kellemetlenségek ellenére továbbra is folytatja közép-európai tevékenységét, és tudósításaiban külön figyelmet szentel a vallás- és sajtószabadság térségbeli helyzetének. Az újságíró úgy érzi, ez az ügy bátorításul szolgálhat minden olyan tudósító és kommentátor számára, akinek ellenséges környezetben kell tevékenykednie. "Ha valaki az igazságot írja meg, akkor nincs mitől félnie" – tette hozzá optimistán Bos.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!