hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Holland abortuszhajó a lengyel vizeken
Magzatelhajtás: a törvényeket kijátszva

2003. 06. 30.
Az elmúlt héten nagy hullámokat kavart Lengyelország partjainál megjelent, holland felségjelzésű, Langenort névre keresztelt hajó. A "Women on Waves" (Nők a hullámokon) nemzetközi feminista szervezet hajóját a lengyel szimpatizánsok ujjongva fogadták. A jobboldali katolikus szervezet, a Lengyel Családok Ligája viszont "Gyilkosok!" kiáltással, tojásdobálással tiltakoztak a Langenort partot érése ellen.



Tiltakozó aktivisták fogadták az abortuszhajót Lengyelországban Fotó: Reuters

A hajó küldetése ugyanis, hogy legénységével – két orvossal és egy ápolónővel – a fedélzetén olyan országokat keressen fel, ahol hivatalosan tilos a magzatelhajtás. Itt olyan nőket vesz a fedélzetére, akik terhességük első 45 napjában tartanak, és igénylik az abortuszt. Őket kiviszik a nemzetközi vizekre, ahol RU486 pirulákat kapnak (francia kutatók által 1989-ben kifejlesztett, magzatelhajtó gyógyszer), majd visszahajóznak velük az adott ország kikötőjébe.

Az egyébként engedély nélkül érkezett tengerjárót átmenetileg a kikötő egy olyan dokkjába irányították, ami a közönség számára nem megközelíthető. A kikötést követően a lengyel vámosok gyógyszerészek kíséretében felkeresték a hajót, ahol lepecsételték a fedélzeten található – nőgyógyászati rendelőként működő – fehér konténert, valamint lefoglalták az ott található gyógyszereket.

Az utakat szervező feminista szervezet egyik képviselője szerint a hajón nem végeznek magzatelhajtást, hanem "lengyel nőknek adnak családtervezési és modern fogamzásgátlási tanácsadást". A szervezőkhöz azóta is százával érkeznek telefonhívások olyan nőktől, akik felvilágosítást kérnek vagy az utakkal kapcsolatos információk felől érdeklődnek. Egy másik képviselőjük azonban úgy nyilatkozott, hogy "Rövid utakat teszünk nemzetközi vizekre, azonban nem pontosíthatjuk az utak célját, mivel az a lengyel törvényekbe ütközik. A holland törvényekkel azonban teljes mértékben megegyezik." A megmozdulással a politikusok figyelmét akarják felhívni arra, hogy évente 80-100 ezer illegális magzatelhajtást végeznek Lengyelországban. A célt már elérték: "A lengyel politikusok nem hivatkozhatnak többet arra, hogy nem létezik az abortuszügy."

Az amúgy abortuszellenes lengyel elnök a hajó ügyével kapcsolatosan igen diplomatikusan nyilatkozott, mikor egy kérdésre adott válaszában úgy fogalmazott: a lengyel törvények rendelkeznek a hasonló esetekről, úgyhogy a hatóságok tudni fogják, mi a teendő ilyen esetben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!