hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A két letört lator
Dokumentomok Irak és bin Laden kapcsolatáról

2003. 05. 06.
Szaddám Huszein rezsimje és az Oszama bin Laden irányítása alatt álló al-Kaida terrorszervezet közvetlen kapcsolatban állt egymással – szerepel azokban az iraki titkosszolgálati dokumentumokban, amelyeknek a Telegraph cím? lap munkatársai Bagdadban jutottak birtokába.

A Muhabarat elnevezés? iraki titkosszolgálat főhadiszállásán talált dokumentumok arra utalnak, hogy 1998 márciusában az al-Kaida egy követét titokban Bagdadba hívták. Az iratok szerint a találkozó célja az Amerika- és Szaúd-Arábia-ellenes érzelmeken alapuló kapcsolatteremtés volt Bagdad és az al-Kaida között. A találkozó olyan jól sikerült, hogy egy héttel meghosszabbították, és a végén még bin Laden bagdadi útjának az előkészületeit is megvitatták.

A papírokat Washingtonnak továbbítják majd mint az első bizonyítékot arra a kapcsolatra nézve, amelynek létezését az Egyesült Államok mindkét fél tagadása ellenére régóta gyanította.

A Telegraph munkatársai a titkosszolgálat lerombolt főhadiszállásán, a törmelék alatt találtak rá a bin Ladenről szóló aktára, amely három egymáshoz tűzött lapból áll. Közülük kettőn a Muhabarat fejléce szerepel. A lapok a Muhabarat-ügynökségek egymás közötti levelezését tartalmazzák az al-Kaida követe látogatásának előkészületeiről. A találkozó kevesebb mint öt hónappal azt megelőzően zajlott le, hogy bin Laden felkerült a körözött terroristák amerikai listájára a kelet-afrikai amerikai nagykövetségek felrobbantását követően.

Az iraki ügynökök megpróbálták javítófestékkel eltakarni a bin Ladenre való utalásokat. A megszáradt festéket azonban eltávolították a papírról, és alatta több helyen is tisztán és olvashatóan látszik bin Laden neve a dokumentumokon.

Az egyik papírt 1998. február 9-én írták alá, és "Szigorúan titkos és sürgős" jelzéssel látták el. Az aláíráson "MDA" szerepel, ami feltételezhetően a Muhabarathoz tartozó egyik titkosszolgálati részleg vezetőjének a fedőneve.

A dokumentumhoz tartozó egyik levél szerint a Bagdadba érkező követ bin Laden egyik bizalmasa, aki a bin Ladennel való jövőbeni kapcsolatról és egy vele való személyes találkozó előkészítéséről szóló üzenetet továbbít megbízójához.

Egy újabb irat megerősíti, hogy a követ 1998 márciusában a szudáni Kartumból Bagdadba utazott, és egy első osztályú hotelben, az al-Mansour Meliában szállt meg. A dokumentum tanúsága szerint a látogatást egy héttel meghoszszabbították, és a margón a Mohamed F. Mohamed Ahmed név szerepel – az azonban nem tisztázott, hogy ez a név az ügynökre vagy a követre vonatkozik-e.

Annak nincs nyoma, hogy létrejött-e végül a találkozó bin Laden és az irakiak között.

Az elmúlt három hét során a Telegraph munkatársai különböző titkosszolgálati aktákat találtak a Muhabarat romos épületében, melyek felfedik, hogyan látta el Oroszország Irakot részletekkel Tony Blair és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök magánbeszélgetéseiről, továbbá hogy Németország hogyan szervezett titkos találkozókat a rezsimmel.

A Downing Street szóvivőjének nyilatkozata szerint "Szaddám bukása óta számos olyan dokumentum került napvilágra, melyeket a megfelelő hatóságoknak megadott időn belül értékelniük kell. A folyamat részeként mindenképpen tanulmányozni kívánjuk a dokumentumokat, hátha új megvilágításba helyezik az al-Kaida és Szaddám rezsimje közötti kapcsolatot."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!