hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az első klóngyerek és az ufók

2003. 01. 08.
Nem mindennapi karácsonyi ajándékkal sokkolta a világot az emberi klónozással foglalkozó Clonaid nev? amerikai szervezet. A vállalkozás korábban Miss Frankensteinként elhíresült vezetője, Brigitte Boisselier bejelentése szerint ugyanis megszületett a világ első klónozott csecsemője, Éva. 



Claude Vorilhon alias Rael. Klónozás a mániája Fotó: Reuters

"Örömmel jelenthetem be, hogy megszületett az első klónozott csecsemő" – mondta Brigitte Boisselier, a Clonaid elnöke, aki egyben a raeliánus szekta püspöke is. 

Az Éva néven emlegetett kislányt – akinek hollétéről egyelőre nem lehet tudni – állítólag egy harmincegy éves amerikai nő hozta a világra december 26-án. "Elkészítéséhez" az asszony DNS-molekuláit használták fel, így Éva gyakorlatilag saját édesanyja "ikertestvére". 

A Clonaid az elmúlt évben összesen tíz hasonló megtermékenyítést hajtott végre, Éva tehát állítólag csupán az első közülük – négy klónozott csecsemő január végén fogja meglátni a napvilágot, további öt megtermékenyített nő pedig spontán elvetélt a terhesség első pár hetében. A várakozó szülők között vannak Ázsiából, illetve Észak-Amerikából származók, akik korábban elveszített gyermeküket szeretnék "újragyártatni", illetve egy leszbikus pár is.

A dél-koreai hatóságok közben nyomozást folytatnak a Clonaid ellen, mivel a szervezet ottani laboratóriuma még júliusban bejelentette, hogy klónozási céllal sikerült megtermékenyíteniük egy koreai nőt. Az ügyészség most azt szeretné kideríteni, hogy a hír valóban igaz-e, illetve hogy a nő elhagyta-e az országot. 

Boisselier asszony bejelentését a tudóstársadalom jelentős része kétkedéssel fogadta. A Clonaid tevékenységét egyébként mindig is némi szkepticizmussal értékelte a nagyközönség, ami annak köszönhető, hogy a szervezetet 1997-ben az a Claude Vorilhon francia újságíró alapította, aki közel harminc éve vezeti a földön kívüliek létezését hirdető raeliánus mozgalmat. A most ötvennégy éves Rael, vagyis Claude Vorilhon úgy véli: a földi életet 25 ezer évvel ezelőtt földön kívüli tudósok hozták létre klónozással, amely egyébként az örök életet is elhozza az emberiség számára.
(Ufónagykövetséget épít a szektavezér. Hetek, 2002. augusztus 2.) A Clonaid létrehozásának pedig éppen ez volt a célja. Bár Boisselier állítása szerint a Clonaid kizárólag ideológiai és nem gazdasági kapcsolatban áll a raeliánusokkal, több neves tudós véli úgy, hogy a szervezet csupán népszerűsége növelésére kívánja felhasználni a nagy visszhangot keltő szenzációt, amely révén sok új tagot toborozhat a szektának, és így az újonnan belépők pénztárcája felé is sikerülhet utat törniük. 

A kételkedésre természetesen az a puszta tény is okot szolgáltat, hogy mindeddig senki sem látta az állítólagos klónbébit. Jóllehet Boisselier engedélyezte, hogy egy tudósokból és egy újságíróból álló szakértői bizottság megvizsgálja a gyermeket, a vizsgálat egyelőre még várat magára. 

Az óvatosságra szükség is van, hiszen 1998-ban már történt egy hasonló eset. Az akkori bejelentés közel három évig húzódó botrányt okozott, mielőtt a tudósoknak és a bíróságnak sikerült véglegesen megállapítaniuk: az állítás valótlan. A tudomány mostani ismeretei – a DNS-vizsgálat – segítségével a mostani bébiről akár napok alatt is kideríthetik, hogy valóban klónozott-e.

Időközben egy floridai ügyvéd azzal a kéréssel fordult a bírósághoz, hogy rendeljenek ki gyámot a gyermek mellé, mivel szerinte a Clonaid kizsákmányolja a védtelen csecsemőt, akit ezért állami felügyelet alá kell helyezni. Egy fehér házi közlemény szerint George Bush amerikai elnök "a legtöbb amerikaihoz hasonlóan rendkívül aggasztónak tartja az emberi klónozást, és sürgeti az erre vonatkozó törvény elkészítését". 


Lapzártakor érkezett hír szerint napokon belül újabb klónozott bébi születik Európában – jelentette be Brigitte Boisselier, a Clonaid cég elnöke, a raeliánus szekta püspöknője a France2 francia televízióban. Egy riporteri kérdésre válaszolva Boisselier lehetségesnek mondta, hogy az Európában születendő gyermek könnyebben hozzáférhető lesz független szakértői vizsgálat számára, mivel a szülés egy "kevésbé finnyás, európai országban" történik. 

A gyermek születésének időpontját firtató kérdésre azt válaszolta, hogy napokon belül, talán már ezen a héten megszületik a világ második klónbébije – jelentette az AFP.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!