hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Siker az Államokban

2002. 11. 18.
A New York-i főkonzulátus már két héttel a miniszterelnöki látogatás előtt olyan képet öltött, mint egy felbolygatott méhkas. A lázas előkészületeknek se vége, se hossza nem volt mindaddig, amíg az Air France gépe földet nem ért november 6-án, szerdán délután 5 óra 25 perckor. Medgyessy Péter másfél napot töltött New Yorkban. Megérkezésének estéjén Israel Singer, a Zsidó Világközösség elnöke és felesége adott vacsorát a magyar vendég tiszteletére. Csütörtökön délelőtt a kormányfő ellátogatott a városházára, ahol eszmecserét folytatott Michael Bloomberg polgármesterrel, majd azt követően a Trinity templomot tekintette meg. Onnan az ENSZ székházába hajtatott, hogy találkozzék Kofi Annan világszövetségi főtitkárral. A zsúfolt napi tennivalók következő állomása az American International Group, az AIG székháza volt, ahol Morris Greenberg, a hatalmas amerikai vállalat elnök-igazgatója díszebédet adott a magyar látogatónak. Az étkezés alatt és után amerikai pénzügyi és kereskedelmi vezetőkkel tárgyalt Medgyessy Péter, aki sok időt nem vesztegethetett, mert még ugyanezen a napon Washingtonba kellett repülnie.



Medgyessy Pétert a Fehér Házban fogadta Bush elnök. Partnerek Fotó: Reuters

Pénteken zajlottak le a legmagasabb szint? tárgyalások. Elsősorban is George W. Bush elnök fogadta a Fehér Házban a Medgyessy–Kovács kettőst. Pihenésre azonban nem jutott sok idő, mert előbb Dick Cheney alelnökkel beszélt a miniszterelnök, biztosítván kormányának elkötelezettségéről a demokrácia és egyenjogúság iránt, valamint az Egyesült Államok iraki politikájának támogatásáról. Donald Rumsfeld védelmi miniszter tájékoztatta a magyar vendéget a NATO-ban tervezett változtatások részleteiről. Colin Powell külügyminiszterrel világpolitikai és EU-csatlakozási kérdéseket vitatott meg. Találkozott ezenkívül John Ashcroft igazságügyi miniszterrel és a kormány néhány más tagjával, valamint a törvényhozás mindkét házának vezetőivel, pártállásra való tekintet nélkül. Medgyessy Péter a Fehér Házzal szemben lévő Blair House lakója volt washingtoni tartózkodása alatt, ami bizony nem kis tisztesség. 

Szombaton a miniszterelnök történelmi jelentőség? látogatást tett a Holokauszt Múzeumban. A Magyar Köztársaság kormányfői közül elsőnek tekintette meg a kiállítást, majd gyertyát gyújtott az Emlékezés Csarnokában és koszorúval tisztelgett az Örök Láng előtt. A kíséretében lévő Tom Lantos magyar származású képviselő, aki maga is a vészkorszak túlélője, így fogalmazott: "A Kongresszus nevében kijelentem, büszkék vagyunk, hogy Magyarország a szövetségesünk." Búcsúzóul Medgyessy említésre méltó ajándékot kapott: a közelmúltban Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre buchenwaldi szabadulólevelének másolatát. Medgyessy ezután az arlingtoni katonai temetőben megkoszorúzta az amerikai polgárháború magyar származású hős tábornokainak sírját. Ebédjét pedig az amerikai–magyar kapcsolatok ápolásának jegyében költötte el, a két ország viszonyának szakértői, valamint magas rangú amerikai kormányzati illetékesek, nem kevésbé a tudományos világ személyiségei, illetve egyetemi tanárok társaságában. Délután a washingtoni nagykövetségen találkozott a helyi magyarság képviselőivel, akiknek tájékoztatást adott tanácskozásairól. Az ismerkedések és kötetlen beszélgetések után szinte lélegzetvételnyi ideje sem maradt, máris hajtani kellett a repülőtérre, hogy visszaérhessen New Yorkba, és díszvendége legyen annak a vacsorának, amelyet a helyi üzleti élet egyik vezetője, Donald Blinken és felesége adott. 

Vasárnap reggel első útja a Világkereskedelmi Központ (WTC) helyén lévő üres térhez, a Ground Zeróhoz vezetett, hogy megtekintse a minden józan megfontolást nélkülöző pusztításnak ezt a színhelyét. Onnan a közvetlen szomszédságban lévő Battery Parkba ment, hogy virágcsokrot helyezzen el az ideiglenes emlékműként odaállított jókora rézgömb elé, amelyet megrongálódva ástak ki a romok alól, de fénykorában a WTC előtt állt. Most pedig a New York-iak elszánt élni akarását jelképezi. Ebédre a kormányfő és küldöttsége Láng György egyik híres éttermének vendége volt. Utolsó mozzanatként a főkonzulátuson találkozott a helyi magyarsággal, hogy beszámoljon útjának eredményeiről. Medgyessy elmondta, hogy útját a szerencse is segítette, mivel előzetesen Bush elnök százszázalékos megbízatást kapott az amerikai néptől, hiszen pártja megnyerte az időközi választásokat, és nemcsak a szenátusban szerezte vissza, de a képviselőházban is gyarapította többségét. Az elnöki fogadást közvetlenül megelőzőleg pedig az ENSZ BT az iraki kérdésben egyhangúlag elfogadta az amerikai javaslatot. Kifejtette, hogy látogatása megerősítette az amerikai–magyar kapcsolatokat, és a szinte példátlanul szívélyes fogadtatás nem neki, hanem Magyarországnak és népének szólt. Leszögezte, hogy semmi mást nem kellett fizetnie érte, mint tisztességet, megbízhatóságot, szavahihetőséget és kiszámíthatóságot. Vagyis Amerika bízni akar kormányában, mint tántoríthatatlan szövetségesben. 

(A magyar–amerikai kapcsolatok történetéről szóló cikkünk: Csokonai, Hajnóczy, Széchenyi és Kossuth…)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!