hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Emlékezés a sötétség napjára

2002. 09. 15.
Az olvasó engedelmével személyes élménnyel kezdem beszámolómat, amely ezen az évfordulón is ugyanolyan friss, mint volt egy esztendővel ezelőtt. 2001. szeptember 11-e reggelén életem párjának sikolyára ugrottam ki az ágyból: "Gyere gyorsan, ég a Világkereskedelmi Központ!" Rohantam a dolgozószobámba, amelynek ablaka éppen a két toronyra nézett. A megdöbbentő látványtól szinte kővé meredten álltunk.



Félárbocon a csillagsávos zászlók Manhattannel szemben Fotó: Reuters

Ma sem tudnám megmondani, mennyi idő telt el, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy repülőgép jött New Jersey felől, keleti irányban haladva, majd fordulatot vett. Úgy véltem, el fog húzni a torony mellett, de még a gondolat végére sem érhettem, amikor a hatalmas gépmadár egyenesen belecsapódott a déli torony oldalába. Ekkor már bizonyossá vált, hogy terrorcselekményről volt szó. 

Amint ezen az évfordulós reggelen kinéztem az ablakon a két torony üres helye felé, emlékezetemben ugyanolyan élethűen játszódott le minden, mint amikor történt. Az egész országban és New Yorkban is megy tovább az élet, de még ma sem mondhatná senki, hogy visszazökkent a rendes kerékvágásba. A szeptember 11-ei események előtt biztonságérzet uralkodott Amerika-szerte a felől, hogy ilyen, de még ehhez hasonló eset sem történhet ezen a földrészen. Ennek megfelelően senki sem számított a tragédiára, beleértve a hatóságokat is. A szerdai ünnepi megemlékezések New York-i színhelye, a "Ground Zero" teljes zászlódíszben fogadta a közönséget. Fehér vászonra festett hatalmas felirat hirdette: "Sohasem felejtünk!" Az egyszer? ünnepség a szomorúság és az emlékezés jegyében zajlott le. Reggel 8 óra 46 perckor, vagyis az első gép becsapódásának időpontjában az egész országban egyperces néma főhajtással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt George W. Bush elnök vezetésével. A biztonsági intézkedéseket a készültség legmagasabb foka, az úgynevezett 

"orange code" jellemezte. A New York-iak hosszú sorokban vonultak, legtöbben virágot vittek, hogy elhelyezhessék a középen kialakított "Circle of Honor" (Tiszteletkör) erre kijelölt részén. Elsőként Michael R. Bloomberg polgármester lépett az emelvényre, hogy megnyissa a megemlékezést a gyászoló nemzet nevében. George E. Pataki, New York állam kormányzója Lincoln elnök Gettysburgben elmondott, polgárháborús beszédét olvasta fel. Utána Rudolph W. Giuliani volt polgármester kezdte meg a 2801 áldozat nevének felsorolását, amiben sok családtagon kívül részt vett Hillary Rodham Clinton szenátor, Robert De Niro filmsztár, Colin Powell külügyminiszter és sok más híresség. Az áldozatok között egy igazi magyar név szerepelt, Gyulaváry Péter. 

10 óra 29 perckor, a második torony összeomlásának időpontjában városszerte megszólaltak a templomok harangjai. Egy tűzoltó és egy rendőr trombitás elfújta a takarodót, majd Bloomberg polgármester lépett ismét elő. "Az épület ledőlt, de a föld, az alap, amelyen állt, sohasem fog elesni" – mondotta, majd bemutatta James McGreevyt, New Jersey állam kormányzóját, aki a Függetlenségi Nyilatkozatból idézett. A megemlékezést záró amerikai himnuszt a tömeg pisszenés nélkül, amerikai zászlócskákat lengetve hallgatta. Este Bush elnök látogatott New Yorkba, hogy részt vegyen a gyertyafényes felvonulásokon. Az ünnepi megemlékezések egyébként országszerte zajlottak, a Pentagonban csakúgy, mint a pennsylvaniai Huntersville-ben, ahol a negyedik gép lezuhant.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!