hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mozgósítás a sokk után
Franciaország választ

2002. 05. 05.
A héten javában tartott a választási számháború Franciaországban is: az utcára özönlő tömegek nagyságát ki-ki párthovatartozása szerint ítéli meg. Egy dolog azonban bizonyos, a franciák nagyobbik részéből éles indulatokat vált ki a vasárnapi elnökválasztás kevésbé esélyes jelöltje, az idegengyűlölő és szélsőséges Jean-Marie Le Pen.

Mint ismeretes, az első forduló a Franciaországban alacsonynak számító, több mint hetven százalékos részvétel mellett Jacques Chirac jelenlegi elnök és Le Pen győzelmét hozta, akik a vasárnapi második fordulóban ismét összemérik erejüket. A közvélemény-kutatók szerint a még hivatalban lévő elnök nagyarányú győzelme várható, a franciák azonban nem akarják a véletlenre bízni a választás kimenetelét. Május elsején országszerte több mint egymillióan vonultak ki az utcára a francia belügyminisztérium jelentése szerint, hogy kifejezzék tiltakozásukat Le Pen rasszizmusa ellen. A tiltakozók szerint a május elsejei felvonulások jelentették a Le Pen-ellenes megmozdulások csúcsát. "N mint náci, F mint fasiszta" – szavalták a felvonulók, akik mintegy 110 település utcáit és tereit özönlötték el a munka ünnepén. Párizsban kétszázezerre tették a Le Pen ellen tüntetők számát, ami az 1968-as diáktüntetések óta a legnagyobb megmozdulásnak tekinthető. Külön tüntettek a tiltakozók a Szajna egyik hídján annak a vízbe fulladt marokkói férfinak az emlékére, akit 1995-ben löktek a folyóba Le Pen pártja, a Nemzeti Front bőrfej? hívei.

Maga a szélsőjobboldali politikus is több ezer embert vitt az utcára ugyanaznap. Igaz, belügyi jelentések szerint az általa várt százezer embernek csak a tizede jelent meg a Nemzeti Front pártjának demonstrációján. A szélsőségesek Párizs központjában gyülekeztek. "Le Pen elnök", "Büszke vagyok, hogy francia vagyok" – skandálták. Le Pen nem fukarkodott ellenfele pocskondiázásával. Chirac elnököt egy korrupt politikai rendszer "keresztapjának" nevezte, és kifejezte meggyőződését, hogy vasárnap győzelmet arat. A szélsőjobboldali politikus pártja védőszentje, Jean d\'Arc tiszteletére rendezte a felvonulást. Hívei szerint a szélsőséges vezető a francia szent nyomdokain jár, amikor felveszi a harcot az országot elözönlő idegen behatolókkal – értsd bevándorlókkal – szemben. 

A hetvenhárom éves politikus az eddigi választásokon nem szerepelt fényesen, de most jól meglovagolta a franciák csalódottságát vezetőikben, valamint a bűnözéstől, bevándorlástól és a globalizációtól való félelmet. Le Pen hívei szerint Chirac "túl lágy", ők a valódi jobboldalt akarják hatalomra segíteni. A hatóságok több mint 3500 biztonsági embert küldtek az utcára, és rengeteg kamera pásztázta az utcán hömpölygő tömegeket az erőszaktól való félelem miatt. A jelenlegi elnök a szavazatok kevesebb, mint húsz százalékát gyűjtötte be az első forduló győzteseként, ami rekord alacsonyságúnak számít a francia elnökválasztások történetében. Chirac szemmel láthatólag nem lelkesedik azért, hogy a politikát az utcára viszik. Szerinte "a demokráciában a politikai cselekedet nem az utcán játszódik le, hanem a szavazófülkékben". Reményei szerint nagyarányú győzelmet arat majd a politikai pártok sokszín? koalíciójának támogatásával. Számos baloldali tömörülés is felszólította támogatóit, hogy szavazzanak Chiracra, aki "legalább egy kicsit demokrata".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!