A merényletet a Hamasz terrorszervezet vállalta magára. Az újabb tömegmészárlás mindössze egy órával előzte meg Saron és Bush találkozóját, amely a két vezető tavalyi hivatalba lépése óta az ötödik volt. Az akció beárnyékolta kettejük erőfeszítését, hogy az izraeli–palesztin konfliktust politikai útra tereljék.
Izrael mindent megtett a találkozó előkészítésére. Visszaadta a palesztin vezető mozgásszabadságát, miután kompromisszumra jutott az Arafat főhadiszállásán rejtegetett hat palesztin sorsáról, akiket brit és amerikai kísérettel egy jerikói börtönbe szállítottak. Arafat helyettesét, Fuad Subakit, a Karin-A csempészhajó fő ágensét és Ahmed Saadatot, a gyilkosságra utasítást adó terroristavezért is a jerikói börtönben helyezték el. Megállapodás született egy másik vitás kérdésben is, Betlehem ügyében. Saron lemondott arról, hogy izraeli bíróságok ítélkezzenek a betlehemi Születés templomát elfoglaló Hamasz-, Iszlám Dzsihád- és Fatah-terroristák felett.
A megegyezés szerint, amely véget vethet Betlehemben az izraeli jelenlétnek, tizenhárom terroristát száműznek az autonómia területéről, huszonhatot Gázába internálnak, míg a többi személy szabadon távozhat a templomból. Ez véget vethet a harminchat napja tartó zárlatnak, amely az izraeli hadsereg betlehemi bevonulásakor vette kezdetét. Mintegy kétszáz palesztin fegyveres szállta meg a templomot, békés polgári személyeket ejtve túszul, a templom aranykeresztjeit elrabolva, rettegésben tartva a fogva tartottakat, köztük a templom ferences szerzeteseit. Az izraeli hadsereg akadályozta meg, hogy
a palesztinok felgyújtsák a templom melletti kolostort.
Lapzártakor e válság még nem oldódott meg teljesen, mivel Olaszország, ahová a tizenhárom körözött, súlyos bűncselekményekkel vádolt terrorista távozna, egyelőre nem hajlandó fogadni a csoportot. A Corriera della Sera értesülése szerint az olasz kormány titkosszolgálatokkal foglalkozó minisztere, Franco Frottini utasítást adott a ciampinoi katonai repülőtér irányítótornyának, hogy ne engedélyezze annak a brit katonai repülőgépnek a leszállását, amely a szóban forgó terroristákat Olaszországba szállítja. A római kormány – élén Berlusconi miniszterelnökkel – nehezményezi, hogy nem vonták be a CIA, a Vatikán és az Európai Unió részvételével folytatott tárgyalásokba. Bár az Egyesült Államok és a Vatikán erőteljes nyomást gyakorol rájuk, kérdéses, hogy befogadásukra egyáltalán sor kerülhet-e. Az izraeliek és a palesztinok az egyezményt lezárták, a templomban levő, száműzetésre váró terroristák is belegyeztek annak végrehajtásába. Ezzel szemben a Hamasz és az Iszlám Dzsihád az izraeli ultimátumnak való behódolással vádolta Jasszer Arafatot.
Bush felkarolta Saron javaslatát, hogy rendezzenek regionális békekonferenciát a mérsékelt arab államok: Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, Marokkó és egy tárgyalóképes palesztin vezetés, valamint az Egyesült Államok részvételével. A konferenciának különös hangsúlyt adna Abdullah szaúdi trónörökös javaslata arra vonatkozólag, hogy az egész arab világ ismerje el Izraelt békés és biztonságos határok között, annak fejében, hogy a zsidó állam kivonul minden, 1967-ben elfoglalt, arabok lakta területről. Mint ismeretes, a szaúdi javaslat több pontja végeredményként elfogadhatatlan az izraeli vezetés számára, ám tárgyalási alapnak megfelel. Bush kiterjesztette a résztvevők névsorát, és az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország képviselőit is meg kívánja hívni a konferenciára. Ez az ötlet nem nyerte el Saron tetszését, különösen az Európai Unió és az ENSZ részvétele, akiket Izraelben egyoldalúsággal és Izrael-ellenes előítéletekkel vádolnak. Újabb vitás kérdés Bush és Saron között, hogy Izrael nem fogadja el az előbb irrelevánsnak, majd ellenségnek nyilvánított Arafat szerepét a politikai rendezésben.
Saron szerint az izraeli polgári lakosság körében végrehajtott tömegmészárlásokért a Palesztin Hatóság elnökét, Jasszer Arafatot terheli a felelősség. Saron nyolcvanöt oldalas dokumentumot nyújtott át az amerikai és az európai adminisztrációnak, amelyből egyértelműen megállapítható Arafat bűnössége, mint ahogy az is, hogy Szaúd-Arábia pénzeli az iszlám vahabita ágához közel álló szunnita Hamasz palesztin terrorszervezetet. A dokumentum szerint a szaúdi intézmény, a szaúdi belügyminiszter irányította Al-Aksza Intifádát Támogató Bizottság tizenhat hónap alatt 135 millió dollárt folyósított a megsebesült vagy elfogott terroristák hozzátartozóinak, valamint az öngyilkos merénylők családjainak. Ez utóbbiak csoportját Irakkal közösen támogatják. Részt vesz a terrorizmus anyagi támogatásában Katar és az Egyesült Arab Emirátus, valamint a Palesztin Hatóság is. Ez utóbbi az intifáda megkezdése óta havi tízmillió euró pénzbeli támogatást kap az Európai Uniótól, amelynek jelentős része a terrorcselekmények anyagi fedezetét szolgálta. A Saron-adminisztráció az Európai Unió illetékeseihez is eljuttatta a Palesztin Hatóság és Jasszer Arafat bűnösségét összegző összeállítást, amelyet az – Chris Patten szerint – kellő komolysággal és alapossággal tanulmányoz, mielőtt a szükséges következtetéseket levonja.
Amíg Saron – a Bushsal folytatott megbeszélés előkészítésére – Colin Powell külügy-, Donald Rumsfeld hadügyminiszterrel, valamint Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadójával tárgyalt, Limor Livnat oktatásügyi miniszter az izraeli nagykövetségen tartott sajtótájékoztatót. Két csoportra osztva az arab ázllamokat, Jordániát, Egyiptomot és Marokkót a béke-, míg Irakot, Iránt és Szíriát a háborús koalícióhoz sorolta. Szaúd-Arábiának, amely Irak mellett fontos szerepet játszik a palesztin terrorizmus támogatásában, el kell döntenie, hogy melyik koalíció tevékenységében kíván részt venni. Nem lehet egyszerre békeajánlatot tenni és a Hamasz terrorját finanszírozni. A Sa-ron benyújtotta összeállítás bőséges részletességgel tárgyalja Arafat és Szaúd-Arábia felelősségét a terrorizmusban. Ez érzékenyen érinti Busht, hiszen a sivatagi királyságnak fő szerepet szánt a tervezett konferencián. Az izraeli állítások pedig ismét felszínre hozták azt a tényt, hogy az elmúlt évben a New York-i ikertornyok ellen végrehajtott támadás elkövetői egytől egyig szaúdi állampolgárok voltak. Nem kevésbé zavaró körülmény Jasszer Arafat személye. Az arab államok, az ENSZ és az Európai Unió ragaszkodnak Arafathoz, mondván: ő a palesztin nép legitim, választással megerősített vezető személyisége. Izrael nem cserélheti le, személyéről csakis a palesztin nép rendelkezhet. Ez valóban így is van. Ám Izrael maga dönthet arról, hogy tárgyal-e vele vagy sem.
Eközben az ENSZ-közgyűlés nyilatkozatban ítélte el Izraelt, amiért nem fogadta az ENSZ BT tényfeltáró bizottságát a dzsenini események vizsgálatára. A nyilatkozat nem szól a palesztin tömegmészárlások elítéléséről. Hetvennégy állam szavazott az elítélő nyilatkozat mellett, négy ellene, ötvenegy állam pedig tartózkodott, köztük az Európai Unió tagjai. E kérdéseket és a Saron-terv egyes pontjait, a biztonsági tárgyalásokat, majd a politikai megbeszéléseket, a regionális konferenciát, a korlátozott palesztin állam kérdését nem vitatták meg Bush elnökkel annak ellenére, hogy ez jó alkalom lett volna, hiszen a szaúdi trónörökös és II. Abdallah jordán király is az amerikai fővárosban tartózkodik. Az újabb súlyos palesztin tömegmészárlás miatt Saron lerövidítette amerikai útját, és hazatért Izraelbe. Szerda estére összehívta a szélesebb biztonsági kabinetet, hogy megtárgyalják a szükséges válaszlépéseket. A felelősséget mindenesetre Jasszer Arafatra hárítják, aki szabadlábra helyezése óta sem tesz semmit a terror megakadályozására. Éppen ellenkezőleg, uszító beszédeiben "fasisztának és rasszistának" minősítette Izraelt, és súlyos háborús bűnök elkövetésével vádolja, zöld utat biztosítva ezzel a terrornak. Egy nappal a Rison Le-Cion-i mészárlás előtt Saul Mofaz vezérkari főnök kilátásba helyezte, hogy ha újabb terrorcselekményt követnek el, ez maga után vonhatja a Cahal, az izraeli hadsereg "Védőpajzs" hadműveletnél is szélesebb hatókör? akcióját. Ez pedig levenné a napirendről a tervezett nemzetközi konferencia megtartását.
2002. 05. 10. (VI/19)
