Belgrádban aláírták a Szerbia és Montenegró állami kapcsolatainak átalakításáról szóló megállapodást, melynek értelmében a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság neve a jövőben "Szerbia és Montenegró" lesz. Az egyezményt az EU kül- és biztonságpolitikai képviselője, Javier Solana közvetítésével folytatott maratoni tárgyalások eredményeként véglegesítette a belgrádi és a podgoricai vezetés. A két tagköztársaság ennek értelmében, szoros szövetségben alakítja majd ki védelmi és külpolitikáját, de külön gazdaságpolitikája, pénze és vámszervei lesznek. A közös államnak így lesz kormánya, parlamentje és elnöke, és a megállapodás meghatározza a választások pontos módját is. Az egyezmény szerint hároméves átmeneti időszak után mindkét tagköztársaságnak joga lesz felülvizsgálni államjogi státusát, és adott esetben kilépni a közös államból. Ez abból a feltételezésből indul ki, hogy Montenegróban nem tartják meg a május elejére beharangozott függetlenségi népszavazást – mellesleg egy ilyen voksolás esetére az egyezményt szorgalmazó EU komoly retorziókat helyezett kilátásba. Javier Solana a térség stabilitása felé tett előrelépésnek nevezte a megállapodást, amely csak akkor lép életbe, ha azt helyben hagyja a jugoszláv, a szerb és a montenegrói parlament is. Milo Djukanovics montenegrói elnök – aki még most is inkább külön képzeli el a jövőt – nyilatkozata szerint az egyezmény szavatolja Montenegró érdekeit a nemzetközi intézményekben, és nem veszélyezteti a polgárok jogát ahhoz, hogy az átmeneti időszak után – azaz három év múlva – véleményt nyilvánítsanak saját jövőjükről.
A szerbiai kormánykoalícióban sem fogadta mindenki lelkesedéssel az egyezményt. Kasza József szerbiai miniszterelnök-helyettes, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is elégedetlenségét fejezte ki, amiért a megállapodás aláírása előtt nem tanácskoztak a Vajdasággal. Velük ellentétben Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök láthatóan elégedett az egyezménnyel.
Az új államalakulatnak sikerült azonnal magára irányítania a külvilág figyelmét. Mivel az egyezmény nem oldotta meg a hónapok óta tartó szerb belpolitikai válságot, a feszültség újabb botrányt produkált. Katonai titkok átadásának vádjával tartóztatták le Szerbia egyik miniszterelnök-helyettesét, aki a boszniai háború idején Milosevics vezérkari főnöke volt. Momcsilo Perisiccsel együtt került az állami szervek keze közé egy amerikai nagykövetségi dolgozó is, akinek a vádak szerint a volt tábornok az iratokat átadta. Amerika hivatalosan is tiltakozott az eset kapcsán, mivel kiderült, hogy a csuklyás letartóztatást némi verés is követte. Djindjics szerb kormányfő elítélte a letartóztatást, jelezve, hogy nem ő állt a háttérben, és a hozzá közel álló külügyminiszteren keresztül hivatalosan is bocsánatot kért az USA-tól. Kostunica elnök a B92 rádiónak nyilatkozva kényes kérdésnek ítélte az amerikai diplomata esetét, szerinte azonban egy állam sem engedheti meg magának a katonai titkok kiszivárgásának gyanúját sem. A politikai elemzők és Perisics szerint a katonai titkok valójában Milosevics elleni bizonyítékok lehettek. A mentelmi jogot élvező aktív politikus – nem mellékesen – a belgrádi parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának elnöke is. A helyzetet tovább bonyolította, hogy kiderült: Perisics elmozdításával Horvátország hajlandó magas politikai szinten is rendezni Szerbiával való viszonyát. A boszniai háború idején Perisics még a jugoszláv hadsereg vezérkari főnökeként szolgált, ezt a posztját egészen 1998-ig töltötte be. Pozíciójából kifolyólag ugyanúgy felelős az ottani háborús bűntényekért – a horvátok emiatt húszévnyi börtönre ítélték –, mint Milosevics, mégsem szerepel a Hágai Nemzetközi Törvényszék körözési listáján. Ez a tény állhat azok mögött a feltételezések mögött, hogy Perisics egyfajta vádalku keretében valójában nem hadititkokat, hanem Szlobodan Milosevicsre nézve terhelő bizonyítékokat adhatott át az amerikai nagykövetség munkatársának.
2002. 03. 22. (VI/12)
