hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csodafegyverben bízik Szaddám
Támadás tavasszal?

2002. 01. 27.
Mialatt folynak a találgatások arról, mi lesz az Egyesült Államok következő célpontja a terrorizmus ellen folytatott háborúban, Irak egyre inkább a külpolitikai és katonai szakértők figyelmének középpontjába kerül. Amerika módszeresen és kitartóan készül egy Irak elleni offenzívára, egyes források szerint azonban nem valószínű, hogy február közepe vagy vége előtt sor kerülhetne Szaddám Huszein rezsimjének megtámadására. 



Szaddám Huszein iraki elnök. Áll elébe Fotó: Reuters

Katonai források állítása szerint a hétvégén vadászgépek és bombázóegységek érkeznek három katonai
támaszpontra Kuwaitban, Egyiptomban és Izraelben. December elején tízezer amerikai katona kapta kézhez behívóját, az Egyesült Államok Harmadik Katonai Parancsnokságát pedig Fort McPhersonból Kuwaitba irányították. Amennyiben a támadásra sor kerül, Amerika egyik legfőbb célpontja a nemrég felfedezett iraki szuperágyú lesz, amelyből hírszerző források szerint jelenleg három vagy négy áll rendelkezésre. 

Az amerikai hadsereg, haditengerészet és légierő Izraelben áll össze. December eleje óta folyamatosan érkeznek az Egyesült Államok Hatodik Flottájának hajói az izraeli Haifa kikötőjébe nagy mennyiségű, gáz-, vegyi és biológiai támadás esetén alkalmazható gyógyszerrel, valamint radioaktív sugárzástól védő felszereléssel. 

A katonai egységek koncentrációja azt jelzi, hogy Washington egészen másképpen készül az Irak elleni támadásra, mint az afgán háborúra, ahol a légierőn kívül kevés katonát vetettek be. Az iraki támadás a jelek szerint széles kör? és nemzetközi lesz, amely legalább hét országot: Szaúd-Arábiát, Kuwaitot, Bahraint, Jordániát, Izraelt, Libanont és Törökországot fogja érinteni. A nem végleges tervek szerint a támadás három párhuzamos vonalon fog folyni: a lerohanás lényegi célja a parancsnoki központok, a rakétaelhárító rendszerek, a tüzérség és a tankok megsemmisítése anélkül, hogy hosszas csatákba bocsátkoznának. 

Szaddám Huszein a jelek szerint a Köztársasági Hadsereg kisebb, mobilis egységekre osztását rendelte el, amelyek képesek lesznek önálló tevékenységre is akár hosszabb időn keresztül, az ország nagy részén. Irak abban reménykedik, hogy képes lesz megzavarni az ellenséget azzal, hogy az amerikai, török és izraeli csapatokat mozgékony, kisebb egységek üldözésére veszi rá, amelyeket nehéz megtalálni és megsemmisíteni, és amelyek elterelhetik figyelmüket a stratégiailag fontos létesítményektől és haderőtől. A közelmúltban amerikai kémműholdak figyelemmel kísértek olyan iraki hadgyakorlatokat, melyek során a csapatokat kisebb egységekre osztották, és néhány órán belül új pozícióba helyezték, majd újabb néhány óra alatt elfoglalták eredeti helyzetüket. 


A szuperágyú Görögországig is ellő 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!