hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Buszmészárlás Emmánuel mellett

2001. 12. 16.
Palesztin terroristák támadtak meg egy buszt szerdán este Jeruzsálemtől északra. A példátlan brutalitással végrehajtott, összehangolt támadásnak tíz halálos áldozata és mintegy harminc, köztük több életveszélyes sérültje van – jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője. 

Az Emmanuel nev? településre tartó buszjáratot nem sokkal hat óra előtt érte a támadás. Az első jelentések szerint először az út mellett robbant bomba, majd automata fegyverekből lövéseket adtak le, és gránátokat hajítottak a buszra. A terroristák azután is folytatták a lövöldözést, hogy a mentőcsoport elkezdte az utasok mentését. "Egy hatalmas robbanást hallottunk a busz hátuljából… minden ablak kitört… a busz továbbment körülbelül száz métert, és mindenki a padlóra feküdt" – mondta az egyik utas. 

A helyszínre érkező katonák egy terroristát megöltek, a feltételezések szerint azonban a buszra is sikerülhetett feljutnia egy öngyilkos merénylőnek azzal a céllal, hogy az áldozatok száma nagyobb legyen az egyébként nem golyóálló autóbuszon. Két terroristának sikerült elmenekülnie a helyszínről. A merénylet során három személyautóra is adtak le lövéseket. A merényletért a Fatahhal kapcsolatban álló Al-Aksza mártírbrigád vállalta magára a felelősséget. 

A támadás után Ariel Saron minisz-terelnök bejelentette: számára Arafat "többé nem létezik". Az izraeli hadsereg szabad kezet kapott a terroristák megbüntetésére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!