hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kelet-Európában terjed leggyorsabban az AIDS

2001. 12. 02.
A Szovjetunió utódállamaiban és Kelet-Európában nő a leggyorsabban a HIV-fertőzöttek aránya. Becslések szerint 2001 végéig egymillió ember fertőződik meg az AIDS-betegséget okozó HIV-vírussal – olvasható a UNAIDS, az ENSZ AIDS-szel foglalkozó csoportjának éves jelentésében. A HIV-fertőzések száma a kelet-európai térségben nagyobb mértékben növekszik, mint bárhol másutt a világon – állapítják meg a szerzők. Ez a tény indokolta a UNAIDS döntését, hogy idei jelentését Moszkvában teszi közzé. 

Az AIDS világméretekben mára a negyedik fő halálozási okká vált. Becslések szerint jelenleg mintegy 40 millió ember hordja magában a halálos kórt okozó HIV-vírust, akiknek többsége nem is tud erről. A fertőzöttek egyharmada 15 és 24 év közötti fiatal. A jelentés készítői a gazdasági bizonytalansággal, a nagyarányú munkanélküliséggel és az egészségügy romló helyzetével magyarázzák a kelet-európai AIDS-helyzet súlyosbodását. Annak ellenére, hogy Kelet-Európában a legnagyobb az AIDS-fertőzések terjedésének üteme, a legsúlyosabban érintett világrész továbbra is Afrika. E földrész lakói teszik ki a mintegy negyvenmillió fertőzött csaknem háromnegyedét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!