hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cinkos püspök
Pedofil papnak falazott

2001. 09. 10.
Három hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a francia püspök, aki tudott beosztottja pedofil bűncselekményeiről, de nem értesítette a hatóságokat. Franciaországban ez az első eset, melynek során állampolgári kötelessége súlyos elmulasztása miatt egyházi személy ellen született ítélet. 



A francia pedofil pap egyik sértettje, Yann Robillard, ügyvédjével. Tíz éve megerőszakolták Fotó: Reuters

Pierre Pican bayeux-i püspök ellen 2001 januárjában indult eljárás, miután egyik korábbi beosztottját 18 évi elzárásra ítélték. René Bissey egy fiú megerőszakolásáért és tíz másik gyermek zaklatásáért került bíróság elé. Pican püspök tanúként és Bissey atya feletteseként szerepelt az ügyben. Kihallgatása során derült fény arra a tényre, hogy már 1997-ben tudott beosztottja bűneiről, de ahelyett, hogy a hatóságokat értesítette volna, felmentette őt tisztségéből, majd pszichiátriai kezelésre küldte, amely után egy másik egyházkerületben újra szolgálatba helyezte a papot – akit egyébként néhány nappal később letartóztattak pedofília vádjával.

A püspök az eljárás folyamán nem hivatkozott a gyónási titokra, mivel az információnak nem gyóntatóként, hanem magánbeszélgetés során jutott birtokába. Bár a gyónási titok ez esetben nem kötötte, ennek ellenére nem tett hivatalos lépéseket. A püspök ellen Bissey áldozatainak szülei kezdeményeztek vizsgálatot azzal a váddal, hogy tudott mindenről. A francia törvények értelmében egyébként a nemi erőszak és szexuális zaklatás feljelentésének elmulasztása három év börtönbüntetést vonhat maga után. A vádirat úgy fogalmaz, hogy Pican püspököt csakis Bissey atya sorsa érdekelte, amikor feletteseként cselekedett. A bíróság azt is felrótta a püspöknek, hogy cinkossága következtében a bűnelkövető több korábbi áldozata elesett a jogi elégtétel lehetőségétől, mivel ügyük elévült, mire Bissey bíróság elé került.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!