hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Viharos múltú hercegnő
A norvég fiatalok hűségesek a királysághoz

2001. 08. 27.
Királyi esküvőre került sor szombaton az északi Norvégia fővárosában, ahol Haakon koronaherceg vezette oltár elé menyasszonyát, aki három nappal az esküvő előtt újságírók előtt könnyek között számolt be "vad" múltjáról.



Haakon norvég trónörökös menyasszonyával. Bocsánatos múlt Fotó: Reuters

Szombaton Haakon norvég koronaherceg oltár elé vezette menyasszonyát, a gyermekét eddig egyedül nevelő huszonnyolc éves Mette-Marit Tjessem Hoibyt. Norvégiában 1968 óta nem került sor hasonló eseményre, amelyre most szerte Európából érkeztek királyi méltóságok. 

Az újdonsült ara egészen eddig a hétig nem volt hajlandó a múltjáról beszélni. Az, hogy gyermekét egyedül neveli, nem igazán zavarja az alattvalókat, hiszen Norvégiában a gyermekek 50 százaléka házasságon kívül születik. A médiát azonban a jövendőbeli királynő más irányú kicsapongásai aggasztják; Hoiby kisasszony ugyanis a hét közepén könnyek között beismerte, hogy fiatalabb korában sok hibát követett el. "Túlléptük a korlátokat" – mondta azokra a kábítószerpartikra utalva, amelyeken oly gyakorta részt vett. Négyéves kisfiának apját szintén kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték el. Hoiby kisasszony a riporterek előtt mindenesetre elítélte a drogfogyasztást. "Remélem, hogy nem kell többet a múltról beszélnem, és a sajtó tiszteletben tartja a kívánságomat"– fejezte be beszédét. 

Az antropológiát hallgató, s részállásban pincérnőként dolgozó Hoiby 15 hónappal ezelőtt találkozott a koronaherceggel, és Norvégiában nem kis felháborodást váltott ki, amikor a pár már a jegyesség bejelentése előtt összeköltözött. A család, V. Harald király, és különösen Sonja királynő kiáll az ifjú pár döntése mellett. V. Haraldnak annak idején ugyanis kereken tíz évébe tellett meggyőznie apját, az akkori Olav királyt, hogy feleségül vehesse Sonját – egy üzletember lányát. 

A háromnapos eskövői ünnepség valószínűleg nem sokat tud javítani az uralkodócsalád imázsán, amely sokak szerint különösen az idősebbek körében fakult meg. A fiatalok azonban továbbra is hűséges támogatói a norvég királyi háznak – írta a The Daily Telegraph.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!