hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kereszténygyűlölet a Klánban
Egy generációt késett az ítélet

2001. 05. 05.
Egy amerikai bíróság kedden első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Thomas Blatont, aki a Ku- Klux-Klan korábbi tagjaként 1963-ban társaival együtt felrobbantott egy baptista gyülekezeti épületet az egyesült államokbeli Birminghamben. A merényletnek négy fiatal lány esett áldozatul. "Nagyon, nagyon hálásak vagyunk az ítéletért – nyilatkozta a harminhét évi késéssel érkező ítélet kapcsán Dough Jones ügyész. – A késleltetett igazságszolgáltatás is igazságszolgáltatás." 



Egy Ku-Klux-Klan-tag a rasszista szervezet egyenruhájában. Ítélet 37 év távlatából Fotó: Reuters

A Tizenhatodik utcai Baptista Egyház épülete elleni merényletre 1963-ban került sor, pár hónappal azt követően, hogy az akkori kormányzó, George C. Wallace beiktató beszédében a szegregáció mellett korteskedett. Az akkor újonnan megválasztott, kizárólag fehérekből álló hatalmi struktúra megvetette a tiltakozó fekete vezetőket, akik előszeretettel gyülekeztek a belvárosi baptista gyülekezeti épületben, amely a polgári jogi mozgalom központjává vált. Szeptember 15-én valaki vagy valakik az épület külső falához, az egyik ablak alá óriási erej? bombát helyeztek, ami kiszakította az egyik falat. A robbanás következtében az alagsorban tartózkodó négy fiatal lány életét vesztette. Denise McNair mindössze tizenegy éves volt, Addie Mae Collins, Cynthia Wesley és Carole Robertson pedig mindannyian tizennégy évesek. "Iszonyatos erej? robbanás volt" – emlékezik vissza John Cross lelkész, aki 1963-ban a gyülekezet pásztora volt, és aki elsőként találta meg a lányok holttestét. "Isten házában gyilkolta meg ezt a négy hívő lányt egy vasárnap reggelen, csak azért, mert telis-tele volt gyűlölettel – nyilatkozta Blantonról Robert Posey helyettes ügyész. – Ezek a gyerekek nem halhattak meg hiába. Nem szabad, hogy más emlék se maradjon róluk, mint a bomba robbanásának hangja." Az óriási felháborodást kiváltó merénylet azóta is szégyenfoltot jelentett a város becsületén – nem meglepő hát, hogy sokan megkönnyebbüléssel, sőt örömmel fogadták az esküdtszék ítéletét. 

Az esetnek nem volt sem szemtanúja, sem perdöntő tárgyi bizonyítéka, ám a rendőrség már a kezdetektől fogva négy férfit gyanúsított. Közülük azonban csak egyet, a "Di-namit Bob" néven ismert Robert Chamblisst ítélte el gyilkosságért a bíróság 1977-ben. Chambliss azóta a börtönben meghalt. A merénylettel vádolt hetvenegy éves Bobby Frank Cherry ellen az ügyészség felfüggesztette a vizsgálatot a vádlott mentális beszámíthatatlansága miatt. Blanton tehát a második Ku-Klux-Klan-tag, aki ellen ítélet született. A negyedik férfi meghalt anélkül, hogy valaha is felelősségre vonták volna. 

A perújrafelvételre azt követően került sor, hogy az FBI 1993-ban újra felvette a kapcsolatot több fekete lelkésszel, köztük Abraham Woodsszal, aki a Birminghami Déli Keresztény Vezetők Konferenciájának elnöke. 

A mostani per sikeréhez nagymértékben hozzájárultak azok a titkos magnófelvételek, melyeket az FBI készített egy másik klántag segítségével. Mitchell Burns azt követően volt hajlandó együttműködni az FBI-jal, hogy ügynökök a négy felrobbantott lány holttestéről készült fényképeket mutattak neki. Az FBI Blanton házában és kocsijában is lehallgatókat helyezett el. Számos 1964 és 1965 között készült szalag tartalmaz a robbantásra tett utalásokat, Blanton megjegyzéseit a faji gyűlöletről és arról, hogy mennyire utálja az FBI-t. Az egyik szalagon jól hallható, amint azzal dicsekedik, hogy a rendőrség úgysem tudja elkapni, "amikor a következő templomot robbantom fel". Egy másik szalagon a baptista gyülekezeti ház elleni robbantásra utalva Burns felteszi a kérdést: "Hogyan csináltad, Tommy?", mire Blanton ezt válaszolta: "Képzelheted, hogy nem volt egyszerű." 

A felvételeket a védelem nem fogadja el hitelt érdemlő bizonyítéknak, melyek John Robbins ügyvéd szerint nem többek, mint "két régi cimbora" részeg beszélgetései. 

A nyolc fehérből és négy feketéből álló esküdtszék két és fél órás vitát követően megszületett ítélete ellen a védelem fellebbezni kíván.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!