hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Soványabb államkassza
Bush bemutatta első költségvetését

2001. 04. 14.
Amerikában már jóval a Fehér Ház részletes költségvetésének nyilvánosságra hozatala előtt megkezdődtek a törvényhozási viták, különösen a különböző belföldi programokban végrehajtandó csökkentésekről. Befolyásos polgári csoportok már fel is emelték tiltakozó szavukat az ügyben. Dick Cheney alelnök azonban jó előre figyelmeztette a kongresszust, hogy ne vigye túlzásba a költekezések visszaállítását, mivel Bush elnök el fogja vetni a túlságosan magasnak tartott kiadásokat. 

"Az államfőnek jogában áll vétót emelni a hitelkeretek ellen, és ez az elnök ég a vágytól, hogy megvétózzon olyan hitelkereteket, amelyek meghaladják a költségvetési előirányzatot. Amennyiben a kongresszus jóváhagy mesterségesen felfújt hitelkereteket, azok vétóba fognak ütközni" – jelentette ki az alelnök. Bush elnök ezt követően hétfőn közzétette első költségvetését, amely növelte a közoktatásra és az orvosbiológiai kutatásokra szánt szövetségi kiadásokat, míg csökkentette olyan szövetségi programok hitelkereteit, amelyek úgymond "robbanásszer? emelkedést mutattak a közelmúltban". Az államfő javaslattervezete értelmében a szövetségi kiadások 104 milliárd dollárral, azaz 5,6 százalékkal emelkednének, és összesen 1960 milliárdot tennének ki.

A Fehér Ház szerint a csökkentésekre azért van szükség, hogy a jó néhány éve gyors iramban növekvő szövetségi kiadásokat elfogadhatóbb mederbe tereljék. A kongresszus egyes tagjai mindkét párt részéről tiltakozásuknak adtak hangot, kijelentve: a csökkentések legfőbb célja, hogy fedezzék azokat a nagy mérték? adócsökkentéseket, amelyeket Bush keresztül akar vinni. Az elmúlt nyolc évben, Clinton elnök kormányzata alatt, a szövetségi kiadások évi növekedésének átlaga 3,5 százalék volt. A katonai kiadásokat alacsonyan tartották, az egészségügyi költségvetés növekedése lelassult, és a pénzügyminisztérium aratta le azoknak a deficitcsökkentő törekvéseknek a gyümölcsét, amelyek az idősebb Bush elnök idején kezdődtek. A jövő évi költségvetés emelkedésének kétharmad részét olyan programokra fordítják, mint az általános nyugdíjalap, a betegbiztosítás, a közoktatás, és ugyancsak részesülnek belőle az Országos Egészségügyi Intézetek, valamint a Pentagon. Ezzel szemben Bush elnök jelentősen csökkenti a mezőgazdasági programokat, különösen azokat, amelyek a gazdák jövedelmének kiegészítésére szolgálnak. "Olyan költségvetés ez, amely védelmezi az adófizetőt, védelmezi a gyermekeket, védelmezi a többletünket, és az együttérző konzervativizmust képviseli" – hangsúlyozta az amerikai államfő. 

A kongresszus tagjai, miután böngészni kezdték Bush elnök jövő évi költségvetését, közölték, hogy a kiadások tervezete több százmilliárd dollárral kevesebb annál az általános előirányzatnál, amelyet a szenátus az elmúlt héten jóváhagyott. Jelenleg még nem látják tisztán, hogyan lehet megoldani az ügyet. Az államfő azzal dicsekedett, hogy lefaragta a "kövérjét" a szövetségi költségvetésről. 

A törvényhozási folyamat legközelebbi állomása minden valószínűség szerint a következő lépéseket foglalja majd magába: a szenátus és a képviselőház tagjai tárgyalásokat folytatnak, hogy egyetértést hozzanak létre, és kialakítsanak egy tervezetet a kiadások és adók kérdésében; a szenátus pénzügyi bizottsága megfogalmaz egy adójavaslatot; a képviselőház már elfogadta Bush adótervezetének fő elemeit; a képviselőház és a szenátus hitelkeret bizottságai pénzügyi javaslatokat dolgoznak ki, amelyek meghatározzák, mennyit lehet kiadni bizonyos programokra; a szenátusi demokraták, akiket felvillanyozott, hogy a múlt héten sikerült alaposan megnyirbálniuk az elnök adócsökkentési tervezetét, megkísérlik majd, hogy tárgyalásokat kezdjenek a Fehér Házzal. 

A költségvetési határozat, amelyet a szenátus a múlt héten jóváhagyott, nem kötelező érvény? ugyan, de iránymutató arra, hogy mit akarnak a szenátorok, és szó ami szó, a törvényhozók bizony eléggé állhatatosak tudnak lenni. A viták még csak ezután kezdődnek a Bush-féle költségvetés felett. Amint az lenni szokott, a saját pártja az elnököt támogatja, a demokraták véleménye viszont ezzel homlokegyenest ellenkező. A javaslat sorsa természetesen attól függ, hogy sikerül-e a republikánusoknak megnyerni néhány demokratát, illetve a demokraták meg tudnak-e győzni elegendő republikánust. Sokat nyom a latban az is, hogy az új elnöknek milyen befolyása van a törvényhozásban. Ez utóbbira épp ennek a tervezetnek a sorsa fog majd igazán fényt deríteni. 


Pataki-kampány a szigeten

George E. Pataki New York-i kormányzó a hét elején látogatást tett a Puerto Rico fennhatósága alatt álló Vieques szigetén. Útjának célja az volt, hogy meggyőződjék róla, milyen károkat okoznak az amerikai haditengerészet ott rendezett hadgyakorlatai, melyeknek keretében hajók tüzérségi éleslövészetet tartanak, és hadirepülőgépek bombavetési célzóképességüket fejlesztik. "Ittlétem csak megerősítette azt a meggyőződésemet, hogy Vieques gyönyör? és lehetőségekkel teli, de ezek a lehetőségek nem kiaknázhatók mindaddig, amíg a bombázások meg nem szűnnek" – mondotta a magyar származású kormányzó. Patakinak persze nincs semmiféle felhatalmazása arra, hogy az ügyben bármit is tegyen hivatalos minőségében, de republikánusként természetesen érvényesíteni tudja befolyását Bush elnöknél, és esetleg sürgetheti a hadgyakorlatok leállítását. New York állam első embere felkeresett egy iskolát a szigeten, ahol a gyerekek olyan rajzokat mutattak neki, amelyeken szülőföldjüket bombázások által beszennyezett helyként ábrázolták. "Ezek nem olyan rajzok, amilyeneket egy nyolcesztendős gyerektől látni akar az ember" – szögezte le Pataki. A dolognak persze van egy kis politikai háttere is. New York államban hozzávetőleg 1,3 millió Puerto Rico-i szavazópolgár él, túlnyomó többségük demokrata. Sokan közülük úgy érzik, hogy a haditengerészetnek el kellene hagynia Vieques szigetét. Amennyiben azt látják, hogy a kormányzó melléjük áll, elnyerheti jó néhányuk szavazatát, amire szüksége is lehet, amikor majd indul újraválasztásáért. A New York-i magyarok remélik, hogy Pataki harmadszor is beváltja a hozzá fűzött reményeket, és megmarad az állam élén.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!