Kereső toggle

Határozottabb amerikai stratégia

Héjadiplomácia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nincs szükség alaposabb elmélyülésre az amerikai külpolitikában, hogy észrevegyük: komoly változások történtek, amióta a Bush-kormány átvette a vezetést. A nyolc esztendős clintoni galambpolitikát szinte napok alatt felváltotta az új elnök "héjairányzata". A jelenlegi amerikai államfőnek azonban – aki maga is elismerte, hogy gyakorlatlan a külpolitikában –, még el kell sajátítania a diplomácia művészetét.

Bush elnökjelöltként el akarta határolni magát és "realizmusát" a Clinton–Gore-féle elmaradott alapelvektől, amelyeket az a megfontolatlan szándék vezetett, hogy belevigyék Washingtont a világ békefenntartójának szerepébe. A legegyszer?bb módszer ennek elérésére az volt, hogy úgy beszélt Oroszországról, mint Amerika érdekeit fenyegető, atomfegyverekkel felszerelt országokról, és ellentétben Clinton elképzeléseivel, nem barátoknak, illetve stratégiai partnereknek, hanem ellenfeleknek, sőt esetleges agresszoroknak tekintette őket. 

A közelmúltban az új elnök megkapta az első lehetőséget, hogy tárgyaljon ezekkel az országokkal, és bebizonyította, hogy annak idején jelöltként nem tréfált. Februárban letartóztatták Robert Hanssent, az Egyesült Államok Központi Hírszerző Hivatalának magas beosztású tagját, aki másfél évtizeden át államtitkokat szolgáltatott ki Moszkvának. Bush elnök megtorlásul kiutasított majd félszáz orosz diplomatát, amivel szinte biztosra vehetően kiváltotta a hasonló lépést Putyin részéről. A Csien Csi-csen kínai miniszterelnök-helyettessel folytatott eszmecsere során pedig kerek perec kijelentette: Washington olyan fegyvereket ad el Tajvannak, amilyeneket éppen akar, akár tetszik Pekingnek, akár nem. 

George W. Bush nemcsak közvetlen elődjétől akar különbözni, de az első Bushtól is, aki közvetlenül Ronald Reagan után került be a Fehér Házba – már csak azért is, mert neki nem sikerült megkapnia a megbízatást egy második hivatali időszakra, arról nem is beszélve, hogy nem úgy tartják számon, mint a nagy elnökök egyikét. Jelenleg folytatott "héja" külpolitikáját tekintve George W. Bush inkább apja volt főnökéhez, Ronald Reaganhez szeretne hasonlítani, akinek sokkal könnyebb sors jutott osztályrészül, hiszen kormányzása idején ott volt a nagy ellenség, a Szovjetunió, vagy ahogy ő nevezte, az "ördögi birodalom", és azzal nem feltétlenül kellett kesztyűs kézzel bánnia az amerikai elnöknek. George W. Bush beiktatása idején pedig Amerika itt állt télvíz idején ellenség nélkül. A megoldást a Bush vezette Fehér Ház abban látta, hogy létre kell hozni néhányat. Voltaképpen már az első lépések erre utaltak, amikor az új kormányzat elhatározta a rakétavédelmi pajzs kiépítését, amit mind Oroszország, mind Kína rossz szemmel nézett, de még az európai szövetségesek sem helyeseltek. 

Jelen pillanatban a kormányzaton belül is két irányzat vetélkedik. A konzervatív Pentagon, Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel az élén, a vaskalapos tanácsadókat gyűjtötte öszsze, akik támogatják az iraki ellenzék felfegyverzését Szaddám Huszein uralmának megdöntése érdekében. Ezek ugyancsak nem nézik jó szemmel az európaiak törekvéseit, amelyek az úgynevezett eurohadtest létrehozását célozzák a NATO mellett. A Potomac folyó másik partján lévő külügyminisztériumban Colin Powell olyan elgondolásokkal lépett Irak elé, amelyek a megtorló intézkedések módosítására irányultak. A külügyminisztérium úgyszintén nyíltabb kártyákkal játszik az észak-koreai rakétakérdésben, az esetleges tárgyalások ügyében. Bush azonban ismét "megbízhatatlannak" minősítette Phenjant, és ezzel igen kényelmetlen helyzetbe hozta Kim De Dzsung dél-koreai elnököt, aki megkísérelte egy enyhébb irányzat létrehozását. 

Kína az utóbbi években sokkal enyhébb politikát folytatott az Egyesült Államok irányában, most viszont megdöbbenéssel észlelte, hogy az ifjabb Bush bizony egyáltalán nem hasonlít az idősebbre. Sőt, olyan tanácsadók egész sorát gyűjtötte maga köré, akik Kínát nyilvánvaló ellenségnek, katonai vetélytársnak tekintik, amely ki akarja terjeszteni uralmát a Csendes-óceán egész térségére. Bush kemény hangot ütött meg az emberi jogok kérdésében is, valamint eltökélt szándéka a csendes-óceáni rakétavédelmi pajzs kiépítése, amelyet Peking ellenez. Ugyanakkor nyomás nehezedik rá a másik irányból, a kereskedelmi érdekcsoportok részéről, amelyek fenn akarják tartani a jó kapcsolatokat és az együttműködést. Hogy melyik irányt választja majd az amerikai elnök, az még nyitott kérdés. Az erőpróbára ebben a hónapban kerül sor, amikor is döntést kell hoznia, milyen új fegyvereket adjon el Tajvannak. Ezek az ügyletek mindig kényes kérdést jelentettek, de most különösen, amikor egy új amerikai kormányzat hangsúlyozni kívánja eltávolodását Kínától, Tajvan pedig szeretné megkapni a haditengerészet Aegis nevű, legelőrehaladottabb rakétavédelmi radarrendszerét. 

Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője a közelmúltban tucatnyi alkalommal használta a "realizmus" kifejezést, hogy megmagyarázza, illetve igazolja a kormány szónoklatait. "Az üzenet, amelyet az elnök küld, nem más, mint hogy külpolitikája realitáson fog alapulni." Igazság szerint azonban ez nem tisztázza a kérdést, hogy voltaképpen mi is lesz a Fehér Ház külpolitikai irányvonala Bush alatt. Egyesek esetleg zöldfülű, erőskezűségével és eltökéltségével kérkedő elnököt látva benne elutasítják szóbeli "realizmusát". Mások talán burkolt ellenségeskedés jelének tekintik szókimondását, és egyszerűen rá sem hederítenek. Mindenesetre a jelek azt mutatják, hogy egyelőre nem alakult ki az a külpolitikai irányzat, amely egyetértést teremtene akár az országon belül, akár a határokon kívül. A "héjapolitikát" még felválthatja egy enyhébb, ha nem is egészen galamblelk? irányzat, attól függően, hogy a tanácsadók melyik csoportja kerekedik felül.

Olvasson tovább: