hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Milliárdos mobilper

2000. 12. 30.
Agydaganatos betegek több milliárd dolláros kártérítési pert indítottak a mobilszolgáltatók ellen Amerikában – jelentette a héten a londoni Times cím? lap. Az esetek többségében a Vodafone és a Verizon Communications közös vállalata, a Verizon Wireless, Amerika legnagyobb mobilszolgáltatója lesz az alperes. Egyelőre ugyan nem bizonyított, hogy a mobiltelefonok sugárzása káros hatással van az egészségre, de ennek az ellenkezőjét sem lehet tudományos alapon megállapítani – így aztán a következő években az ilyen perek számának növekedése várható. Hasonló eredményekre jutott az elmúlt hetekben Angliában nagy visszhangot kiváltó orvosi vita is. A témával foglalkozó brit szakértők szerint a fokozott kockázat miatt a 18 év alatti fiataloknak mindenesetre nem ajánlott a mobiltelefon használata. 



Bíróság elé áll több óriáscég. A fülhallgató csak a hangot szűri Fotó: Reuters

A brit kormány tervei szerint kötelező lesz olyan figyelmeztető szöveggel ellátni a mobiltelefonokat, amelyek felhívják a figyelmet, hogy gyermekek lehetőleg minél kevesebbet használják a készülékeket. Angliában a felmérések szerint minden második embernek van mobilja, és a használók egynegyede 18 év alatti. Ez nem is csoda, hiszen tavaly karácsonykor a divatos készülékek a legkeresettebb ajándékok között szerepeltek, főleg a tizenévesek között. A távközlési cégek és a gyártók az idén még több eladásra számítanak, a gyorsan növekedő piac egyik kiemelt célcsoportja pedig a 9-10 éves korosztály.

A Lancet cím? orvosi lapban megjelent két tanulmány ellentétes álláspontot mutat be a telefonok biztonságát illetően. Dr. Gerard Hyland, a Warwick Egyetem professzora szerint a sugárzásnak az idegekre van leginkább káros hatása, ezért a 18 év alattiak fokozottan ki vannak téve fejfájásnak, emlékezetkiesésnek és alvási rendellenességeknek, mivel immunrendszerük sok esetben nem eléggé ellenálló. Véleménye szerint túl keveset tudunk az esetleges káros hatásokról, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen mondani: a sugárzás nem veszélyes az egészségre. "Ha a mobiltelefon egyfajta élelmiszer lenne, egyszerűen nem is kapna engedélyt a forgalmazásra, olyan sok homályos kérdés van a biztonságos használatával kapcsolatban" – mondta az orvos a Daily Telegraphnak. A másik álláspontot képviselő egyesült államokbeli Dr. Kenneth Rothman szerint a mobiltelefonokkal kapcsolatos fő egészségügyi probléma nem a sugárzás, hanem a közúti balesetek számának megnövekedése. Tanulmányában kimutatta, hogy kétszer annyi a halálos kimenetel? gépkocsibalesetek száma azok között, akik rendszeresen és sokat használták a – kihangosító nélküli – mobiltelefont. 

Két tavalyi orvosi tanulmány kifejezetten összekapcsolta a mobilkészülékek használatát és az agydaganatok kialakulását. Bár azt az amerikai és svéd szerzők is elismerik, hogy következtetésük nem végleges, határozottan tanácsolják a mobiltelefonálással töltött idő minimumra csökkentését. Dr. Lennart Hardell svéd rákspecialista tanulmányában agyi tumorral küzdő embereket vizsgált, és arra a megállapításra jutott, hogy a fej bármely részénél tartják a telefont, az két és félszer megnöveli a daganat kialakulásának kockázatát. Hardell szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekek és fiatal felnőttek, akiknél a fejlődő agyszövetet védeni kell, fokozottan kiszolgáltatottak. 

Az amerikai tanulmány szerint az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a probléma létezik, és foglalkozni kell vele. "A tudomány mai állása szerint ez a probléma nem fekete vagy fehér. Olyan szürke területre érkeztünk, amely további alapos kutatásokat igényel" – nyilatkozta a tanulmány megjelenése után az amerikai orvos. Hasonlóan óvatos álláspontra intett Dr. Alan Preece brit orvos, aki a mobiltelefonoknak az agyfunkcióra gyakorolt hatását vizsgálta. A professzor a Bristol Egyetemen 36 önkéntesnek vizsgálta meg az emlékezőképességét, illetve reakcióidejét, miután 20-30 perces mobiltelefonhoz hasonló sugárzásnak tette ki őket. A kísérlet után valóban észlelt változást a vizsgáltak döntéshozó képességében, de a várakozással ellentétben határozottan javult az emberek reakcióideje. 

Míg a tavaly megjelent orvosi tanulmányok után egyértelműen javasolták a fülhallgató és mikrofon, a "headset" használatát a sugárzási pont távoltartására, ma már ebben sem értenek teljesen egyet a kutatók. A Fogyasztók Társasága nev? brit szervezet novemberi bejelentése szerint a fülhallgató is közvetíti a mikrohullámú sugárzást, sőt akár három és félszeresére is felerősítheti azt. A szervezet 10 telefonon végzett vizsgálata kimutatta, hogy bizonyos pozícióban a fülhallgató antennaként felerősíti, és egy helyre irányítja a sugárzást. Ezek az eredmények ellentmondanak a brit Kereskedelmi és Ipari Minisztérium tesztjeinek, amelyek szerint a kiegészítők jelentősen csökkentették a sugárzást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!