hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terrorveszély az Öbölben
Delta készültségre állt az amerikai hadsereg

2000. 11. 04.
A legmagasabb készültségi szintre helyezték a héten Kuvaitban és Szaúd-Arábiában az amerikai diplomáciai testületet, illetve az ott állomásozó amerikai katonai egységeket egy esetleges terrortámadás veszélye miatt. A Pentagonnak ezzel a bejelentésével a Perzsa-öbölnek immár öt államában terjesztették ki a legszigorúbb biztonsági szintet az amerikai érdekeltségekre, amely lépést csak akkor tesz meg az Egyesült Államok, ha terrortámadás közvetlen veszélye fenyeget.

A hét elején életbe léptetett "delta" biztonsági fokozatot azután rendelte el
a Pentagon, hogy az amerikai hírszerzés jelezte: támadás készül a két "baráti"
országban levő amerikai légitámaszpont ellen. A térség három másik országában
– Katarban, Jemenben és Bahreinben – már néhány nappal azután bevezették a "delta"
fokozatot, hogy október 12-én a jemeni Aden kikötéjében felrobbantották az amerikai
Cole hadihajót. A szétroncsolt hadihajót kivontatták már az Ádeni-öbölből, és
egy norvég szállítóhajó segítségével útnak indították az egyesült államokbeli
Virginia állam felé. A Cole hadihajónak egy héttel tovább tart majd a hazafelé vezető
útja, mivel a közeli Szuezi-csatorna helyett déli irányba, a Jóreménység foka felé
veszi irányát. Bár Egyiptom garantálta a Szuezi-csatornán való áthaladás biztonságát,
az adeni incidens óta fokozottan veszélyes területnek nyílvánították a mesterséges
vízi utat is, amelyet az amerikai flotta egységei nem használhatnak. Az USA külügyminisztériuma
azt tanácsolja az amerikai állampolgároknak, hogy a kialakult feszült helyzet miatt,
ha lehet, inkább kerüljék az Egyiptomba, illetve a régió más országaiba való utazást.
Aki mégis az utazást választja, az "legyen éber, és különösen ügyeljen saját
biztonságára, kerülje a nagyobb tömegeket és a feltűnést" – áll a külügyminisztérium
felhívásában.

Adenben jelentősen csökkent az amerikai jelenlét, miután a Cole hadihajót elszállították.
Csak egy kisebb katonai kontingens van még mindig a helyszínen, amely a támadás részleteit
összegyűjtő FBI-nyomozók munkáját biztosítja. A nyomozók a fokozott biztonsági
intézkedések miatt kénytelenek voltak áthelyezni főhadiszállásukat Aden központjából
egy hadihajóra, mivel védelmük biztosítása fennakadásokat eredményezett a belvárosi
közlekedésben. A nyomozás a második szakaszához ért, és az amerikai elnök még
intenzívebb együttműködést kért a jemeni kormánytól, amely lehetővé tenné
szemtanúk és gyanúsítottak kihallgatását. Az egyik lehetséges gyanúsított az
Afganisztánban élő Oszama bin Laden, aki az FBI körözési listájának tíz legjobban
keresett bűnözője között szerepel. Bár a nyomozás végezte előtt még korai lenne
az utóbbi támadást is a nyakába varrni, "az amerikai nyomozók nagy erőkkel vizsgálják,
lehet-e valami köze bin Ladennek, illetve egy általa pénzelt szervezetnek a terrortámadáshoz"
– közölte William Cohen amerikai védelmi miniszter. A nigériai és kenyai követségek
elleni robbantásokért távollétében elítélt bin Ladennek már eddig is van miért
felelnie, hiszen milliós magánvagyonából több országot behálózó terrorista
szervezetet tart fenn, az iszlám világot pedig többször dzsihádra szólította fel az
"amerikai megszállók" ellen. A szakértők szerint egyelőre nem találtak perdöntő
bizonyítékot a nyomozás során bin Laden ellen, és más szervezetek részvétele sem
kizárt, ezért a vélt terrorista célpontok elleni amerikai légicsapás még várat magára.


A Pentagon készültségi fokozatai:



"Normal" készültségi szint:     Nem fenyeget terrorista tevékenység
veszélye.

"Alpha" készültségi szint:    Általános terrorista fenyegetettség
veszélye áll fenn épületek, gépek vagy személyek ellen, annak természete és
kiterjedése meghatározhatatlan.

"Bravo" készültségi szint:    Fokozott és behatárolhatóbb a
terrorista fenyegetettség veszélye, de még nincs behatárolható célpont.

"Charlie" készültségi szint:     Terrortámadás történt,
vagy hírszerzési jelentések szerint küszöbön áll a terrortámadás.

"Delta" készültségi szint:     Terrortámadás történt, vagy
a hírszerzés tudomására jutott, hogy bizonyos épület ellen támadás várható.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!