hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újra gyilkol az Ebola
Rituális kézmosással indult el a vírus

2000. 10. 21.
Az ugandai kormány a héten karantén alá helyezte azokat a területeket, ahol az elmúlt napok során eddig összesen 43 ember életét követelte az Ebola vírus. A jelenleg ismert egyik legborzalmasabb, halálos kimenetel? fertőzést okozó vírusnak az afrikai földrészen 1976 óta mintegy nyolcszázan estek áldozatul.

Az Ebola vírus első ugandai áldozatai között egy nyolctagú család szerepelt. Az
Akello család tagjai akkor kapták meg a betegséget, amikor az első áldozat
temetésén a helyi vallási szokásnak megfelelően, az egységet szimbolizálandó,
közösen mostak kezet egy tálban. Ugyancsak az elsők közt vesztette életét három, a
fertőzötteket gondozó fiatal ápolónő is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO)
eddig öszszesen 43 halálesetről számolt be Ugandában, ahol most első ízben
jelentkezik a végzetes kór.

Az Ebola egy olyan víruscsaládhoz tartozik, amelynek természetével kapcsolatosan a
tudósok egyelőre csak a sötétben tapogatóznak. Egyik közeli rokona az úgynevezett
Marburg-vírus: az általa okozott Marburg-kórban – amely állítólag az Ebolánál is
veszélyesebb – tavaly mintegy nyolcvanan haltak meg Kongóban. (Hetek, 2000. január
21., Az AIDS fekete mérlege) A
szakértőknek azt sem sikerült kideríteniük, hogy két járvány között mi
történik a vírussal, amely utoljára 1996-ban, Gabonban hallatott magáról.

Az Ebola vírussal fertőzöttek állapotát általában magas láz, izom-, illetve
mellkasi fájdalmak, valamint erőteljes vérzés jellemzi, s nem ritka a szem
szaruhártyájának cseresznyeszínűre változása sem. A betegségre jelenleg nem
létezik gyógymód. A vírus akár 24 óra leforgása alatt is végezhet áldozatával,
aki gyakorlatilag elvérzik, mivel a kórokozó súlyos bőrvérzést okoz, ami egy orvos
leírása szerint "olyan, mintha valakinek a teste a szemünk előtt oldódna fel".
Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy jóllehet a betegség elsősorban majomhús
fogyasztása, illetve a fertőzött állattal vagy személlyel történő közvetlen
érintkezés útján fertőz, az is előfordulhat, hogy cseppfertőzéssel terjed. Az
Ebola vírus annyira "hatékony", hogy a járványok tulajdonképpen egy-két hétnél
sohasem tartanak tovább. Az Ebola vírust először 1976-ban azonosították Szudánban
és Kongóban. Szudánban akkor 117-en, Kongóban pedig 280-an vesztették életüket.
Három évvel később, 1979-ben Szudánban újabb huszonkét ember halt meg. 1994-95-ben
Kongóban 244-en estek a vírus áldozatául. Az WHO adatai alapján az eddig rögzített,
összesen 1100 fertőzött esetből 793 volt halálos kimenetelű.

Mivel a betegség megfékezésének egyetlen módja a fertőzöttek teljes
elkülönítése, az ugandai kormány jelenleg egy 20 mérföldes területen rendelt el
karantént Guru városának környékén. Ugandában az elmúlt évek zavargásai
következtében tízezreknek kellett elhagyniuk otthonukat – ők jelenleg
menekülttáborokban élnek. Segélyszervezetek aggasztónak tartják azt a tényt, hogy
két zsúfolt táborban, Atiakban és Amoruban is jelentettek megbetegedéseket.
"Súlyos helyzet állhat elő, amennyiben itt is elterjed a járvány – nyilatkozta
Oddhild Gunther, a Norvég Menekültügyi Tanács nemzetközi osztályának elnöke. –
Nagyon sok ember zsúfolódott össze, ezért komoly katasztrófára lehet számítani".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!